Mit nem lehet azon érteni, hogy „Köszönöm, nem kérek"?!

A magyarok legendás traktálásmániája valószínűleg azoknak a generációknak köszönhető, amelyek megélték a háborús idők során uralkodó nélkülözést. Amit elfogyasztasz, azt már senki nem veheti el tőled, addig kell enni, amíg van – tartják sokan még napjainkban is, holott most már inkább az a probléma, hogy túl nagy a kínálat, és ezt sokan hazánkban gyakran mértéktartás nélkül élvezik ki.

Egy 2019-es Eurostat-felmérés szerint a magyarok 60%-a elhízott a testtömegindexe alapján, ebből a szempontból a kontinensen csak a horvátok előznek meg minket 65%-kal, Németországgal pedig holtversenyben végeztünk. A többi nemzet mind 60% alatt teljesített. A kutatás során az is kiderült, hogy minél magasabb az Európában élő nők képzettségi szintje, annál kevésbé valószínű, hogy elhízottak.

Ennek fényében rögtön egyértelművé válik, miért lettek ennyire kedvezőtlenek az eredményeink. Aki nem engedheti meg magának, vagy nem tud szert tenni megfelelő információkra ahhoz, hogy odafigyelhessen az életmódjára, az sajnos előbb-utóbb az egészségével fizet, márpedig az országban rengetegen járnak ebben a cipőben.

Az alapvető empátiakészség viszont nem pénzkérdés, és ha valaki azt mondja, hogy ő köszöni szépen, nem kér Pista bácsi házipálinkájából vagy Mari néni túrós réteséből, azt illik tiszteletben tartani. Nem pedig olyasmikkel fárasztani szerencsétlen megkínált felet, hogy

„Ugyan már, ez a kis túró nem árt meg!"

(„De, mivel tejfehérje-intoleranciám van és összecsinálom magam tőle.")

„Igyál már, olyan csöndes vagy!"

(„Mert általában csak akkor beszélek, ha van értelmes gondolatom. Amúgy sincs jogod a májammal rendelkezni, szóval hadd döntsem már el én, hogy megterhelem-e a borzalmas lőréddel vagy sem!")

„Direkt nektek sütöttem ezt a lángost, kóstold már meg!"

(„Attól még, hogy nem halok meg azonnal egy falattól, még napok múlva is görcsölni fog a hasam és tele leszek undorító pattanásokkal, úgyhogy köszi, inkább kihagyom.")

A fentiek szerencsére nem az én helyzetemet tükrözik, de rengeteg ismerősömtől hallottam már hasonló sztorikat. Megjegyzem, én sem vagyok a legegyszerűbb eset ebből a szempontból: alkoholt nem fogyasztok, vegetáriánus vagyok, glutén- és tejmentesen étkezem, illetve tulajdonképpen alig eszem meg bármit is a hazánkban tömegek által fogyasztott élelmiszerek közül. (Az okokat most ne fejtegessük, mert egyrészt hosszadalmas lenne, másrészt valószínűleg senki sem kíváncsi rá.)

Nem csodálom, hogy a mögöttem járó generációk képviselői már nehezen alkalmazkodnak a modern életmódbeli sajátosságokhoz és zokon veszik, ha az általuk mennyei mannának tartott élelmiszereket egyes vendégeik viszautasítják, de innen is üzenem nekik, hogy ezt nem rosszindulattól vagy udvariatlanságtól vezérelve teszik.

Csupán szeretnének élni az alapvető önrendelkezési jogukkal, és eldönteni, mi kerüljön a szervezetükbe, ami sok esetben olyan, akár egy finom műszer. Egy kis botlás is elindíthat egy rendkívül kellemetlen egészségügyi folyamatot, ami akár hetekig, sőt, hónapokig is elhúzódhat. Ez pedig semmiképp sem éri meg, hiába tartja világbajnoknak saját házi elemózsiáját a kedves rokon vagy ismerős.

Nyitókép: Shutterstock