magazin jótanács kibeszélő görcsös akarás elengedés Engedd el!
Láttam egyszer egy cuki képet, amin a következő felirat szerepelt: „Még egyszer valaki azt mondja, hogy engedd el, kilógatom az illetőt az erkélyről és meglátom, pofázik-e még az elengedésről." Nos, félreértés ne essék, senkit sem szeretnék kilógatni az erkélyről, de ezzel a mondattal tudok azért azonosulni.

Ha pénzt gyűjtenék azoktól az emberektől, akiknek elhagyta a száját ez a mondat az irányomba: „Engedd el!", akkor már milliomos lennék. Olyan könnyedséggel dobálóznak ezzel a frázissal, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga. Párkapcsolatra vágysz? Ugyan, minek görcsölsz rajta? Engedd el, jön az majd magától! Babát szeretnél? Ha nagyon rágörcsölsz, úgysem fog összejönni, szóval inkább engedd el! Engedj el mindent, hiszen a bölcsek is megmondták, "Ha elengeded, megkapod", csak éppen azt felejtik el, hogy az elengedés a világ egyik legnehezebb dolga. Legalábbis nekem, bár ahogy a környezetemet elnézem, nem vagyok ezzel egyedül. Persze, mindenki nagyon okos, ha a másikról van szó, hisz baromi könnyű közhelyes, amúgy semmit sem segítő tanácsokat osztogatni. Aztán nem túl meglepő módon, ha bölcs embertársad kerül nehéz helyzetbe, ő ugyanúgy rágörcsöl a megoldásra.

Azért sem szeretem ezt a frázist, mert az ember csak rosszabbul érzi magát tőle. Hisz nem elég, hogy nem kapom meg, amire a legjobban vágyok, még rosszul is érzem magad attól, hogy rágörcsöltem és nem tudom elengedni.

Nem vagyok hülye, tisztában vagyok azzal, hogy lazábban kellene hozzáállni a dolgokhoz, nem jókedvemből szorongok és görcsölök, hanem mert jelenleg csak így tudom csinálni. Erre pedig rájön a szégyenérzet. Nem elég, hogy tehetetlen vagyok, mert nem tudom, hogyan érjem el, amire vágyok, még gáz is vagyok, mert képtelen vagyok elengedni. Köszi szépen, hatalmas segítség!

Forrás: Shutterstock

Az is előfordult, hogy annyira besokalltam a kudarcoktól, hogy ha rövid időre is, de szívből elengedtem a vágyaimat. Hatalmas megkönnyebbülés volt, de ugyanúgy nem jött szembe a nagy ő és ugyanúgy nem történt változás az életemben. Nyugodtabb voltam és jól esett nem pörögni azon, amin úgysem tudok változtatni. De ez sem egy csettintésre történt vagy azért, mert valaki nagy okosan azt mondta: „Engedd el!".

Azért történt, mert egy idő után elfárad a lelkünk a nagy akarásban és szinte ösztönösen szünetet tartunk, hogy ne csináljuk ki magunkat teljesen.

Valójában az elengedésre szerintem két megoldás van. Az első, hogy alázattal elfogadjuk a helyzetünket, amiben vagyunk. Most nincs párom, ez van, ezzel kell most együtt élnem és ebből kell a legtöbbet kihoznom. Az emberi szenvedés legfőbb oka, hogy folyamatosan ellenállunk annak, ami épp van. A második pedig az, hogy próbáljuk megérteni a dolgokat. Ok, most szingli vagyok egy ideje, de valójában rengeteget tanultam önmagamról ebben az időszakban, ami közrejátszik abban, hogy az vagyok ma, aki. Ha egyszer lesz párom, minden pillanatot értékelni fogok, amit majd együtt töltünk.

Igaz, ez is egy közhely, de nekem szokott segíteni: bármilyen élethelyzetben vagyunk most, az úgy van jól, mert abból tudunk a legtöbbet tanulni. Még akkor is, ha baromira unjuk, utáljuk és bármit megtennénk azért, hogy változzon.

Szóval kedves Olvasó, kérlek, ne dobálgasd ismerőseidnek az „Engedd el!" frázist, inkább hallgasd meg őket és próbáld megérteni a fájdalmukat. Azzal sokkal többet segítesz.

Nyitókép: Shutterstock

Nem tudod elengedni? Akkor ne engedd el!https://she.life.hu/herself/20170405-elengedes-teher-engedd-el-eroltetett-megoldas-megoldhatatlan-problema.html
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.