Be akarom magamnak bizonyítani, hogy én is érek annyit, mint mások

Elmúltam már negyven, nincs se párom, se gyerekem és őszintén szólva emiatt néha azt érzem, hogy csökkentértékű vagyok ezen a világon. Persze most biztos sokan felhúzzák a szemöldöküket, hogy ez micsoda hülyeség,

Ebben az sem segít, hogy az lett belém sulykolva, hogy az az élet rendje, hogy az ember lánya férjhez megy, gyerekeket szül, aztán boldogan él, amíg meg nem hal. Olyan sosem volt a mesékben, hogy a királylány egyedül maradt, mert útközben eltévedt a királyfi, vagy megette a sárkány.

S mit tehet az ember, ha nem tud megfelelni a társadalmi elvárásoknak? Elfogadja, hogy ez van, vagy kompenzál. Valaki a külsejére helyezi a hangsúlyt, valaki rendszeresen utazik, valaki a munkájába temetkezik. A lényeg az, hogy valamiben kitűnjön, hogy lássák mások is, hogy igaz, hogy nincs még családja, de baromi sikeres a munkájában, vagy éppen ez a terület nem jön neki össze, de baromi jó teste van.

Minden embernek megvan a maga gyengesége, az a terület, ami fejlesztésre szorul az életében vagy ahol nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzelte. A mai világban az emberek csak azt rakják ki az ablakba, amiben sikeresek, a kudarccal senki sem dicsekedik.

A barátnőm, akinek még nem jött össze a baba, többször átúszta már a Balatont és maratonokat fut, közben igazi háziasszony, akinek ráadásul még menő munkája is van. Ő azzal bizonyít magának nap mint nap, hogy úgy él, mint egy igazi szupervumen.

Én sokszor az utazásba menekülök. Amikor gyönyörű tájakon járok és új emberekkel találkozok, akkor egy pillanatra elfeledkezem arról, hogy mi hiányzik az életemből és annak örülök, ami megadatott. Mindig hálás vagyok ezekért a pillanatokért, mert nagyon jó kicsit eltávolodni a problémáktól és a hiánytól, ami néha úgy érzem, hogy szétfeszít.

Lehet, hogy nem úgy, ahogy másoknak, de minden embernek más a sorsa és az életfeladata.

Ettől függetlenül persze az lenne az ideális, ha akkor is értékes embernek érezném magam, amikor a 7-es buszon zötykölődök, körül vagyok véve kisgyerekes családokkal és már megint nem ír az a pasi, akit kiszemeltem magamnak.

Annyira jó lenne ezt tényleg elhinni és elfogadni, hogy nem kell azért tenni, hogy szerethető legyek. Talán a kulcs most is az önszeretet, bármilyen elcsépeltnek is hangzik, ezen a területen még mindig van mit fejlődnöm. Hisz ha elfogadod magad, úgy, ahogy vagy, akkor már nem méregeted magad másokhoz.

Nyitókép: Shutterstock