Mi van a szoknya alatt?

Mami bugyi, tanga, brazil, francia, sportos, elegáns, csipkés. Manapság rengeteg bugyitípusból válogathatunk - kedvünknek és ízlésünknek megfelelően. Ha akarjuk, lehet kényelmes, ha akarjuk, lehet szexis, visszafogott vagy merész, egyszerű pamut vagy csupa selyem és csipke. De ki gondolta volna, hogy a klasszikus bugyik – persze nem a mai falatnyi verziók - valójában a XIX. században váltak csak a női öltözék elfogadott alapdarabjaivá.

Amikor a bugyi még tiltólistásnak számított

A női fehérnemű meglehetősen sokáig nem hasonlított a mostaniakra. Az ókorban ugyan hordtak a gyengébbik nem képviselői bugyit, ám ezt a ruhadarabot csak és kizárólag sportolásnál húzták magukra, a hétköznapokban azonban ott sem számított alapdarabnak. Az idő előrehaladtával aztán ez a szokás feledésbe merült, és vele együtt hosszú évszázadokon át a bugyiviselés is.

A középkorban az alsónadrág viselése szigorúan a férfiak előjogának számított, a lányok és asszonyok pedig úgynevezett alsóinget viseltek a hosszú ruhák alatt. Nem véletlenül született meg a „ki viseli a nadrágot" kifejezés sem, hiszen jó sokáig csak az erősebbik nem hordhatta ezt a ruhadarabot – alsó formájában is. Amellett, hogy a nadrág kifejezetten férfias viseletnek számított, azért sem viseltek a nők bugyit, mert egyszerűen nem tartották higiénikusnak, hogy zárt alsóneműt hordjanak. Ezt az akkori orvosok is megerősítették, így a bugyi ebből az okból is tiltólistásnak számított.

A változás szele

Az első női bugyikról, azaz inkább bugyogókról a XVI. században számoltak be európai feljegyzésekben. Ezek a darabok mór hatásra terjedtek el és bő fazonú, térdig érőek voltak, amelyeket leginkább a spanyol, majd olasz arisztokrata hölgyek, na meg a kurtizánok viseltek.
Érdekes, hogy az első női bugyogókat – talán a fentebb említett egészségügyi kockázat miatt – a lábak között bizony nyitottan hagyták.

A divat változásával a bugyogók is folyamatosan megújultak: az empire stílusú ruhák alá vékony, testhez simuló alsóneműt húztak a hölgyek, ám amikor ismét trendivé váltak a hatalmas, abroncsos szoknyák, a bugyik is dagadozni kezdtek. Annál is inkább, mert a krinolin fennakadhatott bármiben, meglebbenthette a szél, így gyorsan elterjedt a szemlélet, miszerint az erkölcsös nő bugyogót hord. Innentől kezdve tehát a bugyi viselése legálissá, mi több kötelezővé vált a gyengébbik nem számára, a szemérmesség jegyében pedig össze is varrták a két nadrágszár között tátongó rést.

(Kissé más színezetet kap így a kánkén is, amely az 1850-es évektől kezdte meg hódító útját, a középen összevarrt bugyi azonban csak az évszázad vége felé vált elterjedtté...)

A modern bugyi

A XX. századra tehát elnyerte a női bugyi a mai formáját, már ami a nyitottságát avagy zártságát illeti, ám még hosszú utat kellett így is bejárnia, hogy falatnyi, szexi ruhadarabbá váljon. Főképp azért, mert az alsóneműket sokáig egyáltalán nem is díszítették. A XIX. század végére azonban megjelentek a csipkék, selymek, szalagok és fodrok a száras bugyogókon, amelyek a XX. század elejétől fogva egyre kurtábbak lettek.

A legnagyobb változást a '20-as évek hozták, amikor a fiús kinézetű lányok és viseletek jöttek divatba, ehhez igazodva pedig a női fehérnemű is forradalmi külsőt öltött: jóval rövidebb és testhezállóbb fazont kapott – mint mondjuk ma egy miniszoknya - az óriási bugyogók ideje tehát örökre leáldozott.
A XX. század közepétől már kifejezetten a szexi bugyik hódítottak, bár akkoriban még egészen mást tartottak szexinek, mint manapság.

mintsem az erotikus kategóriába. Röpke néhány évtized alatt azonban a női fehérneműk hatalmas változáson mentek keresztül és már szinte semmi sem számított tabunak. Lehetett uniszex, francia, brazil, zsinór, tanga és még sorolhatnánk, mert míg néhány évszázada kifejezetten tilos volt alsónadrágot viselniük a gyengébbik nem tagjainak, addig ma már szinte megszámlálhatatlan hányféle bugyit hordhatnak a nők.

Nyitókép: Shutterstock