Gyarmati Fanni 70 évvel élte túl Radnótit, mégis haláláig hűséges volt a költőhöz

irodalom magazin Gyarmati Fanni Radnóti Miklós Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni költészet költő
Nyolc évvel ezelőtt, épp ezen a napon hunyt el Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanító Fanni haláláig őrizte Radnóti hagyatékát, valamint az özvegységét, ugyanis férje halála után sosem esküdött meg újra. Ki volt ő valójában?

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelme

A híres költő, Radnóti Miklós 1935-ben vette feleségül Gyarmati Fannit. Megismerkedésük nem volt mindennapi: Fanni és Miklós ugyanahhoz a tanár házaspárhoz jártak matek korrepetálásra, és állítólag akkor elegyedtek szóba, amikor a költő direkt elcserélte a ceruzáikat.

Radnóti Fifihez írta az első szerelmes versét, a Pogány köszöntő című kötet első versében pedig már a 'kedvesét' üdvözölte a költő. Diákéveik alatt kerültek közel egymáshoz, egymásba szerettek, a házasságot viszont nem siették el. Kilenc évnyi ismeretség után kötötték össze az életüket.

Radnóti persze az esküvő után is Fannihoz írta verseit, ezeket ma már úgy tanulják, hogy „hitvesi költészet", ezek jóval meghittebb hangvételű művek. Ki ne ismerné a Bájoló című művet, ami a költő egyik leggyönyörűbb műve. Bár írásom szólhatna Radnótiról is, hiszen róla tanulunk irodalom órán, az ő műveit kellett kívülről fújnunk, számomra sokkal érdekesebb Gyarmati Fanni élete, aki miután 1944-ben a háború miatt elvesztette imádott férjét, egyedül élte le több mint 100 évig tartó életét, és kereken 70 évvel élte túl Radnótit.

Mik és Fifi szerelme

Kevesen tudják, de annak ellenére, hogy Fanni és Miklós szerelme igazi volt és boldog, az ő kapcsolatuk sem volt mindig idilli. Fifi naplójából sok mindent megtudhatunk, többek között azt is, hogy több abortusza volt, és sokszor volt boldogtalan. Sőt, az esküvőjük sem volt gondtalan.

Házasságuk ideje alatt Radnóti Miklós költőként élte mindennapjait, folyamatosan írt, kávéházakba járt, így Fanni tartotta el. Radnótiné édesapja gyorsíróiskolájában tanított 1941-ig, és rengeteget dolgozott. Próbálta kielégíteni a költő igényeit, miközben magát okolta amiatt, hogy Mik nem tud dolgozni. A törékeny asszonyka nem bírta sokáig ezt a rengeteg munkát, így

a szegénység rányomta a bélyeget mindennapjaikra, emiatt 1935 és 1940 között Fanni évente járt terhességmegszakításokra.

Radnóti szerelmük hajnalán Beck Judittal folytatott viszonyt, amiről naplójában részletesen beszámolt, azt viszont kevesen tudják, hogy Fanninak is megtetszett valaki, méghozzá Schöpflin Gyula. Bár sosem csalta meg Radnótit, tetszett neki a férfi, később pedig férje munkaszolgálatos társa, Göndör Tibor mozgatta meg a fantáziáját.

Amíg a költő Csehországban tanult, megismerkedett Tinivel, akinek szerelmes leveleket írt, 1941-ben aztán beteljesedett Beck Judittal való kapcsolata, aki egyébként Fanni barátnője volt... Radnóti és Beck tehát egymásba habarodtak, hosszasan leveleztek, de egyikük sem vált el. Fanni nehezen viselte a szerelmi háromszöget, pláne, miután rábukkant férje és Judit levelezéseire, ám viszonyuk 1942-ben véget ért, amikor a költőt másodszor is behívták munkaszolgálatra.

A világháború aztán elhozta Fanni és Miklós legnehezebb éveit.

A költőt háromszor vitték el munkaszolgálatra, 1940-ben, 1942-ben, majd 1944-ben, innen azonban már nem tért haza, főbe lőtték.

Fifi, ahogy csak tudta, támogatta szerelmét, az utazások előtt bevásárolt neki, ha tehette, meglátogatta őt, és leveleket írt.

Fannihoz sem volt kegyes a sors a háború alatt: többször megerőszakolták az orosz katonák. A világháború után Pozsonyi úti otthonukban élt, 1945-től a Magyar Rádió elnökének titkáraként, és híreket várt férjéről. 1946-ben tudta meg, hogy Abdán felnyitottak egy tömegsírt, ahol megtalálták Miklóst, majd Győrbe utazott, ahol azonosította a holttestet. A költőt pár hónappal később helyezték végső nyugalomra a Kerepesi úti temetőben. Gyarmati Fanni férje halála után visszavonult a nyilvánosság elől, a Színház-és Filmművészeti Főiskola tanára lett, és gondozta Radnóti hagyatékát. Az özvegy teljesen elzárkózott a nyilvánosságtól, férjéről nem írt, és a vele kapcsolatos intézmények ünnepségein sem jelent meg.

Ő vált a magyar irodalom leghűségesebb hitvesévé, és az emberséget képviselte az embertelenséggel szemben. 102 évesen hunyt el, 2014. február 15-én.

Nyitókép: Müller Miklós

Forrás: Nyáry Krisztián - Így szerettek ők, Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 I-II.

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.