pánik kibeszélő pánikroham magazin pánik szindróma pánikbetegség
Amikor először tört rám, két előadás között ültem a suli kávézójában. Olyan érzés volt, mintha a talpamon szaladt volna ki az összes energiám, majd épp csak annyi jött vissza, hogy ki tudjak futni a mosdóba. Hidegvízzel mostam az arcomat, a tarkómat, leizzadtam, de közben rázott a hideg. Biztos voltam abban, hogy nagy a baj, valószínüleg stroke-om van, gondoltam, de azért beültem a következő órára. 

Az első rosszullétet követték a továbbiak, ami mindig oktatás közben kapott el, ezért úgy gondoltam, hogy az egésznek a suli az oka. Elkezdtem kevesebb energiát fektetni a tanulásba, az utolsó pár hónapot már éppen csak végezgettem, s ez az eredményeimen ugyan nem látszott, viszont a tanáraim a vizsgák után megjegyezték, hogy tőlem nem ahhoz vannak szokva, hogy kivonom magam a tanulás alól. Nem mondtam el, mi volt az oka.

Hónapokig nem voltak rosszulléteim, ráadásul sikerült olyan munkahelyet találnom, ahol engedélyezték a távmunkát, ami két kisgyerek mellett ideálisnak tűnt. Egy darabig minden rendben volt, de aztán egyszer csak újra jelentkezett, a korábbiaknál durvább formában. Nemcsak az energiaszintem zuhant le, hanem a vérnyomásom is megemelkedett, kimelegedtem, az arcom forró volt, de közben fáztam, úgy éreztem, nem kapok levegőt. Először nem mondtam el senkinek, csak lefeküdtem, próbáltam lélegezni, de a harmadik után már szólnom kellett a férjemnek. Ő azt mondta, szerinte ezek pánikrohamok, de menjünk orvoshoz.

A háziorvos gyerekkorom óta ismert, elsőbbséget kaptam, laborvizsgálatot végeztetett, amiből kiderült, hogy "gyári beállításaim" vannak, komoly bajom biztosan nincs, de a hormonjaim azért még játszhatnak velem, hiszen három éve szoptatok már. Ám mielőtt ebbe az irányba elmehetett volna a történet, a dokim meghalt. A pszichiátriai konzílium azért még megvolt, az eredmény: pánik szindróma.

Forrás: Shutterstock

Orvosok jöttek-mentek, én pedig ott maradtam a már mindenféle módon jelentkező pánikrohamaimmal, hatékony segítséget nem kaptam, csak jó tanácsokat, így kénytelen voltam a saját kezembe venni a sorsomat. Minden a pánik szindrómáról fellelhető információt elolvastam, kipróbáltam mások módszereit, melyek közül a legtöbb nekem nem vált be, végül arra jutottam, hogy saját módszereket kell kidolgoznom.

Észrevettem, hogy a légzés mindig sokat segít, így elkezdtem megfigyelni a sajátomat. Ha jött a roham, azt mondogattam magamnak, hogy "ez csak pánik, ez csak pánik", és lélegeztem, lélegeztem. Működött, de ez csak tűzoltásnak volt jó, a cél az volt, hogy tűnjenek el az életemből ezek a legsúlyosabb betegségeket utánzó rosszullétek. Mert oké, hogy ez csak pánik, de ezt abban a helyzetben nagyon nehéz tudatosítani önmagamban. Szóval jobb lenne, ha nem is jelentkezne többé ez a rémes állapot.

Végül a jógához és a pranajamához fordultam segítségért, és nekem ez bevált. A hatha jóga életmentőnek bizonyult, tudatosabbá váltam, sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem, megtanultam tisztességesen lélegezni és időt fordítani önmagamra. Ennek már három éve, és azóta a pánikrohamok sem jelentkeztek.

Nyitókép: Shutterstock

Férfivélemény: Tényleg ennyi nőnek vannak mentális gondjai, vagy csak én vonzom őket?http://she.life.hu/nofilter/20211123-ferfivelemeny-tenyleg-ennyi-nonek-vannak-mentalis-gondjai-vagy-csak-en-vonzom-oket.htmlBujdossak el szégyenemben, mert mentális beteg vagyok?!http://she.life.hu/nofilter/20200214-bujdossak-el-szegyenemben-mert-mentalis-beteg-vagyok-rancz-imola.html
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.