Segítség! Mégis hogyan maradjak talpon a rosszindulatúak világában?

Alapvetően egy naiv és hiszékeny ember vagyok, de sajnos vagy nem sajnos nagyon sokat formált rajtam a társadalom és a különféle közösségek, ahova csapódtam az elmúlt évtizedekben. Olyan hihetetlen, mégis köztudott, hogy már az óvodában megmutatkozik, hogy ki milyen értékeket hoz otthonról, és ezáltal hogyan viszonyul az élethez, más emberekhez. Persze személyiségtől függ, hogy ki mennyire veszi ezeket magára és foglakozik vele. „Szerencsére" én azok közé tartozom, aki a leghalkabb megjegyzést is meghallja, hiába mondják azt tőlem távol, a szoba másik végéből rólam.

Amikor hallom vagy látom, hogy na, most rólam beszélnek vagy nekem akarnak keresztbe tenni, mindig magamat nyomasztom a kérdéssel, hogy na, ezt most miért kaptam? Én nem vagyok rosszindulatú, nem foglalkozom másokkal, legkevésbé nem próbálom hátba döfni a másikat, akkor miért én vagyok mindig az érzelmileg defektes emberek kereszttüzében?

A rossz tapasztalatok ellenére minden egyes alkalommal, ahányszor új társaságba csöppenek, mindig megpróbálok pozitívan állni az emberekhez és előítéletektől mentesen ismerkedni és megismerni másokat. Aztán viszonylag már egész korán kibukik, hogy az adott társaság nagy részét rosszindulatú másokat lenéző és bántó emberek teszik ki, akik talán nem is sejtik, hogy a viselkedésükkel hány emberbe marnak bele és okoznak nekik szomorú és nyomasztó napokat, akár heteket.

Amikor érzed, hogy valaki szándékosan tesz neked keresztbe, majd utána a legnagyobb nyugalommal mosolyog bele az arcodba, na, az az igazán bicskanyitogató érzés. Ilyenkor az embernek a legkevésbé az jut eszébe, hogy na, szegénynek milyen rossz lehetett a gyerekkora, hogy másokon próbálja kitölteni a benne felgyülemlett feszültséget. Sokkal inkább van kedvünk elküldeni őt melegebb éghajlatra és legális formában kiiktatni őt a környezetünkből. De hát ugye, ez nem minden esetben lehetséges. Kocsiban ülve egy másik sofőrnek odakiabálni és megjegyzéseket tenni az édesanyjára sokkal egyszerűbb és kevésbé rizikósabb helyzet, mint a főnökünknek, felettesünknek vagy éppen az anyósunknak mondani hasonlókat.

A legjobb megoldás mégis az, hogy okosabb, értelmesebb emberként tudomásul vesszük azt, hogy a rosszindulatúság, mások verbális vagy éppen nonverbális támadása valójában a legnagyobb segélykiáltás az egész világon. Aki bánt másokat, valójában képtelen kezelni a benne elbújó dühöt és ahelyett, hogy elfogadná és szeretné saját magát annyira, hogy megoldást talál a problémáira, inkább a legfinomabban kifejezve másokat cseszeget addig, amíg az ki nem készül. Aztán ha ez pipa, akkor jöhet a következő ember. Ha ezt meglátjuk és felismerjük a másikban, akkor máris tudjuk, hogy ez valójában nem ellenünk irányul és nem a személyünknek szól, valójában csak rajtunk csapódik le más félelme és problémája. Persze, csak akkor, ha hagyjuk ezt neki.

Sajnos nem minden esetben lehet elkerülni az idióta és rosszindulatú embereket, viszont azért lehet tenni, hogy sok, az ilyen és ehhez hasonló viselkedéstől távol álló emberekkel vegyük körül magunkat. Bármilyen közhelyesen hangzik, nagyon igaz, hogy a szeretet a legnagyobb gyógyír. Szeressük magunkat annyira, hogy a rosszmájú embereknek nem adunk a drága időnkből, helyette élvezzük a saját magunk és azok társaságát, akik valóban szeretnek és tisztelnek minket. Ha erre fókuszálunk, bár jelen lesznek az életünkben az alattomos és gúnyolódó emberek, sokkal kevésbé fogjuk őket észrevenni, sőt, egy idő után, tudomást se fogunk róluk venni.

Nyitókép: Shutterstock