Egy tökéletes szelfi itt, egy effektekkel teli videó ott, és a végén már azt sem tudod, ki vagy. Te sem, aki tartalomgyártóként töltögeted fel nap, mint nap a szétszerkesztett fotókat, és te sem, aki felhasználóként szégyentelenül nagy önbizalomhiánnyal küzdesz. Mindezt pár ostoba like miatt?
Egykoron a sárban dagonyázás, a nagypapával való horgászás és az erdőbéli labdázások jelentették kisgyermekként a szabadidőt. Nem voltak like-ok, sem agyonszerkesztett posztok, amik azt sugallták volna, nem vagyok elég. S habár tény, hogy rengeteg jó tulajdonsága van az internetes böngészésnek, a negatív oldalait is közvetlenül tapasztaltam.
A legjobb barátnőm, Éva mindig is nagyon csinos, hosszú, szőke hajú lány volt. A srácok csak úgy epekedtek utána, ő azonban mégis nagyon szerény, és visszafogott jellemvonásokkal rendelkezett. Ma már évek óta népszerű influenszerként éli a mindennapjait, azonban korántsem olyan fényűző az ő kis világa, mint azt sokan gondolják.
Egy PR-csomag innen, egy mozijegy onnan, ő mégis boldogtalan. Egyszer megkérdeztem tőle, mi az oka a folytonos rosszkedvének? Annyit felelt:
– Nem hittem a fülemnek! A nő, aki az Instagramon éli az életét, azt próbálta nekem elmondani, hogy tönkretette a lelkét a folytonos virtuális világban való megfelelési kényszer. Oly sok hónap terápiára volt szüksége még ahhoz is, hogy merjen kitenni magáról filter és smink nélküli arcképet.
A közösségi média tényleg megmérgezi a lelket?
Vajon amit a virtuális világban látunk, az valódi? Vajon igazán ismerjük azokat az embereket, akiknek a fotóit nézegetjük nap, mint nap? Egyáltalán kell-e a folytonos „neten lógás”?
Éva régen azt mondta volna, hogy igen, hiszen csak és kizárólag akkor tudsz népszerű maradni, ha folyton a csillogást mutatod az embereknek. Azonban mi történik akkor, amikor valaki nehéz időszakon megy keresztül? Vajon kötelező állandóan a jót és a szépet láttatni? Egyáltalán nem! Ugyanis ezzel nem csak másokat, de magunkat is becsapjuk. Innen indult el a kedves barátnőm története is, aki mély depresszióba süllyedt két év folyamatos "virtuális tökéletesség" után.
A like-ok valódi szeretetet adnak? A kommentek majd átölelnek, amikor sírunk? Az effektek pedig tényleg elfedik a rosszabbik oldalunkat? Miért is kellene azt rejtegetnünk? Ahelyett, hogy magunkat okolnánk azért, mert mások szebbek a képeken, inkább próbáljunk elfogadóbbak lenni önmagunkkal a tükörbe nézve.
S ha nem is megy rögtön, apró lépésekkel igenis elérhető az önszeretet. Az érzés, amikor bármit teszel és mondasz, már nem fogsz haragudni magadra egy szempillantás alatt megjelenik. A tudat, hogy „rád” mindig számíthatsz ösztönösen érkezik majd. Ezek azok a boldog pillanatok az életben, amikor valóban jól vagyunk. Hiszen ezek a saját magunkkal szembeni áttörések hatalmas szeretet adnak!
Éva már tudja, hogyan kezelje a néhai lelki válsághelyzeteket, nem akar álarcok mögé bújva rejtőzködni a nagyvilág elől. Te meddig fogsz?
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
