Egy igazi példakép: Kárász Ilonka 186 címlapot alkotott a The New Yorker magazinnak

Ő volt a budapesti Képzőművészeti Egyetem első női hallgatója. Tizenhat éves korában már egyéni kiállítást rendezhetett. Sajnos a tanulmányait meg kellett szakítania, amikor szeretett édesapja elhunyt, özvegye pedig a szűkös megélhetés miatt úgy döntött, hogy külföldre vándorolnak. 1913-ban útra keltek és New Yorkban telepedtek le.

Nem sokkal az érkezésük után megnyílt a Modern Art Shcool, ahol Ilonka textil tervezést kezdett tanulni. Tehetsége robbanásszerűen megmutatkozott: már az első alkotásaival lenyűgözte tanárait és kritikusait is. Később Winold Reiss grafikussal megalapították a Modern Művészeti Társaságot, ahol először publikálta műveit. Karrierje egyenesen ívelt fölfelé, hamarosan az akkori, két leghíresebb divatlap állandó tervezője lett: a Women's Wear és a Masses példányszámai jelentősen megemelkedtek az ő hatására.

1915-ben Modern Art Collector néven folyóiratot alapított, melynek nem titkolt célja a művészeti híd kiépítése volt Európa és Amerika között. 1920-ban férjhez ment Willem Nyland holland vegyészhez. Házasságukból két gyermek született, akiket szüleik nagy szeretetben, szintén a művészet és a tudomány szeretetére neveltek. Innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy először grafikusként, majd belsőépítészként kezdett dolgozni. Mivel mindig érdekelte a művészet és a praktikum kapcsolata, iparművészetet is tanult, majd ezeken a területeken is hamar hírnévre tett szert.

Ekkor kezdett kerámiákat, bútorokat, használati tárgyakat és lakástextileket tervezni, valamint rengeteg újság neki köszönheti címlapját és borítóját. A század közepére olyannyira elismert alkotóvá vált, hogy a The New Yorker című, máig megjelenő magazin állandó tervezőjévé kérte fel. 1973-ig összesen 186 borítót alkotott. A lapnak tervezett képei műkereskedések, kiállítók becses darabjai, értékük felbecsülhetetlen. Textiljeit a mai napig repülőgépek és autók üléséhez használják.

1928-ban iparművészeti kiállítást rendeztek a New York-i American Designers' Gallery szervezésében, ahol ő volt az egyetlen nő, aki egy teljes szoba berendezését mutathatta meg a látogatóknak saját tervei alapján. Maximalista ember és művész volt. Tudta, hogy soha nem lehet megelégedni azzal, amit elért és tudott. Mindig az újat kereste, s fontosnak tartotta, hogy a praktikum mellett, tárgyai esztétikailag is megállják a helyüket.

1929-ben Jávára utazott két éves tanulmányútra. Ott szerzett tudását a gazdasági világválság okozta megváltozott fogyasztói szokásokhoz igazította: egyszerű, de szemet gyönyörködtető használati tárgyakat kezdett tervezni. Rendkívüli módon érdekelték a gyermekbútorok, komplett gyermekszobákat rendezett be, a tapéta megtervezésétől kezdve olyan bútorokig, amik a gyerekek fejlesztését szolgálták.

Az általa megálmodott és elkészített bábasztal volt az előszobája a későbbi fejlesztő játékoknak. Gyakorló anyaként olyan dolgokat is észrevett a tervezésben, amire mások nem gondoltak. Ő volt az első olyan tervező, aki a gyermekek bútorainak tervezése kapcsán arra is figyelt, a használati tárgyak sarkai le legyenek kerekítve, s ne csak egyfajta dologra lehessen azokat használni. Multifunkcionális bútorai ma is megállják a helyüket az új tervezők kreációival.
1981. májusában, Warwick-ban hunyt el.

Bár élete magánéleti szempontból szokványos volt, mentes a botrányoktól és kilengésektől, a nevét mégis beírta a történelembe. Igazi pozitív és erős női képet mutatott a korosztályának.

Nyitókép: ilonkakarasz.com, fineartamerica.com