Igen, magasak az elvárásaim, és akkor mi van?

Nem igazán értem azokat a hozzászólásokat, melyek szerint valaki még mindig azért van egyedül, mert magasak az elvárásai. Nyilván az ember hosszú távra keres párt és nem akarja akárkivel összekötni az életét. Mi ezzel a gond?

Szinte bármikor, ha szingliségről írok, az az emberek első reakciója, hogy azért vagyok még egyedül, mert magasak az elvárásaim. Mostanában sokat gondolkoztam ezen, hogy valóban így van-e, de továbbra is azt gondolom, hogy az, hogy egy számomra vonzó, megbízható, értelmes férfira vágyom, az normális elvárásnak kellene, hogy számítson, nem pedig irreálisan magasnak.

Persze egy ideális világban az embernek egyáltalán nem kellene, hogy elvárásai legyenek, de ne csapjuk be magunkat, mi nem egy ilyen világban élünk. Ahogy a nők irányába vannak elvárások, úgy a férfiak irányába is lesznek, és szerintem ez így teljesen rendben is van. Ahogy egy férfi vagy egy nő napról-napra próbál jobb ember lenni, szerintem joggal várja el ugyanezt a másik nemtől.

Úgyhogy nem igazán értem azokat a véleményeket, hogy az embernek ne legyenek elvárásai vagy adja lejjebb őket. Én jól menedzselem egyedül is az életemet, jól érzem magam a bőrömben és nem azért van szükségem egy férfira, hogy elvigyen ide-oda, eltartson vagy hogy ne legyek egyedül. Nekem nem pótléknak kell egy férfi, hanem társnak! Viszont társ nem lesz akárkiből, ott már megjelennek az elvárások, ha tetszik, ha nem. És itt tényleg nem arra gondolok, hogy külsőleg 1Brad Pitt legyen és tele legyen pénzzel, emberi értékekre gondolok, amelyek kezdenek kimenni a divatból ebben a mai világban.

Forrás: Shutterstock

Szerintem nincs azzal semmi baj, ha az ember nem akar mindenféle kapcsolatba belemenni csak azért, hogy ne legyen egyedül. Sok embernek valóban nincsenek elvárásai, mert csak az motiválja őket, hogy legyen egy férfi vagy egy nő mellettük. Sokak számára bármi jobb, mint egyedül lenni, így hajlandóak belemenni olyan kapcsolatokba is, melyekbe normál esetben nem mennének bele. 

Kompromisszumot kötnek, majd panaszkodnak a barátaiknak, hogy milyen boldogtalanok. Ilyen párkapcsolatom nekem is lehetne. De nem akarok frusztráltan létezni egy másik ember mellett, akit csak kényszerből választottam egy hiány betöltése érdekében. Ez nekem se jó és vele szemben sem lenne tisztességes.  

Ha egy nő már régóta él egyedül és sikerült elérnie, hogy egyedül is jól érezze magát, saját egzisztenciát teremtett, akkor szerintem megváltoznak a prioritások és az elvárások. Az ember lánya szerelemre vágyik, olyan férfira, akire felnézhet, akitől megdobban a szíve és nem akarja lejjebb adni.

Olyan férfira vágyik, aki megmozgatja és ezt nem lehet kierőszakolni vagy befolyásolni. Ez az a dolog, ami valójában még az elvárásoktól is független, hiszen hányszor előfordult már, hogy élt egy kép a fejünkben az ideális társról, majd jött valaki, aki gyökeresen más volt, mégis teljesen belehabarodtunk.

Bár ez valóban évekbe telhet, amíg az ember megtalálja az igazi társát, én azt vallom, hogy nem érdemes olyan kapcsolatba belemenni, ahol az ember már az elején érzi, hogy a másik hosszú távon kevés lesz neki. Ez általában a se veled, se nélküled kapcsolatokhoz vezet, a vívódáshoz, a szenvedéshez, amiből köszönöm szépen, de nem kérek.

Nyitókép: Shutterstock