Bár nem az én stílusom, megtettem: kezdeményeztem egy pasinál

Ennek ellenére többször megfogalmazódott bennem, hogy vajon én csinálom-e jól. Manapság ugyanis egyre nyomulósabbak a nők, és egyre kényelmesebbek a férfiak, így az a nő, aki nem tesz semmit, csak várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön, könnyen hátrányba kerülhet.

Történt aztán egy eset, amikor én is stratégiát váltottam. Egy ismerkedős rendezvényen egy asztalhoz kerültem egy számomra vonzó férfival, aki nagyon felkeltette az érdeklődésemet és úgy éreztem, ez kölcsönös. Nem volt egyáltalán az esetem, de mégis azt éreztem, hogy szívesen megismerném őt, vágytam arra, hogy meghívjon egy italra vagy elkérje a számomat, de nem történt semmi. Aznap este nagyon elkeseredtem, amikor hazafelé sétáltam. Nem értettem, miért nem lépett felém, mi volt a baj, mégis miért nem jön össze nekem ez a párkapcsolatosdi.

Másnap teljesen magam alá kerültem, okoltam őt, magamat, a világot. Munka után aztán kénytelen voltam beugrani a boltba, s amikor a kasszánál álltam, egyszer csak megpillantottam! Ott sétált el pár méterre tőlem. Nem hittem a szememnek, teljesen lesokkolódtam. Mégis hogy kerül ide? És én most mit csináljak? Szaladjak utána? Végül a jól bevált módszert követtem, és nem csináltam semmit. Viszont cserébe ezen kattogtam egész hétvégén, és amikor elmeséltem a barátnőimnek az egészet, jól leszúrtak.

- De hát miért nem mentél utána? Miért nem kezdeményeztél" – kérdezték, nekem pedig fogalmam sem volt róla, valójában mi erre a válasz.

- Itt sírsz nekünk, közben az élet odavetette eléd ezt a srácot újra. Úgy viselkedsz, mint egy hercegnő, aki állandóan azt várja, hogy a királyfi megjelenjen a fehér lovon, de a való élet nem így működik, térj már észhez! – tolta az arcomba az igazságot az egyikük.

Aznap ünnepélyesen megfogadtam, hogy ha legközelebb meglátom őt, kilépek a komfortzónámból és esküszöm, leszólítom. De hiába jártam ugyanabba a boltba, a srác nem tűnt fel többet. Egy hónap múlva aztán újra elmentem egy ismerkedős rendezvényre, épp elmélyülten beszélgettem egy barátnőmmel, amikor egyszer csak lehuppant mellém. Addig észre sem vettem őt, úgyhogy nagyon meglepődtem, hirtelen elöntött a forróság, úgy éreztem, igen, kaptam még egy esélyt az élettől. Beszélgettünk, flörtöltünk, majd amikor kezdődött a program, felállt és odavetette, hogy biztosan találkozunk még.

Én azonban akkor már eldöntöttem, hogy ezúttal ezt nem bízom a véletlenre. Vettem egy nagy levegőt és rákérdeztem, hogy nincs-e kedve a program után együtt hazamenni, hisz mint kiderült, közel lakunk egymáshoz. Elgondolkozott, majd azt felelte, hogy egy haverjával még beülnek sörözni, de mindenképpen dumáljunk még, adjam meg a számomat.

Mondanom se kell, egész este nem lehetett a mosolyt letörölni az arcomról. Egyrészt élt bennem a remény, hogy megismerkedhetek ezzel a vonzó pasival, másrészt baromi büszke voltam magamra, hogy képes voltam túllépni a félelmeimen, meghaladni önmagamat, végre kezdeményeztem és nem csak vártam a csodát!

A történethez hozzátartozik, hogy a srác nem hívott fel, ami nagyon fájt. Ugyanakkor legalább azt nem éreztem, hogy mi lett volna, ha én ezt és azt csinálom. Most az egyszer tudom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem.

Nyitókép: Shutterstock