A párom közölte: ő vagy a macska

Elmúltam huszonöt, amikor megismertem Norbertet, - aki nem norvég tarajossárkány, hanem egy két lábbal a földön álló, céltudatos úriember, - az életem gyökeresen megváltozott. Hiába voltam rég túl az első nagy szerelmemen, és jó néhány kudarcba fulladt kapcsolaton, Norbi hatalmas érzelmi viharral érkezett mindennapjaimba. Mondhatni szerelem volt első látásra. Máig tisztán emlékszem, mikor megláttam a kávézóban. Úgy elvarázsolt, hogy közben megbotlottam saját lábamban, a kávém pedig az ő makulátlan öltönyén landolt. Megismerkedésünk mondhatni, filmbeillő volt. A szerencsétlen fiatal lány, amint zsebkendővel itatja a drága öltönyről az egyre terjedő barna foltot, és a menő üzletember, nyakig kávéba mártva.

A helyzet puszta komikuma hozott össze kettőnket. Norbi hallani se akart arról, hogy fizessem a ruhatisztítót, én viszont makacsul ragaszkodtam hozzá. Végül sikerült kiegyeznünk abban, hogy telefonszámot cserélünk és meghívhatom egy kávéra. Az első kellemetlen percek ellenére egyre gyakrabban találkoztunk, és órákon át üzengettünk egymásnak, majd hajnalig telefonáltunk. Mondhatni, mindent tudtunk a másikról. Pontosan tudta azt is, hogy van macskám, hogy Szentkirályi Bajusz Admirális, röviden Bajszi, a mindenem. Azt is jól tudta, hogy a Szentkirályi utcán leltem rá az egykor csöppnyi, szürke kismacskára, aki mára hatalmas bársonytalpúvá nőtt. 

Az első félév tökéletes volt, a fiúk imádták egymást, én mindkettőjüket. Ügyeltem rá, hogy se Norbi, se Bajszi ne érezze magát kirekesztve. Imádtam egy együtt töltött beszélgetős, filmezős estéket. Látszólag semmi gond nem akadt, ám ez csupán a vihar előtti csend volt. Norbert akkor akadt ki teljesen, amikor Bajszi megbetegedett és meglátta az első komolyabb állatorvosi számlát. A nyálkahártya-gyulladás következtében a macska szája büdös lett, pofája vérzett. Emiatt nem evett rendesen, fogyni kezdett és bundája a folyamatos kefélés ellenére összefilcesedett. Maradjunk annyiban, hogy nem volt túl vonzó látvány a tizenhárom éves „girhes” macska, amint kedvenc párnáján szunyókált jószerivel egész nap, akár egy összeborzolt és megtépett kucsma. 

Elmagyarázta, hogy Bajszi, bármily kedves is számomra, csak egy közönséges utcamacska, egyszerű, mezei házi cirmos. Hogy az eddig és ezután ráfordított orvosi összegekből másik tíz macskát etethetek, szerethetek életem hátralévő részében. Hogy a macska nem több, mint fogyóeszköz és nevetséges, hogy én tonhalat meg cicatejet - ezt a szót mélységes megvetéssel ejtette ki száján - veszek neki, míg ő holmi pirítóson és csirkemellen él, ami nem normális. Különben is, a macskának úgyis mennie kell, ha gyereket akarok, mert ő nem fog kilenc hónapig gondoskodni róla. 

Érvelését csendesen hallgattam, helyenként el is bizonytalanodtam a dolgokon. Valóban, néha talán túlzásba viszem Bajszi gondozását, de ő családtag, szobacica. Én vállaltam és jól tudtam, mivel jár. A számlákat Norbi a szememre hányhatja, de úgyis én fizetem azokat, sose kértem, hogy akár egyetlen fillért is áldozzon a macskára. Mire Norbi végzett, csak bájosan mosolyogtam rá. Ha dönteni kell, ám legyen. Pontosan tudta, mire számíthat, mikor velem kezdett, ez volt kapcsolatunk alapja, ami most megingott. Oda a bizalom, a hit, a rózsaszín felhő. Mégse ő lesz az igazi.

– Rendben van – biccentettem. – Bajszit választom.

Norbi hápogva tekintett rám. A képére volt írva, hogy nem erre gondolt, hogy eszébe se ötlött, hogy ebből ő jön majd ki rosszul. Döbbenten meredt rám még egy pillanatig, aztán közölte, hogy egy percig se bírja itt tovább. Hogy hová ment, nem tudom. A hónap végével felmondtuk az albérletet és szétköltöztünk. Még akkor is hitetlenül pillantott rám, amikor Bajszi hordozóját betettem a kocsiba. Közelebb lépett, mintha mondani szeretett volna valamit, talán bánta a dolgot, de végül csendben maradt és szótlanul távozott utolsó csomagjaival. 

Nem mondom, hogy nem fáj, amiért így döntött, hiszen szerettem, és azt hittem, néhány éven belül egybekelünk, családot alapítunk. Tévedni emberi dolog, tartja a mondás. Viszont itt van nekem az én örök, hű szerelmem, Szentkirályi Bajusz Admirális, aki sosem hagyna el.

Nyitókép: Shuterstock