Kihúzta a fogamat, majd a neten kezdett zaklatni a fogorvosom

Félek az orvosoktól és már attól az ájulás kerülget, ha megérzem a kórházi folyosók és fertőtlenítőszerek semmi máshoz nem hasonlítható illatát. Tipikusan az a férfi vagyok, aki az utolsó utáni pillanatig húzza az összes vizsgálatot és az anyukája kezét fogva, kisgyerekként remegve megy be a rendelőbe. Ha rangsorolnom kellene, kiktől félek a legjobban, nos kérdés sem lenne, hogy a csúcson a fogorvosok állnak.

Már két napja szenvedtem a bölcsességfogam miatt, szerintem ilyen fájdalmat élhetnek át a nők szülés közben. Azt éreztem, hogy egyszerre akar felrobbanni, leszakadni és kigyulladni az állkapcsom, lüktetett a fejem, zúgott a fülem és sem állva sem pedig fekve nem volt kényelmes. Úgy kapkodtam a fájdalomcsillapítókat mint a PEZ-cukorkát és a pillanatnyi jóérzés csak egy szemét gesztus volt a sorstól, hiszen utána minden korábbinál nagyobb erővel vágta bele a számba a fájdalom csáklyáját.

Nem tudtam mit csinálni, péntekre kaptam időpontot. Az is csoda, hogy volt hely a magánban, és csak két napot kellett valahogy átvészelnem. Az tartotta bennem a lelket, hogy pénteken minden egy csapásra megoldódik majd, kihúzzák a rossz fogamat és felszabadítanak a fájdalom alól mint Isaurát. A fogorvostól való félelmem szinte elillant, hiszen annyira fájt, hogy gondolni sem tudtam a gyerekkorban elszenvedett traumatikus élményekre.

Eljött a péntek, a világ minden érzéstelenítőjét és fájdalomcsillapítóját kértem, hogy szúrják belém, majd viccesen megjegyeztem, hogy ha kihúzták, őröljék porrá a fogamat, nyomát se lássam, hiszen úgy haragudtam rá, mintha az ellenségem lenne. Egy végtelenül kedves és fiatal dokinőhöz kerültem, akinek puha kezei alatt olyan kezelésben volt részem, mint még korábban egyik fogdokinál sem.

Semmit sem éreztem, pillanatok alatt kihúzta a szinte derékszögben elfordult bölcsességfogamat, majd jöttek az ilyenkor kötelező poénkodások és nem győztem hálálkodni neki, sőt valamilyen furcsa indíttatástól vezérelve még kezet is csókoltam neki, annyira boldog voltam, hogy vége a szenvedésemnek.

Csak arra tudtam gondolni, hogy végre megint át tudom majd aludni az éjszakát. Még megbeszéltük, hogy vissza kell jöjjek kontrollra, és hívjam a rendelőt, ha valami gond van, ne egyek tejterméket, mikor vegyem ki a tampont (újabb poénkodás) és mire észbe kaptam, már az ágyamban feküdtem otthon, és éreztem, hogy elnyom az álom.

Forrás: Shutterstock

A számban összegyűlt nyál enyhe fojtogatására riadtam, miközben a torkom szinte égett a szárazságtól. Az arcom és a szám még mindig zsibbadt, és hiába böködtem, olyan volt, mintha más bőréhez értem volna. Felültem az ágyon, kezembe vettem a mobilt, reflexből megnyitottam a TikTokot, hogy kimossam az álmot a szememből, amikor észrevettem a villogó értesítéseket. Végighúztam az ujjamat a képernyőn és ahogy tisztult a látásom, és kezdett ébredezni a tudatom, úgy fogtam fel, hogy ismerősnek jelölt Facebookon a... fogorvosnő!

A tekintetem lejjebb vándorolt az értesítések listáján és megláttam, hogy nemcsak belájkolta néhány posztomat, hanem be is követett. Megnyitottam a Facebookot, rámentem a profiljára és most először láttam őt a maszk nélkül és már nem doki volt, nem az orvos, aki segített nekem, hanem egy vonzó, gesztenyebarna hajú, kissé kerekded arcú csajszi, akinek ugyanúgy csillog a zöldeskék szeme a fotókon, mint a valóságban. Tele van élettel, vidámsággal és erővel. Rányomtam a gombra és voilá, már ismerősök is lettünk. Leraktam az ágyra a telefont és újra elnyomott az álom.

