Az intimitásba bármi belefér? Mi számít perverznek és mi normálisnak?

Ahogy mi, kívülállók láttuk, Gábor, a párja figyelmes és nagyon gyengéd partnernek bizonyult, ezért aztán el sem tudtuk képzelni, hogy mi lehetett a problémáik valódi oka. Mint kiderült, a szex. Merthogy Gábor, Flóra elmondása szerint a legbensőségesebb intim pillanataik közepette imádta a lakkcipőinek sarkát a legnagyobb szexuális izgalommal szopogatni és nyalogatni.Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, és igyekeztünk humorral elütni a dolog élét: "Ugyan már, hát nem mindegy, hogy szexi fehérneműt vagy piros lakk magassarkút veszel magadnak?"

Flóra elmesélte, hogy újdonsült szerelmével így, ebben a formában egyszerűen képtelen együtt lenni. Pedig egy ideig tényleg próbálkoztak. Eleinte abban bíztak, hátha majd ő is megkedveli ezt a különc szokást, majd amikor belátták, hogy esélytelen, Gábor igyekezett elfojtani a vágyait. Azonban hamar lebukott, hogy netes pornón igyekezett kiélni a fantáziáit.

Flórát ez teljesen kikészítette: egyszerre érzett bűntudatot, hogy ő nem tudja megadni azt, ami a párját boldoggá tenné, és közben undorodott is az egésztől. Javasoltuk, hogy menjenek el szexuálterapeutához. Persze nem mentek el. Flóra eleve szégyellte Gábor perverzióját, és esze ágában sem volt ezt egy vadidegennek is elmesélni. De leginkább azért nem mentek el, mert Flóra őszintén irtózott mindentől, ami szerinte nem volt normális.

De mi számít normálisnak a szexben?

Az biztos, hogy ami nekünk nem tetszik, arra nagyon könnyű rámondani, hogy nem normális. Ilyen alapon pedig igazán nehéz megmondani, hogy melyik viselkedés számít perveziónak - helyes kifejezéssel parafíliának -, és melyik számít ártalmatlan, különc szokásnak.

Ma, a WHO ajánlása alapján semmilyen szexuális viselkedést nem ítélhetünk el, ami a felek kölcsönös beleegyezésével, egyenrangú felek között, szabad elhatározásból nyújt örömélményt mindkét fél megelégedettségére. Elítélni egy szexuális viselkedést pedig csak akkor lehet, ha az destruktív, kényszer jellegű és/vagy az érintett számára is megterhelő, elviselhetetlen.

Ami nekem szexis, az neked gusztustalan?

Hogy kit mi izgat fel, az már egészen pici gyerekkorban kezd kialakulni. Egyrészt a szüleinktől lessük el, hogy hogyan fejezik ki az egymás iránt érzett szeretetüket (vagy utálatukat). És ezeket beépítjük azokba a párkapcsolati mintáinkba, amiket aztán mi is alkalmazni fogunk a saját kapcsolatainkban. Másrészt pedig, hogy mi lesz számunkra izgató, azt a szocializálódás során tanuljuk meg. A séma nagyon egyszerű: amit a fiatal, gyerekkori agyunk örömforrásként ítél meg, az vonzó ingerré alakul, és amit undorítónak, azt elutasítjuk.

Például a szerelmünk öblítőjének az illata egész könnyen válhat afrodiziákummá. Így aztán könnyen előfordulhat, hogy egy nagyon kedves és intelligens férfiből cipőfetisiszta lesz, ha például kamaszkorában sokat fantáziált egy poszter előtt, amin a modell hölgy egy dögös magassarkúban kéjesen pózol.

Az "igazi" fetisisztának a fétis nélkül nem lesz erekciója.

A fetisizmus az, amikor egy tárgy maga válik a szexuális izgalom kiváltójává. Gábor esetében ez a varázstárgy a magassarkú cipő volt. Azonban a fetisizmusnak is léteznek fokozatai. Attól függően, hogy minden egyes alkalommal szükség van arra cipőre, vagy épp csak alkalomadtán, ha éppen valami különlegességre vágynak. A szexuálpszichológia szerint a jelenség csak akkor patologikus, ha a fétis jelenléte elengedhetetlen a szexuális teljesítőképességhez, vagy teljesen át is veszi a partner helyét.

Végül Flóra és Gábor fájdalmas sebeket okoztak egymásnak. A barátnőm azóta is mélyen szégyelli magát, hogy ilyen "perverz" játékokban egyáltalán részt vett. Gábor pedig kapott egy újabb negatív megerősítést arról, hogy a vágyai nem "normálisak", amiket jobb, ha titokban tart, különben a nők megbélyegzik, és undorodnak majd tőle.

Hogy melyik volt igazából "nem normális", Gábor fetisizmusa vagy Flóra előítéletessége, az egy nagyon jó kérdés. Az mindenesetre világosan kiderült, hogy a legtöbben a saját előítéleteink szolgái vagyunk, és vakon ragaszkodunk hozzájuk - akár a saját boldogságunk árán is. Pedig néha az élet megkínál minket a boldogsággal, bárcsak lenne bátorságunk elfogadni azt úgy, ahogy kapjuk!

Nyitókép: Shutterstock