Ha boldog akarsz lenni, a saját kasztodban keresd a szerelmet

Azt gondolom, hogy az állítás első fele már valóban a múlt homályába vész, azaz kötve hiszem, hogy manapság bárkinek is a szülei választanának párt – legalábbis itthon csak meglehetősen szélsőséges esetekben fordul ilyesmi elő. Az állítás második felét azonban nem árt kissé jobban átgondolni...
Ki és hol áll a társadalmi ranglétrán, illetve ki és milyen anyagi helyzettel bír?

Elsőre talán mindenki a szívéhez kap, mert miféle kijelentés ez? Az igaz szerelemnek nem szabhat gátat sem a társadalom, sem a piszkos anyagiak. Valóban... egy romantikus regényben biztosan így van és az életben is tuti akadnak kivételek, amik azt erősítik, hogy a szerelem mindent legyőz, ám az esetek többségében igenis számít mindkettő. Ez a csúf igazság. Ha nem a kapcsolat elején, akkor majd később... Nem véletlen mondták régen is: Suba a subához, guba a gubához! Tudták ezt az öregek, s mielőtt bárki felhördülne, hogy az elrendezett házasság híve vagyok, elárulom: nem vagyok, ám a szabad párválasztásnál sem árt megnézni, ki honnan jött és hová tart.

Az ellentétek vonzzák egymást?

Itt pedig jöhet is egy közkedvelt meglátás, miszerint az ellentétek vonzzák egymást. Lehet. Az elején. Valóban izgalmas, ha a másik egy egészen más világból jött, legyen szó vallásról, kultúráról vagy anyagi helyzetről. Ám ezek a különbségek az esetek többségében – persze nem mindig, hiszen kivételek mindenhol akadnak – előbb vagy utóbb konfliktusokat fognak szülni, amelyek inkább rombolóan hatnak a kapcsolatra, mintsem építően. Mit fog csinálni egy keresztény-zsidó pár karácsonykor? Állítanak karácsonyfát, a gyerek kap majd ajándékot? És vajon a muzulmán férfi megelégszik majd az egyetlen keresztény asszonyával? A diplomás boldog lehet a munkással, tudnak majd beszélgetni, filozofálni együtt? Az alsó középosztálybeli férfi hogyan fogja viselni, ha a felesége az apukájától milliós születésnapi ajándékot kap, míg ő csak egy csokor virágot és egy bonbont tud neki venni?

Nagy kérdések ezek és a válaszok általában kegyetlenek. Két világ találkozásakor – legyen szó társadalmi, kulturális, anyagi vagy bármilyen más különbségről – nehéz megtalálni a középutat és meglehetősen sok tolerancia kell ahhoz, hogy a felek elfogadják a másik helyzetét. Márpedig lássuk be, hogy a tolerancia a legtöbb embernek nem erőssége. Sokkal inkább erősségük az erőszakos térítés, aminek a nyomán remek kis veszekedések pattanhatnak ki. Miért ne vehetnénk karácsonyfát? Miért nem hordasz kendőt? Miért nem tudok mélyenszántó elmélkedéseket folytatni Tolsztoj műveiről? Miért nem tudsz leszakadni a szüleid pénztárcájáról?

Nem mondom, hogy egy diplomás nő nem lehet boldog egy melós pasival vagy egy gazdag férfi ne szerethetne szívből egy szegény lányt – avagy fordítva mindkettő. Léteznek tündérmesék, én hiszek bennük, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy kevés a magasztos csoda és túl sok a szürke, földhöz ragadt - sokszor érthető - elvárás, ami megnyomorítja a szárnyalónak induló -, ám hamar szárnyaszegetté váló - szerelmeket.

Nyitókép: Shutterstock