Nem gondoltam volna, hogy egy gombnyomás ilyen dolgokat szabadít el. A dokinő a foghúzás utáni hetekben szabályosan zaklatni kezdett. Eleinte csak írogatott, és arról érdeklődött, hogy vagyok, nem fáj-e a bölcsességfog helye, adott néhány tanácsot, de ennél tovább sosem ment a beszélgetés. Nem mondom, furcsa volt, mert ilyen "extra" szolgáltatásról még nem hallottam, de hülye lennék letagadni, hogy baromira legyezgette a hiúságomat a gondolat, hogy belém zúgott a fogorvosom. Élveztem a chateléseket, még ha nem is volt másról szó, csak a dentálhigiéniáról.

Egy-két nap múlva megváltoztak az üzenetei, már szóba se hozta a fogamat, hanem szimplán azt kérdezgette, hogy érzem magam, milyen a napom, mit csinálok este és innen egyenes út vezetett oda, hogy találkozóra hívjon. Meg kell hagyni, nem vesztegette az idejét és mivel bejött mint nő, nem is mondtam nemet a randira. Még aznap munka után beültünk sörözni és ha ki lehet ábrándulni egy nőből percek alatt, akkor nekem sikerült.

A dokinő ugyanis egész este le sem vette rólam a szemét. Először imponált ez a figyelem, de pár perc múlva már feszélyezett, és eléggé para is lett a szitu. Folyamatosan mosolygott, kérdezgetett és nevetgélt, még akkor is, ha semmi vicceset nem mondtam. Finoman hátrahajtotta a nyakát, a haja a vállára omlott... kívülről úgy tűnhettünk, mint akik egy idilli első randin vannak és olyan szerelmesek, hogy szinte egyenes út vezet az oltárig. Belül viszont iszonyú félelmetes volt.

Forrás: Shutterstock

A csaj mindent tudott rólam, és nem kellett egy Sherlocknak lennem ahhoz, hogy rájöjjek, végignézte minden posztomat, ami a neten elérhető. Lecsekkolta a munkahelyemet, megkeresett a cég weboldalán, a hobbijaimról kérdezett, még azelőtt, hogy elárultam volna neki, melyek azok és amikor megrendeltük a piát, azt is tudta, mit szeretek inni. Amikor észrevette a hatalmas kérdőjeleket a szememben, elmosolyodott és csak annyit válaszolt, hogy minden fotómon körtés cidert iszom.

Na, ekkor kellett volna felállni és ürügy nélkül lelépni. A dokinő azonban olyan volt, mint egy mágnes, nem is, inkább mint egy pók, aki elkábította, majd behálózta az áldozatát. Ha nem kap egy sürgős telefont valamelyik rokonától, szerintem felvisz magához és a szex végén elfogyaszt, mint ahogy az állatvilágban teszi azt néhány nőstény.

Elterveztem, hogy igazi gyáva és tankönyvbe illő, bunkó férfi módjára chaten megmondom neki, hogy köztünk nem lesz semmi, de nem kellett offolnom, mert a randi után eltűnt.

Épp kezdtem elfelejteni, amikor szerda este megjelent a konditeremben, ott ahol már öt éve edzek, ahova még az előző albérletem idején kezdtem járni, ami messze volt a mostani lakásomtól és ahol a dokinőt még sosem láttam. A súlyzót is majdnem kiejtettem a kezemből, amikor a tükörben megláttam őt, ahogy mögöttem áll testhez simuló sportruhában, haját lófarokba fogva és szökkenő léptekkel közelít felém.

Az arcán ott van az az ijesztő mosoly, kilátszik a tökéletes és hófehér fogsora, nyitja a száját és egyre közelebb kerül hozzám, az állkapcsa lassan hatalmasra feszül és tágul, szinte szétrepednek az ajkai és nem marad más a fejéből csak egy óriási és mély fekete száj, benne a vakítóan szabályos fogak és tudtam, hogy mindjárt elnyel a nedves sötétség.

Csatakosra izzadva ültem fel az ágyban, úgy tapadt rám a pólóm, mintha ruhában álltam volna be a zuhany alá. Álom volt? Gyorsan előkotortam a telefonomat, alig ismerte fel az ujjamat a képernyő, a kezem is csúszott az izzadtságtól, kapkodva megnyitottam a Facebookot, de nem volt jelölés. Végigpörgettem az ismerőseim névsorát és ott sem láttam a dokinőt. Megkönnyebbülve dőltem hátra az ágyon, éreztem, ahogy csillapodok a légzésem, a meleg izzadtság lassan hűvös rétegként fedte a testemet. Álom volt...

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek