"Anya, én beteg vagyok?"

Nem hiszek abban, hogy jó ötlet a gyerekben betegségtudatot kelteni, ahogyan abban sem, hogy tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne. Egy aprócska kis ember esetében ezért különösen fontos, hogyan fogalmazok.

Az az éjszaka, amikor először rohamot kapott és mint egy rongybaba lógott a karomban, sokkoló volt. Előtte már órákon át küzdöttem. Iszonyú magas láza volt, és nem ment le. Aztán jött a lázgörcs, az anafilaxiás sokk és már nem lélegzett.

Közben benyomtam a gyorshívót, nyomkodás közben hadartam a mentősnek. Embertelen hosszú időnek tűnt, mire kiértek, pedig pár perc volt csak az egész. De nekem örökkévalóság.

Már lélegzett a fiam, mikor mellé térdeltek. Majdnem elsírtam magam, ahogyan a hatalmas, mackóalkatú orvos végtelen gyöngéden vizsgálta. Közben mégis olyan érzéketlen voltam. Azt hiszem, ilyenkor az ember tudja, hogy nem veszítheti el a fejét. Bevittek minket a kórházba és ezzel elindult a kálváriánk. Akkor még csak egy sima lázgörcsre fogták, hajlamos rá - mondták. De azért elindítottak egy hosszú és kimerítő kivizsgálást. Mint utólag kiderült, jól tették. A gyerekem testét óriási, vörös kiütések lepték el, sikított fájdalmában. Minden étkezés után hányt, szinte mindenre allergiás lett.

Mire véget értek a vizsgálatok és kiderült, mi a baj, már sejtettem, hogy ez nem egy egyszerű fertőzés. Nem az volt. Életre szóló betegséget állapítottak meg. Megkaptuk a listát, mit lehet és mit nem. Bevallom, nekem az étkezés okozta a legnagyobb problémát, mert szinte semmit nem ehetett. Fogalmam sem volt arról, mivel és hogyan fogom megoldani, akkoriban még nem voltak elérhetőek csak a hagyományos élelmiszerek. Ha mégis, akkor csak megfizethetetlenül drágán.

Hosszú éjszakákat töltöttem kutakodással, hogy mit, mivel helyettesítsek. Ha megtaláltam, azt kerestem, hogyan készítsem el, hogy finom is legyen. Miként oldjam meg, hogy a kedvenceiről ne kelljen lemondania, de olyan formában kapja, amitől nem lesz baja. Lassan, lépésről lépésre, együtt tanultuk meg. Akkor éjjel, amikor a robotpilóta kikapcsolt a veszély elmúltával, csak álltam az ágya mellett. Fogtam a rácsot és úgy szorítottam, hogy arra eszméltem, remeg az egész ágy. Kimentem a nappaliba, leroskadtam és végre kibőgtem magam. Végül persze sikerült összeállítani egy étrendet. Sikerült mindent jól behelyettesíteni.

De talán, ami a legfontosabb, megbeszéltem magammal, hogy mindezt úgy fogom csinálni, hogy ne a betegségtudatot plántáljam a fiamba. Így hát szépen mindent elmagyaráztam neki. Hogy most egy ideig így kell élnünk a gyógyulása érdekében. És vannak dolgok, melyeket tilos enni, inni, mert nagy baj lesz belőle. Megtanítottam arra, ha bármivel megkínálják, kérdezzen rá, mi van benne. És nyugodtan mondja, hogy „ilyet nem ehetek". Mindig csomagoltam neki dupla, tripla adagot a saját ennivalójából, mert persze a többieknek az nagyon érdekes volt. Így még a barátokkal együttevés öröme is megmaradt.

A kisfiam nagyon klasszul kezelte a helyzetet, soha nem érezte magát úgy betegnek, hogy ez teher lett volna számára. Fegyelmezetten élte meg az egészet, tudta, hogy csak így működik. Nem mondom, az elején volt egy-két kilengés. Meg is lett a böjtje és ő saját magától mondta azt, hogy oké, akkor ennyi volt. Vigyáz magára.

Egy dologgal nem tudtam megbékélni. A gondolattal, hogy soha nem gyógyul meg. Mert persze, együtt lehet élni ezzel, de nem kellemes. Elvittem természetgyógyászhoz, holisztikus orvoshoz. Jártunk akupresszőrnél, egyéb terapautáknál. Elkezdtük alkalmazni az általuk javasolt módszereket és a kisfiam állapota javulni kezdett. Végül meggyógyult. Ez szinte felfoghatatlan volt a hosszú évek után, mikor megkaptuk a diagnózist. Vannak dolgok, amik megmaradtak. Amik soha nem múlnak el, de mivel vigyáz magára, nem okoznak tünetet.

Mélyen hiszem, hogy összességében ez mindannak köszönhető, amit együtt végigcsináltunk, de leginkább annak, hogy bár beteg volt, és ezt tudta is, a diagnózis nem volt rányomva bélyegként. Nem teherként kezeltük, hanem megoldandó problémaként. És annak is, hogy mindig őszinte voltam hozzá, nem pánikoltam, nem omlottam össze.

Nyitókép: Shutterstock