A szingliség legnagyobb előnye és hátránya, hogy nem tudsz elfutni önmagad elől

Amikor egyedül élsz és nincs senki a lakásban, akinek beszámolhatnál arról, milyen volt a napod, mi bánt, mi tesz épp boldoggá, akkor egy emberre számíthatsz: saját magadra. Persze ott van a család és a barátok, de őket jobb esetben nem hívod fel minden apró-cseprő dologgal, hanem próbálod megoldani azokat - saját kútfőből. Így történik az, hogy az ember lánya megtanulja kicserélni a villanykörtét, légteleníteni a radiátort, megszerelni a mosógépet, ő viszi le a szemetet, ő hívja fel a gázszerelőt és ő viszi el a mosóba az autót. Alapjában véve megtanulod, hogy férfi nélkül is van élet és nőként is képes vagy megoldani olyan dolgokat, melyek egy párkapcsolatban a pasi feladatai lennének.

Azt gondolom, hogy egy szingli nőnek nem is ez a legnehezebb. Persze néha felszakad belőlünk egy „nekem senki sem segít" sóhaj, de a legjobban az hiányzik, hogy valaki feltétel nélkül szeressen minket. Én évekig nem értettem, miért kapok ennyi elutasítást, miért vonzok be állandóan nárcisztikus hajlamú vagy elköteleződésre képtelen férfiakat és miért nem sikerül kialakítanom egy „normális", boldog párkapcsolatot.

Hát mégis mi a baj velem???

Két típusú ember van: akad, aki folyamatosan csak szenved és sajnálja magát, én inkább elkezdtem kutatni a miértekre a válaszokat. Persze ettől függetlenül sokszor utáltam az életemet, a magányt, a sok csalódást és időről-időre elveszítettem a hitemet, hogy egyszer majd másképp lesz. Az viszont biztos, hogy szép lassan kezdtem megismerni önmagamat és rá kellett jönnöm arra, hogy én is felelős vagyok azért, mert itt tart az életem.

Tehát: ha én nem szeretem magam, akkor mások sem fognak.

Ha nekem nincs napi fél órám a saját lelkemre, akkor mástól se várjam el, hogy lesz ideje foglalkozni velem. Ha nincs türelmem saját magamhoz, másnak se lesz. S ha mindig csak kritizálom magamat, akkor más is ezt fogja tenni. Szóval, amikor már meguntam az intenzív önsajnálatot, akkor feltettem magamnak a kérdést: én hogyan viszonyulok saját magamhoz? Az egyedüllét hatalmas előnye és egyben hátránya az, hogy ott nem tudsz elszaladni saját magad elől. Folyamatosan szembesülsz a gondolataiddal, érzéseiddel, hisz nincs senki, aki elterelné a figyelmedet. Persze bekapcsolhatod a tévét és hallgathatsz zenét, de a legbelső érzések akkor is a felszínre törnek.

Szóval, hogy is állok én magammal?

És akkor rájöttem! Én bizony türelmetlen vagyok. Egyre rosszabbul viselem a sok kudarcot és ahelyett, hogy szeretettel fordulnék magam felé, ostorozom magamat minden apró hibámért. Még mindig azt gondolom, hogy majd akkor leszek szerethető, ha jól teljesítek és ha tökéletes vagyok. Pedig azt mondják, hogy a szeretet alanyi jogon jár mindenkinek!

Már nem bántottam magamat a hibákért és bár a kudarcok még mindig fájnak, egyre jobban kezelem azokat is. Folyamatosan figyelem az igényeimet és ha valahol nem jó nekem, abból a helyzetből igyekszem minél hamarabb kilépni. Figyelek arra, hogy feltöltődjek egy nehéz nap után és legyen minden nap egy kis időm a lelkemre.

Bár sokszor gyűlöltem, az biztos, hogy rengeteget tanultam önmagamról a szingli éveimben. Sikerült önmagamhoz közelebb kerülnöm, ez pedig remek kiindulópont egy valóban boldog párkapcsolathoz.

Nyitókép: Shutterstock