Köszi, de nem kérek párkapcsolati tanácsokat!

Türelem rózsát terem - tartja a mondás, én pedig vártam a hercegemre, aki a legváratlanabb pillanatban egyszercsak bevágtatott az életembe. A várakozás alatt meglehetősen gyakran szegezték nekem a kérdést, hogy miért vagyok egyedülálló. Eleinte csak mosolyogtam zavaromban, később azt válaszoltam: „ha tudnám, nem lennék egyedül". Ezzel azonban általában nem ért véget a beszélgetés, hanem jobbnál jobb - kéretlen - tanácsokat kaptam, hogy hogyan változtassak a szingli állapotomon.

Amikor a lelkes tanácsadókat megkérdeztem, hogy ők is a Tinderen, vagy egy szórakozóhelyen ismerték-e meg a szerelmüket, általában a „jaaaa, dehogyis, én ezt tuti nem csinálnám" választ kaptam. Köszi, tehát valami olyat tanácsolsz nekem, amit te sem tennél... remek.

Igen, sok mindent illene, például nem vájkálni más magánéletében, és főleg illene elhagyni a bántó megjegyzéseket.

Amikor végre megérkezett a hercegem, határtalan örömöt éreztem, az viszont kevésbé tett boldoggá, hogy a tanácsok továbbra sem tűntek el az életemből. Tippeket kaptam, hogy miként játszmázzak a kapcsolatomban, mit tegyek és mit ne. Nem beszélve az olyan kérdésekről, mint a „Mikor lesz (már) esküvő?" és a "Nem gondolod, hogy ideje lenne már gyereket vállalni?" Elkerekedett szemekkel fogadtam az életemre vonatkozó kommenteket, és közben nagyokat nyeltem, hogy ne az legyen a számon, ami a szívemen.

Amikor megtörtént az eljegyzés és a polgári esküvő, nagyon boldog voltam. Arra viszont nem számítottam, hogy többször is belefutok abba a kérdésbe, hogy "Azért volt-e a lánykérés, meg a gyors polgári esküvő, mert... csak neeeeem"? Egy idő után már meglehetősen zavart, hogy még nekem kell magyarázkodnom, hogy nem, egyelőre nem jön a gólya, de szeretjük egymást.

Tulajdonképpen miért is kellene lakatot tennem a számra?

Szóval mostantól felvértezve fogadom az aktuális élethelyzetemmel kapcsolatos kérdéseket, megjegyzéseket. Felkészültem rá, hogy az első gyermekünk megszületése után már arról fognak kérdezősködni, hogy mikor jön a második. Na meg persze abban is biztos vagyok, hogy a babakocsi vs. hordozókendő kérdéskörben is bőven kapni fogok kéretlen útravalót.

Én most sokak nevében kimondom: Tényleg köszi, hogy a házam táján sepregetsz, de majd szólok, ha nem birkózom meg egyedül a dolgaimmal. Ja, és nem, nem vagyok bunkó, amiért nem tűröm ezt el, csupán nem kértelek rá, hogy formálj véleményt - ezt pedig kötelességed tiszteletben tartani.

Perényi Zsófi

Nyitókép: Shutterstock