A 365 dni lesz A szürke ötven árnyalatának utódja?

Azért is állja meg a helyét ez az összehasonlítás, mert mind a két film férfi főszereplője domináns, uralkodó típusú, aki sokszor átlépi az egészségesnek mondható határokat. Jelen esetben egy olasz maffiózó az, aki elrabolja a kiszemeltjét - és ebből szövődik a szerelmi szál.

A jelenség pofon egyszerűen magyarázható lenne a Stockholm-szindrómával, ha az a fránya erotika nem lenne benne... A kettő persze nem zárja ki egymást, de mivel a filmben a szexualitáson van a hangsúly, így a Stockholm-szindróma pusztán annyit tesz hozzá, hogy egy áldozat a huzamosabb összezártság következtében hajlamos lehet a fogvatartójával azonosulni, annak a kedvében járni, a jó oldalát is megismerni.

A 365 dni című film viszont lüktet a túlfűtött szenvedélytől, ami pedig inkább egyfajta parafíliára - régebbi nevén perverzióra - enged következtetni. A hübrisztofíliának, máskor Bonnie és Clyde-szindrómának is becézett jelenség lényege, amikor valaki intenzív szexuális vonzalmat érez egy olyan személy iránt, aki erőszakos cselekedetet, bűncselekményt vagy egyéb rémisztő tettet követett el. Szélsőséges esetben a börtön falai sem választhatják el vágya tárgyától, illetve lombozhatják le az iránta érzett erotikus hevületét.

Amikor a szerelmes nő nem vesz részt a bűncselekményekben, csupán imádja az elkövetőt, akkor a parafília passzív formájáról beszélünk, míg ha bűnrészessé is válik, akkor agresszív hübrisztofíliának nevezzük. És ezzel máris rávilágíthatunk a film sztereotip természetére, miszerint a nő az érzelmei hullámvasútján hánykolódó áldozat, miközben a férfi irányítja az eseményeket.

De lássuk: mire is tanít, mit hitet el velünk a 365 dni?

Hasonlít A szürke 50 árnyalatára abban, hogy az extrém szexet emeli piedesztálra, vagy legalábbis normalizálja, teszi természetessé: míg előbbi a BDSM (megkötözés, szadomazochizmus, dominancia és alárendeltség) forgatókönyvére épül, amit gyakran "parafília light"-ként is szoktunk becézni, addig az új film viszont konkrétan egy parafíliát állít be vonzónak. És rögtön jön a kérdés: miért - és tényleg? - szeretik a nők a számukra elméletileg örömet okozó gyengédség és intimitás helyett az erőszakot?

Lássuk akkor a szexuálpszichológia alapvető tézisét! Szexualitásunk öröklött, velünk született része az ösztön, azonban azt, hogy ez mire irányul, mi válik számunkra erotikusan vonzóvá, azt az évek során szerzett élményeink, aktív és passzív, jó és rossz tapasztalataink határozzák meg. Mondhatni, egy tiszta lappal indulunk, amit az életesemények firkálnak tele - és így alakulnak ki a preferenciáink, de a parafíliáink is.

A gyermekkorban elszenvedett, vagy akár csak passzívan látott negatív ingereknek erős bevésődő hatása van, és mivel akkor ez a papír még szinte üres, nincs mihez hasonlítani, mivel megcáfolni. És ne felejtsük el, hogy a szexuális ingereknek, illetve az aktusnak a látványa beindítja ezt az ösztönt, szexuális izgalmat vált ki már egészen korai életkortól kezdve.

És sok férfi most erre elégedetten bólint, hogy na ugye, akkor csak oda lyukadtunk ki, hogy a nőknek ez kell. Kérdezem akkor: szeretnék-e, ha a saját kislányuk veszítené el így a szüzességét, jelentené számára ez a testiséget? Ugye, hogy nem? Pedig ezek az élmények nem válogatnak, hogy kit találnak meg...

Az erotika sok mindennel összekapcsolódhat, ami izgalmat jelent - nem véletlenül voltak korábban olyan népszerűek a romantikus vámpír sorozatok, ami azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül egy "házi vámpírra" vágynánk. Magyarán attól, hogy valami érdekel, még nem biztos, hogy szeretném is megtapasztalni.

Mit sugall tehát a film? Perverznek lenni szexi... Bízom benne azért, hogy nem válunk sorozat(gyilkos)függővé...

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock