Beleszerettem egy férfiba, aki nem elég, hogy muszlim, de még nős is… - 1. rész

Az egész akkor kezdődött, amikor Máltára utaztam a testvéremhez, aki évek óta a szigetországban élt. Egy hónapra mentem hozzá nyaralni, és alig vártam, hogy végre lássam, mert karácsonykor találkoztunk utoljára. A reptéren az ellenőrzés után éppen az övemet fűztem vissza a nadrágomba, amikor a kapkodásban elejtettem a válltáskámat. Nagy puffanással ért földet, és néhány apróság kigurult belőle a padlóra. Gyorsan felszedtem mindent, s már indultam is volna tovább, amikor egy férfi megkocogtatta a vállamat.
- Azt hiszem, ez is a tied – mondta angolul, és felém nyújtotta a kis stresszlabdát, amit mindig magamnál hordok. Ő volt az. Magas, fekete szemű, fekete hajú, elegáns, mosolygós.

Aztán átadta a labdát, ám mivel éppen beszállásra sürgették a gépem utasait, megköszöntem és már futottam is tovább. Mondanom sem kell, mennyire meglepődtem, amikor egy kanyarnál hátrapillantva azt láttam, hogy a sarkamban lépked. Egy másodperccel később már mellettem is volt, és vigyorogva azt kérdezte:
- Csak nem Máltára mész?
- De igen, oda megyek – válaszoltam angolul.
- Én is – nevetett.

Mi voltunk az utolsók. Az egyik légiutas-kísérő elvette a kézipoggyászomat, majd a helyemre kísért. Leültem a folyosó melletti székbe, becsatoltam magam, s bár próbáltam oldalról nézelődni, azt nem láttam, hogy ő merre ment. Ahogy a repülő emelkedett, a torkomban dobogott a szívem, holott egyáltalán nem szoktam izgulni felszálláskor.
Most nem ártana az a stresszlabda – gondoltam vidáman, és felidéztem, ahogyan átnyújtotta nekem. Amikor elértük az utazómagasságot, kicsatoltam az övemet, és kikandikáltam az ülések felett. Hiába. Visszaültem hát a helyemre, és elővettem a könyvemet. A szívdobogásom is alábbhagyott.
Már egészen belemerültem az olvasásba, amikor a szemem sarkából láttam, hogy valaki lehuppan a folyosó túloldalán az egyik üres ülésbe. Felnéztem és ő ült ott, mosolyogva. Ahogy rápillantottam elnevette magát, majd kisfiús bájjal megkérdezte, nem zavar-e, ha átül ide? Nem zavart.

Totális romantika

Mit is mondhatnék? Az egész olyan volt, mint egy nyálas, romantikus film. Magam sem hittem, hogy ilyesmi megeshet a valóságban, pedig velem megtörtént. Ott ültem a gépen egy hihetetlenül kedves, vicces, jóképű férfivel és az egész utat végigbeszélgettük, végignevettük.

Mire a landoláskor visszament a saját helyére, már azt éreztem, mintha nem is néhány órája, hanem évek óta ismerném. A terminálban a búcsúzáskor számot cseréltünk és tudtuk, itt nem ér véget a történetünk.
És nem is ért. Másnap reggel egy kedves, humoros üzenet várt a telefonomon, majd fel is hívott. Mivel a testvéremhez érkeztem, nem akartam azonnal eltűnni, így nemet mondtam az aznapi vacsorameghívásra, de ahogyan az már lenni szokott a tesókkal, a nővérem kiszagolta a dolgot, és amikor elmeséltem neki a repülős kalandot, azonnal biztatni kezdett. Elvégre ő csak egy hét szabit vehetett ki, amíg itt vagyok, utána dolgoznia kell, napközben, menjek hát és ismerjem csak meg a jóképű utastársamat. Így a következő tengerparti sétálós találkára már igent mondtam. Ezt követően pedig szélsebesen kezdtek száguldani az események, mintha felültem volna egy őrült hullámvasútra.

Csigalassan vánszorgott abban a 14 napban az idő, de végre eltelt, én pedig izgatottan vártam őt a reptéren. Nem foglaltunk szállodai szobát, természetesnek tűnt, hogy az itt töltött két napban nálam lakik. A második este közösen főztünk vacsorát, de éreztem, hogy valami bántja. Miután megettük az ételt, megfogta a kezemet, nagyot sóhajtott és azt mondta:
- El kell mondanom neked valamit... Van egy feleségem Szaúd-Arábiában...

A történetnek nincs vége, a folytatásért kattints ide.

Rebeka levele alapján a történetet Szépvölgyi Izabella jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock