Rita néni úgy döntött: ő nem lesz magányos
Rita néni férje tíz éve ment el, és bár ezt talán sosem realizálta, akkor nyílt ki előtte a világ.
Már gyerekkorom óta ismerem őt. Nemrég hagyta abba a munkát, de azóta az ominózus nap óta az aktív nyugdíjasok életét éli. Nem a panaszkodásra, a betegségekre és a magányra gondolok, hanem a szabadságra, a programokra, az utazásokra, a barátokra. Végre elkezdett magáért is élni, és nem csak a családjáért - aminek tagjai már rég kirepültek.
Azon a napon, mikor "egyedül maradt", úgy döntött: nem lesz magányos. Fellépett az akkor még általa teljesen ismeretlen internetre, és keresett egy túrakört. "Már nincs vesztenivalóm!" felkiáltással szombat reggel 9-kor elment találkozni a Moszkva térre, egy teljesen ismeretlen csapattal.
Aki szeretne kedves, élettel teli, nyitott nyugdíjasokkal találkozni, legegyszerűbb, ha itt kezdi. Számtalan csoport gyülekezik ott minden szombat reggel, és a többség nyitott az újakra. Rita néni néha például úgy dönt, hogy változatosság kedvéért inkább egy új, számára idegen csoporthoz csatlakozik.
A túrázásból már egyenes úton jött a többi program. Az egyik hölgy tudta, hogyan lehet ingyen bejutni színházi főpróbákra, a másik egy nyugdíjas klubban tartott néptánc bemutatót ajánlott. Volt, aki a Margitszigetre, nevető jógára csalta, más pedig a kerületi kertész klubba.
Néhány hét leforgása alatt Rita néni igazi információs csomóponttá vált. Bár még csak 50 felé járt, otthonosan mozogott az aktív nyugdíjasok világában. Az elmagányosodó idősek őrangyalává vált: elkezdte ajánlgatni az általa nagy örömmel felfedezett programokat a szomszédoknak és egyéb ismerőseinek a buszon, a piacon, a közértben. Olyanoknak, akik egyébként csak a munka-család-TV háromszögben mozogtak. Hívta őket galériába, gyerekek táncbemutatójára, templomi orgonakoncertre. Volt, akit személyesen, másokat e-mailben, de még azt is szívesen vállalta, hogy bedobja a programfüzetet a közel lakó ismerősök postaládájába.
Sosem tanult sem szociális munkásnak, sem kulturális menedzsernek, ő csak egy egyszerű fodrász. Annyi az egész, hogy szereti az embereket, könnyen barátkozik, nyitott, és nem fél az ismeretlentől.
Egyszer-egyszer még engem is elcsalt egy-egy kirándulásra. Imádtam, cukiság volt a köbön! A túravezető komoly helytörténeti előadása mellé egy komplett, legalább 8 oldalas saját készítésű kiadvánnyal készült. Ha tehát valaki nem tudta megjegyezni a Normafa történetét, otthon újra feleleveníthette. Mindezt teljes komolysággal, jelvényekkel díszített botjával a karján, térdzokniban és madártollas kalapban prezentálta. Képtelenség volt nem imádni!
A többi résztvevő is aktívan részt vesz a jó hangulat kialakításában. Van, aki sütivel, mások egy kis üveg pálinkával készültek a csoport számára - és persze sok-sok kedves szóval. Lelkendeztek ők az unokás képeken, a másik új túrabotján vagy az út szélén a harmincötödik kedves ibolyán is.
Kimozdulnak otthonról, társaságban vannak, és még mozognak is a jó levegőn. Tényleg ilyen pofon egyszerű az egész. Csak ki kell menni a Moszkva térre. Vagy csak merni kell megszólítani a másik nyugdíjast a buszon, az orvosi rendelő várójában vagy a liftben.
Nyitókép: iStockphoto