Férfivélemény: Márpedig akkor sem fogok úgy kinézni, mint Csubakka!

Egy férfira kell a szőr – írta az oldalon évekkel ezelőtt egy szerzőtársam. Férfiként mondhatom, hogy nem kell, legalábbis nem mindenhova, és ahova mégis nő, nos ott érdemes legalább kordában tartani a rakoncátlan szálakat.

A szőrnövesztésnek is van határa. Miközben a brit királynő ki nem állhatja az arcszőrzetet, és környezetében mindenkinek kötelező megborotválkoznia, én már arra sem emlékszem, milyen az arcom csupaszon. Legutóbb négy éve váltam meg a szakállamtól, akkor is azért, amiért a lányok hirtelen változtatnak a frizurájukon: egy szakítás miatt. Úgy éreztem, szükségem van a megújulásra, és ezt a külsőmnek is követnie kell. Nem volt jó döntés, "siettem" is visszanöveszteni.

A szakállamat azóta én tartom rendben. Kipróbáltam több borbélyt is, kíváncsiságból, meg azért, hátha valami pluszt adnak hozzá a megjelenésemhez. Elsőre még élveztem is, de másodjára nem csak felsértették a bőrömet, de tele is lett a ruhám utána apró szőrökkel, s ezek hazafelé a halálba irritáltak. Akkor mondtam, hogy ilyet soha többet! Inkább vettem egy szakállvágót. Igyekszem ápolni az arcszőrzetemet, persze nem minden nap, arra nincs energiám. Meg a trimmelés után a mosdót is takarítani kellene a mindenhová repülő apró szőrszálaktól, de törekszem a rendszerességre.

Vannak azonban olyan helyek, amelyek nem látszanak, mégis gondozni kell azokat.

Azt nem tudom elképzelni, hogy valaha is leborotváljam a lábam vagy a kezem, csupaszon nem is érezném jól magam. Az úszók persze minden verseny előtt pengét ragadnak, nem is lehet kellemes. Miközben az alkaromon vagy a lábamon szeretem a szőrt, addig máshol igyekszem következetesen irtani az erdőt. Szerencsésebb férfitársaim sosem tapasztalják meg, milyen igazán szőrösnek lenni, mások viszont egész életükben küzdenek például a hátukon megjelenő szálakkal.

Forrás: Shutterstock

A nyakamról és a hátamról folyamatosan szedem le a szőrt, mert szerintem nincs igénytelenebb látvány egy szőrös hátnál. Engem kifejezetten zavar a saját "szerelempázsitom", így nem csak hátul, hanem elől is gyakran gyomlálok. A párom is így szereti, és nekem is így kényelmes, még akkor is, ha sokan azon a véleményen vannak, mint amit az egyik háziorvosom fogalmazott meg korábban.

Rutinvizsgálaton voltam, amikor kérte, vegyem le a pólómat. Ilyen helyzetekben mindig szégyellős voltam, a sztetoszkóp érintését sem szeretem, de arra nem számítottam, hogy a dokinő majd megjegyzést tesz a testemre. Ott álltam félmeztelenül, majd mikor a doktornő megfordult, és már nem az asztalán matatott, hanem rám nézett, akkor annyit mondott, hogy

egy férfi nem szőrtelenít.

Köpni-nyelni nem tudtam. Ennek már jó pár éve, én viszont továbbra is vígan nyírom a füvet ott, ahol zavar. Mert azt is be kell vallani, hogy bizonyos helyeken nagyon kellemetlen a szőr és pusztán kényelmi, és nem esztétikai okai vannak annak, hogy leborotválom az intim részeket, a hónaljamat vagy szedem az orrszőrömet. Nem szeretem a bozótharcot sem, számomra nem vonzó, ha a durva szőrrengetegen keresztül vezet az út khm... tudjuk hova.

Egy szakáll pedig szerintem nem csak vonzó, de elegáns is lehet, nem utolsósorban pedig mentőöv lehet azok számára, akik nem elégedettek az arcvonásaikkal. A rövid arcszőrzet képes lekerekíteni a szögletes állvonalat és egy szépen gondozott szakállat nem csak a tulajdonos párja, hanem a birtokosa is szívesen simogat. Én legalábbis szeretem csinálni. De a hajamat is pödröm, lehet ez csak egy újabb pótcselekvés...

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek