Nem szégyen p*rnót olvasni: rázódj vissza az olvasásba ezekkel a könyvekkel!

Érdekes módon, ami sok időre elvette a kedvemet a könyvektől, az az egyetem volt, pontosabban a magyar szak. Nem igazán tudom, mi vezetett odáig, talán azok a kötelezők, amiken kínszenvedés volt átrágni magamat. Szépen lassan egyre kevesebbet olvastam, és volt olyan időszak, amikor már egyáltalán nem.

Sok munkám van abban, hogy mostanra ismét rendszeresen veszek könyvet a kezembe, de a mai napig előfordul, hogy hetekig nem bírok kinyitni egyet sem, hiába lenne rá igényem. Az ilyen esetekre már megvannak a bevált taktikáim, szóval ha olvasnál, de valamiért mégsem megy, vagy csak nem tudod, mivel tudnál belerázódni az olvasásba, összegyűjtöttem pár ötletet, ami alapján talán el tudsz indulni.

Alapvetően inkább több száz oldalas, masszív, vastag klasszikusokat szoktam előnyben részesíteni, de ha már egy ideje nem olvastam, vagy úgy érzem, semmi sem köt le, a ponyvák felé szoktam fordulni. Persze tudom, ez sokak szerint vállalhatatlan és ultragáz, azonban én inkább úgy fognám fel, mint amikor valaki leül a tévé elé valóságshow-t nézni. Nem azért, mert szereti vagy felnéz azokra az emberekre, hanem azért, mert ezek az alkotások nem veszik túlságosan igénybe az ember agyát, de egy időre mégis kikapcsolnak.

Ezekre az időszakokra tartogatom a 365 nap részeit, a Miután könyveket és a Szürke 50 árnyalatát is, de igazából minden olyat, ami botrányos, rémes kritikát kapott, és kevesen vallanák be, hogy elolvasták. Az ilyen "irodalmi mélyrepülések" után (amiket bűnös élvezettel olvasok) minden alkalommal üdítő valami másféle értékkel bíró irományt kézbe venni.

A másik, hogy ilyenkor törekszem minél vékonyabb könyveket vadászni. Sokszor van olyan, hogy az embernek nincs kapacitása a teljes Háború és békén átrágni magát, ilyenkor viszont jól jönnek a rövid, 80-150 oldalas könyvek. Mivel rövid, gyorsan ki lehet olvasni, ez pedig megadja a sikerélményt, a kezdő löketet ahhoz, hogy egyre bátrabban nyúljunk a terjedelmesebb művek felé.

Az egyik legjobb könyv, amit idén olvastam, mindenképp a Merre jársz, Bojangles? volt, Olivier Bourdeaut tollából. Egy 160 oldalas kis röpke semminek tűnik, azonban rövidsége ellenére is sokáig benne marad az ember fejében.

Két szemszögből ismerjük meg a történetet, a gyerekéből és az apáéból. A kisfiú mesevilágban él, amit a szülei izgalmas hazugságokból teremtettek meg neki. Az édesanyja mindent kalandossá és mókássá tud varázsolni, legyen az a számlák nem befizetése vagy a szabadulás az elmegyógyintézetből. Az édesapa szemszögéből pedig megismerjük a súlyos valóságot, amit minden erejével próbál elrejteni a fia elől. Gyönyörű, de fájdalmas könyv.

Jacqueline Susann könyve, a Babák völgye méltatlanul elhanyagolt mű. A 40-es, 50-es, 60-as évek Amerikájába, a feltörekvő sztárok szerelemmel, sikerrel, csalódással, drogokkal teli világába kalauzolja el az embert. Három fiatal nő életét kísérjük végig, akik mind a boldogságot keresik. Az egyik a sikert hajhássza, míg a másik csak annyit szeretne, ha valaki, bárki őszintén szeretné, a harmadik pedig egy bizonyos férfi szerelmét kívánja mindennél jobban. Film is készült belőle 1967-ben a tragikus sorsú, gyönyörű Sharon Tate főszereplésével.

A másik ilyen meghatározó olvasmány Vladimir Nabokov tollából származik. A Lolita című könyv szintén az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye számomra, azonban az nem olyan könyv, amit mindenkinek bevesz a gyomra, így inkább egy eggyel könnyebbet hoztam, ami nem más, mint a Nevetés a sötétben. Ez a történet egy tragikus szerelmi háromszögről szól, amit az író egyébként eleve filmnek szánt, ez pedig a stílusából is határozottan érezhető. Nem ámítok senkit, ez is egy súlyos mű, olyan, ami rátelepedik az ember lelkére, és sokáig nem engedi, de határozottan megéri.

Nyitókép: Shutterstock