Postpartum pszichózis: amikor kétségbeeséssel tölt el az anyaság

Mindenki azt mondta, hogy anyává válni a világ egyik legcsodásabb élménye és én is alig vártam, hogy végre a karomba tarthassalak. Türelmetlenül számoltam a napokat, mikor telik le a 9 hónap, hogy már ne csak érezzelek a saját testem részeként, hanem meg is tudjalak ölelni, puszilni, láthassam, milyen az arcocskád – vajon kire hasonlítasz jobban, apára vagy rám? Tiszta szívből szerettünk és nagyon vártunk...

S ez megrémített. Vártam, hogy alábbhagyjon mindez, de csak egyre erősödött, így a levertség mellé lelkiismeret-furdalás is társult.

Néma kiáltás

Hát mi vagyok én? Anya? Nem, inkább szörnyeteg! - állandóan ez zakatolt a fejemben. Egy frissen szült anyuka nem így érez! Egy frissen szült anyuka bár fáradt, de boldog. Boldogan szoptat, pelenkázik, altat. Én azonban szenvedtem. Csak azt nem értettem, mitől.

Nem mertem szólni senkinek a gondolataimról vagy arról, mi játszódik le bennem. Tettem a dolgomat, ahogy minden édesanya – etettem, altattam, pelenkáztam, sétáltattam, ringattam, felkeltem éjjel, hajnalban... kívülről valószínűleg senki nem látott semmi gyanúsat, ám én tudtam, hogy valami hiányzik: a heves, mindent betöltő szeretet érzése a gyermekem iránt.

Csak a kötelességet. Így csináltam, amit csinálnom kellett, miközben szinte felemésztett ez a helyzet.

Nem vagy egyedül

Egyik nap, az altatást követően az interneten keresgéltem, amikor rátaláltam egy írásra, ami a gyermekágyi depresszióról, illetve ennek fokozatairól szólt. Itt hallottam először arról, hogy létezik egy jelenség, amikor a friss édesanya nem abba a cukormázas, rózsaszín világba csöppen, amit a magazinok és kismamás fórumok mutatnak, helyette kedvetlenség, állandó szomorúság, sírhatnék jellemzi a kedélyállapotát, de akár súlyosabb tünetek is jelentkezhetnek, ilyen esetben szülés utáni depresszióról vagy postpartum pszichózisról beszélhetünk. Megdöbbenve olvastam a Semmelweiss Egyetem oldalán, hogy

Bár cseppet sem vigasztalt, hogy más is átéli mindazt, amit én, kissé megnyugtatott a tudat, hogy nem vagyok egyedül és van kiút ebből a helyzetből.

Nézem, ahogy alszol. Elönti a szívemet a szeretet. Mély, erős és mindent felülíró szeretet. Pont olyan, amilyennek elképzeltem. Talán nem jött azonnal, amikor a karomba zártalak. Talán engem is megérintett a bizonytalanság, a félelem és a reménytelenség szele... talán legyűrt a gyermekágyi melankólia, de felülkerekedtem rajta. S most itt vagyok, melletted vagyok – szeretlek és óvlak, ameddig csak élek.

Nyitókép: Shutterstock