szerelem nagynéni újrakezdés válás kibeszélő férj magazin feleség gyerekek házasság
Annyi végignézett váláson, szakításon, és persze saját tapasztalatból szerzett mély sebet ütő csalódáson vagyok túl, hogy egy ideje már egyre kevésbé hiszek benne, hogy egyszer engem is megtalál a végzetes szerelem.

Az a pasi aki mellett a nehéz napokon is őszintén tudok majd mosolyogni.

Amikor már tényleg feladnám a reményt, akkor mindig szembe jön velem egy olyan mesébe illő történet, amiből némi reményt merítve egy ideig újra lelkesen várom a hercegemet.

Azt, ami a nagynénémmel történt ma is alig tudom elhinni. Még középiskolás volt, amikor halálosan beleszeretett egy fiúba, akivel a továbbtanulás miatt tiszavirág életű ám annál intenzívebb és mélyebb kapcsolatuk volt. Az érettségi utáni egyetemi évek teljesen elszakították őket egymástól, a nagynéném fejét pedig elcsavarta egy okos és persze sármos fiatal férfi, akivel egy rövid ideig tartó jegyben járás után oltár elé állva kimondták a boldogító igent.

Szerelmükből egy gyönyörű ikerpár, két kislány született. Az évek és a szerelem múlásával, és a gyerekek cseperedésével, a kapcsolatukon túlnőttek a problémák. Úgy, ahogy mindenki, amikor rádöbben, hogy sajnos már nem működik, elváltak. A gyerekek miatt megmaradt közöttük a jó kapcsolat és a beszélő viszony, de soha többé nem kerültek közel egymáshoz.

A nagynéném így egyedül nevelte fel a lányokat, akik azóta már unokákkal is megajándékozták őt. Mindeközben sikeres vállalkozást épített, csodaszép otthont teremtett és ma ötven fölött is egy igazi bomba nő, aki legalább tíz évet letagadhatna a korából és a legnehezebb időszakban is pozitívan tekint magára, az életére és a jövőjére egyaránt. Számomra egy igazi példakép.

Forrás: Shutterstock

Sok közös van bennünk, szeretjük a jó borokat és mindketten végtelenül szeretünk élni, nem ismerjük a lehetetlent és a legmélyebb gödörből is képesek vagyunk felállni. Szeretjük a munkánkat és sikeresek vagyunk, de mindezzel együtt nem igazán értünk a pasikhoz.

Én, mint kis harmincas persze negyedannyi élettapasztalattal keresem az igazit, mint ő, de olykor kísértetiesen hasonló palikra fogunk ki a harminctól hatvanig skálán. Mindig mindent megbeszélünk, és együtt sírunk a nagy szakításokon, aztán együtt örülünk egymás boldogságának. Pár hónappal ezelőtt, amikor felvettem neki a telefont azonnal hallottam a hangján, hogy most semmivel sem tudnám letörölni a mosolyt az arcáról. Szerelmes vagyok! Így kezdte, majd egy olyan tündérmesébe illő sztorival lepett meg, hogy azóta is könnybe lábad a szemem ha eszembe jut, vagy ha mesél róla.

Arról, hogy visszatért az életébe a harminc évvel ezelőtt megismert élete első szerelme és most szerelmesebb, mint eddig életében valaha. A férfi nemrég vált el az első feleségétől, akivel két gyermeket neveltek fel. A mindkét félen túlnövő karrier ugyan hatalmas anyagi biztonságot adott, de ellaposodott, szeretet nélküli házassággá alakította az életüket. Az egyetlen kiutat a válás jelentette számukra.

Szokták mondani, hogy ahol bezárul egy ajtó, ott kinyílik egy másik. Pontosan így történt ez velük is. A nagynéném éppen kilépett egy nem működő kapcsolatból, a férfi pedig jogilag is egyedülálló lett, amikor útjaik újra keresztezték egymást.

A férfi őszinte üzenete után, amiben elmondta, hogy elvált és sokat gondol a nagynénémre egy igazi romantikus randevú sorozat következett. Már az első találkozás után tudták, hogy ezután képtelenek lesznek egymás nélkül élni. Azóta is elválaszthatatlanok.
Tegnap, amikor megkérdeztem tőle, hogy hogy van, csak annyit mondott, hogy az első szerelme mellett akar megöregedni.

Nyitókép:Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.