Van kiút a pánikrohamok fogságából

Amikor először tört rám, két előadás között ültem a suli kávézójában. Olyan érzés volt, mintha a talpamon szaladt volna ki az összes energiám, majd épp csak annyi jött vissza, hogy ki tudjak futni a mosdóba. Hidegvízzel mostam az arcomat, a tarkómat, leizzadtam, de közben rázott a hideg. Biztos voltam abban, hogy nagy a baj, valószínüleg stroke-om van, gondoltam, de azért beültem a következő órára. 

Az első rosszullétet követték a továbbiak, ami mindig oktatás közben kapott el, ezért úgy gondoltam, hogy az egésznek a suli az oka. Elkezdtem kevesebb energiát fektetni a tanulásba, az utolsó pár hónapot már éppen csak végezgettem, s ez az eredményeimen ugyan nem látszott, viszont a tanáraim a vizsgák után megjegyezték, hogy tőlem nem ahhoz vannak szokva, hogy kivonom magam a tanulás alól. Nem mondtam el, mi volt az oka. 

Hónapokig nem voltak rosszulléteim, ráadásul sikerült olyan munkahelyet találnom, ahol engedélyezték a távmunkát, ami két kisgyerek mellett ideálisnak tűnt. Egy darabig minden rendben volt, de aztán egyszer csak újra jelentkezett, a korábbiaknál durvább formában. Nemcsak az energiaszintem zuhant le, hanem a vérnyomásom is megemelkedett, kimelegedtem, az arcom forró volt, de közben fáztam, úgy éreztem, nem kapok levegőt. Először nem mondtam el senkinek, csak lefeküdtem, próbáltam lélegezni, de a harmadik után már szólnom kellett a férjemnek. Ő azt mondta, szerinte ezek pánikrohamok, de menjünk orvoshoz.

A háziorvos gyerekkorom óta ismert, elsőbbséget kaptam, laborvizsgálatot végeztetett, amiből kiderült, hogy "gyári beállításaim" vannak, komoly bajom biztosan nincs, de a hormonjaim azért még játszhatnak velem, hiszen három éve szoptatok már. Ám mielőtt ebbe az irányba elmehetett volna a történet, a dokim meghalt. A pszichiátriai konzílium azért még megvolt, az eredmény: pánik szindróma.

Forrás: Shutterstock

Orvosok jöttek-mentek, én pedig ott maradtam a már mindenféle módon jelentkező pánikrohamaimmal, hatékony segítséget nem kaptam, csak jó tanácsokat, így kénytelen voltam a saját kezembe venni a sorsomat. Minden a pánik szindrómáról fellelhető információt elolvastam, kipróbáltam mások módszereit, melyek közül a legtöbb nekem nem vált be, végül arra jutottam, hogy saját módszereket kell kidolgoznom. 

Észrevettem, hogy a légzés mindig sokat segít, így elkezdtem megfigyelni a sajátomat. Ha jött a roham, azt mondogattam magamnak, hogy "ez csak pánik, ez csak pánik", és lélegeztem, lélegeztem. Működött, de ez csak tűzoltásnak volt jó, a cél az volt, hogy tűnjenek el az életemből ezek a legsúlyosabb betegségeket utánzó rosszullétek. Mert oké, hogy ez csak pánik, de ezt abban a helyzetben nagyon nehéz tudatosítani önmagamban. Szóval jobb lenne, ha nem is jelentkezne többé ez a rémes állapot. 

Végül a jógához és a pranajamához fordultam segítségért, és nekem ez bevált. A hatha jóga életmentőnek bizonyult, tudatosabbá váltam, sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem, megtanultam tisztességesen lélegezni és időt fordítani önmagamra. Ennek már három éve, és azóta a pánikrohamok sem jelentkeztek. 

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek