Baljós árnyak: sikítottam volna a rettegéstől, mert tudtam, hogy újra „megbüntet"

Összeszoruló torokkal, szívvel, a gyomrában gombóccal préselte ki magából:
„Hahó, megjöttem!" Nem érkezett válasz. Egy pillanatra lehunyta a szemeit és érezte, hogy végtelen fáradtság lesz úrrá rajta. „Már megint"- gondolta.

Úgy érezte, nem tartják meg a lábai, a hátát a falnak támasztotta. Próbált nyugodtan és mélyen lélegezni. Lassan besétált a nappaliba és körbenézett. Mindenfelé sáros lábnyomok a padlón, a kanapé előtt a földön összegyűrt, koszos ruhakupac. Ez önmagában még nem lett volna gond, minden háztartásban előfordul néha ilyen. De ő már tudta, mire kell még figyelni.

Az agya a szemén keresztül gondosan végigpásztázott mindent, apró jelek után kutatva. Könyvek az asztalon, a polc sarkán, a kanapén. Egymásra hányva, egyik másik kinyitva, a lapok meggyűrve. A hálószobában szétdobált ágynemű és ruhák fogadták. Összegyűrve minden. Látszott, hogy valaki kutatott, keresett valamit. Egyetlen pillanat alatt leverte a víz. Nem merte kinyitni a ruhásszekrénye ajtaját, nehogy hallatszódjon akár egyetlen hang is, ami elárulhatja.

„Istenem, ha megtalálta, megöl" – gondolta remegve, de megnézni nem merte, nehogy megnyikorduljon az ajtó, akaratlanul is árulóvá válva. Nesztelen, végtelen lassú léptekkel indult a dolgozószoba zárt ajtaja felé. Akkor már tudta, mindegy, bármit is csinál, bárhogyan csinálja, ma pokol vár rá. Sóhajtott egy nagyot, mosolyt erőltetett az arcára és lenyomta a kilincset. Mintha jeges barlangba lépett volna. A levegőt terhelő iszonyú feszültséget úgy érezte, mintha késeket döfnének a testébe.
„Megjöttem. Köszöntem az előbb is" – igyekezett mosolyogni.

Válasz most sem érkezett, a férje még csak rá sem nézett. Mereven bámulta a képernyőt, agresszív, pökhendi testtartással dőlt a széke támlájának, a lábai a szokott módon felrakva a szemben lévő polcra. Egész egyszerűen a jól megszokott módon levegőnek nézte. Néma csönddel büntette, érződött a visszafojtott dühe, ami csak robbanásra várt.

Ilyenkor soha, semmi nem volt jó. Ha csöndben elvonult, az volt a gond. Ha szólt, kérdezett, akkor az. Ha szóvá tette, milyen gáz a férfi viselkedése, pláne. Kihátrált a szobából és pakolni kezdett a konyhában, készülődött az ebéd főzéshez. Remegett a keze, ahogy pucolta a krumplit és fuldokolt a félelemtől. Már a tűzhelyre tette a lábast, amikor meghallotta a szék kerekének a nyikordulását a parkettán. A lábai reszketni kezdtek, az ujjai fehéredéséig markolta a mosogató peremét. Legszívesebben sikított volna a rettegéstől, hogy mi történt már megint annak az elmebetegnek az agyában, mit agyalt ki újra, ami miatt megbüntetheti. Merthogy ez történik újra, afelől kétsége sem volt.

A férfi szorosan megállt a háta mögött. A nyakában érezte a lélegzetét, a tekintete szinte lyukat égetett a tarkójába. Lassú mozdulatokkal kavarta a levest, levegőt sem mert venni. Kimerevedett minden. Csak a lábasban gyöngyöző buborékokat látta, a hallása beszűkült, érezte, kezdi elönteni a pánik.

- Hol voltál?
- Bevásároltam. Ahogy szoktam minden reggel.
- Hmmm. Látod, hány óra van?
- Látom.
- És szerinted elhiszem, hogy ennyi ideig vásároltál? Jól gondold meg, mit válaszolsz.
- Elvittem a gyereket a suliba, utána három boltban voltam. Rengetegen voltak mindenhol. Biciklivel voltam. Nem tudok ennél gyorsabban végezni.
- Kapsz még egy esélyt. Ne dühíts fel ennél jobban, mert következménye lesz. Ugye tudod, mi vár rád, ha nem fejezed be a hazudozást?
- Nem tudok mást mondani. Vásárolni voltam.

A férfi tekintete elsötétült, látszott, megadja magának az engedélyt arra, hogy bántsa. Az önigazolás is tökéletesen készen állt. Olyan gyorsan lendült a keze, hogy a nőnek esélye sem volt mozdulni. Akkora ütést kapott, hogy neki tántorodott a tűzhelynek. Kapaszkodót kereső tenyere alól szanaszét gurult minden. Érezte, hogy a férje vasmarka a csuklója köré fonódik, és emeli a kezét, a lángrózsa felé. Eszeveszetten kezdett küzdeni, bár az agya leghátsó zugában pontosan tudta, hiába. A férfi 50 kilóval nehezebb volt nála. Kimeredt, hitetlenkedő tekintettel nézte, ahogy a keze lassan a lángba ér.

Mégis váratlanul érte a lecsapó fájdalom, mely a húsába mart. A férfi nem tartotta ott sokáig, hideg fejjel pontosan tudta, meddig mehet el. Nem is ez volt a lényeg. Hanem a szándék. A lelki, testi szándék, mely egyedül arra irányult, hogy őt bántsa. Elöntötte az iszony és a hányinger. Felemelte a fejét és dacosan, keményen bántalmazója szemébe nézett. Nyugalmat parancsolt a testére, kihúzta magát és egyetlen jajj kiáltás sem hagyta el a száját, pedig belül üvöltött. Látta a férfi szemében a felvillanó döbbenetet, melynek hatására azonnal elengedte a kezét.

A nő lassan ellépett mellőle és elsétált a fürdőszobába. Végeláthatatlan hosszúnak tűnt az út. Megnyitotta a hideg vizet, alá tartotta vörös, felhólyagosodott kezét és a szemét elöntötték a könnyek. A férje ismét mögé sétált, hülye gyerek vigyorral a fején, és az orra alá dugott egy égésekre való sprayt és kötszert.

„Látod, bárhogy is viselkedsz, ha hazudsz is, én nagyon szeretlek. Gyere, bekötözlek! Látod, nem kellene hazudnod. Most hogy jártál, mi lett veled? Hát muszáj addig provokálnod mindig, amíg ez történik? Már megint kihoztad belőlem ezt, nagyon unom. De gyere, fátylat rá, megbocsátok neked."

És a nő leszegett fejjel hagyta, hogy a szörnyeteg bekötözze.

Nyitókép: Shutterstock