Sokáig a nyílt házasság fogalma, mint láthatatlan buborék szálldogált a világomban, s én mit sem sejtettem a létezéséről. Őszintén? Ismeretlen volt számomra a házasság megélésének ezen formája. Lévén, hogy számomra mennyire szent és sérthetetlen a házasság által kötött szövetség, változatlanul távol maradt tőlem.
Egy olyan valóságshowban találkoztam először a fogalom létezésével, ahol sztárpárok versengtek egymással. Itt vallotta be az egyik pár, hogy ők nyílt házasságban élnek egymással. Mindenki döbbenten nézett rájuk, hiszen mindenki vitathatatlannak tartotta, hogy ők alkotják a mezőny egyik legerősebb párját. Hogyan tudja két ember, akik rajongásig imádják egymást, a mindent túlélő erős házasságukba beilleszteni a nyitott házasság lazaságát, kötetlenségét?
A pár férfi tagja úgy fogalmazott, hogy annál többet nem lehet adni annak, akit a legjobban szeretsz, minthogy kalitka helyett szabadságot és szárnyakat adsz neki. Ezzel a gondolattal én is teljes vállszélességben egyetértek, de a szabad élet ezen verziójával sehogy sem tudok azonosulni. Ez így igen sarkos és lehet. hogy én nem vagyok kellően nyílt, de képtelen vagyok befogadni azt a gondolatot, hogy én vagy a párom ezzel meggyalázzuk kettőnk kapcsolatát. Félreértés ne essék, nem kívánom bírálni, hogy ez másoknak jó vagy sem, csupán a saját véleményem, a saját érzületemet szeretném itt kifejteni.
A hozott családi mintázataim is igen nagy hatással vannak arra, hogy ekképp gondolkodom. Az édesanyámék házasok voltak és már én is megfogantam, édesapám mégis akkor ment félre, mikor anyukám a 3. trimeszterben cipelt a szíve alatt.
Valahogy ez az áttétesen élt tapasztalás meghatározó a kapcsolatokról alkotott sajátos kézikönyvemben, így a férfi-nő szövetség számomra szent és sérthetetlen.
Egy másik meghatározó minta a nagyszüleim házassága, akik 53 évig véd- és dacszövetségben, mélységeket és magasságokat megélve kitartottak egymás mellett. Példaértékű számomra a kapcsolatuk és tudat alatt mindig olyan partnerre vágytam, akivel fel tudom építeni a megálmodott életemet. E kettő gondolatsík határozza meg elsősorban a párkapcsolatokról való gondolkodásomat, melynél nincs helye harmadik félnek semmilyen laza kötelékben.
A szabadságot úgy gondolom, hogy nyitott házasság nélkül is meg tudjuk adni partnerünknek. Ez is teljesen egyénre szabott, nemcsak a két egyén, hanem a kapcsolat egyedi jellegéből fakadóan is. Rengeteg beszélgetést és mély megértést igényel, hogy értsük a másik működését, határait, érzületét. Ha képesek vagyunk a másikra odafigyelni, korlátok nélkül boldoggá tenni, akkor nem fog a szabadság ezen fokára vágyni.
Előfordulhat a kapcsolat fent és lent kettőséből adódóan, hogy egy-egy mélypontnál meginog valami a szövetség erős mivoltából. Ilyenkor nem azon kell gondolkozni, hogy ki, vagy mi jöhet számításba, hanem még jobban egymásra kell fókuszálni.
A helyi boltos nő azt mondta nekem, hogy nagyon kell a másikat szeretni és kitartani mellette, ám ha mégis vége szakad a kapcsolatnak, akkor a két fél nem szerette egymást igazán.
Sokszor az ego elveszi a lényegről a figyelmet és elfelejtjük a másik iránt táplált mélyről fakadó szeretetünket. Mély elköteleződés és akarat kell a kapcsolat működéséhez, ami mindig kifizetődik. Az együtt töltött évek és a közösen szerzett, boldog pillanatok oltárán minden egyes pillanat megéri.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
