Meddig tart a lélek szavatossága?

Az első szerelmi csalódástól nagyobb sebet nem is kaphatunk lelkünk igencsak érzékeny falára. Azt mondják, hogy a lélek kortalan! Nincs kezdete és nincs vége, nem öregszik, csak tapasztal, és betölti az aktuálisan rá szabott karmát. Felnőttként gyakran találkozhatunk azzal a szituációval, hogy a nálunk több tíz évvel idősebb szüleinkkel úgy beszélgetünk, ugyanazokon a poénokon nevetünk, mint a kortársainkkal. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a lelkünk tényleg kortalan. Talán ez a magyarázat arra is, hogy egy emberöltőn át, oly sokszor újra és újra képesek vagyunk bizalmat adni akár vadidegen embereknek is.

Gondoljunk csak bele, néha egy két jól sikerült randevú után máris úgy érezzük, hogy megnyílhatunk azelőtt az ember előtt, akiről néhány héttel ezelőtt az sem tudtuk, hogy létezik.Amikor hosszú együtt töltött évek után, véget ér egy párkapcsolat, esetleg házasság, a legtöbb embernek szüksége van arra, hogy regenerálja a lelkét. De vajon hányszor vagyunk képesek egy-egy gyógyulás után ismét bizalmat adni, céltáblaként kitenni a lelkünket az újabb bántások nyílvesszőinek?

Ezekre a költői kérdésekre senki sem tudja a választ, de az tagadhatatlan, hogy mivel társas lények vagyunk, szükségünk van rá, hogy kapcsolatot teremtsünk, szeressünk és szeretve legyünk.
Vannak, akik szinte kapcsolatfüggőként egyik rosszul sikerült Tinder randi után mennek a másikra, és lelkesen bizalmat szavazva adnak esélyt a nagy szerelemre. Hány csalódás után mondjuk azt, hogy kiégtünk, elegünk van, és nem akarunk több randira menni? Feladjuk –e valaha a reményt, hogy a mi igazink is ott sétál valahol az utcán és csak arra vár, hogy minket megismerhessen?

Arra, hogy a lelkünk szavatossága talán tényleg sosem jár le, a legjobb példa a nagymamám, aki amellett, hogy idős korában is egy gyönyörű nő volt azt, is elmondhatta magáról, hogy igazán értett a férfiakhoz.

A papával való kapcsolata olyan volt, akár egy tündérmese, még húsz évesek sem voltak, amikor megismerkedtek egymással, de sajnos alig ötven évesek voltak, amikor papa sajnos egy hosszú betegség után életét vesztette. A több évig tartó gyász után mama úgy érezte, hogy még nagyon fiatal ahhoz, hogy egyedül legyen ezért fiatalokat megszégyenítő magabiztossággal kezdett el ismerkedni.

Több kudarcba fulladt randevú, és hozzá nem illő férfiak hada vette körül, de még az ötvenes és hatvanas éveiben is, megözvegyülve is képes volt rá, hogy bizalmat adjon. Anyám szerint mama ezek alatt az évek alatt újraélte a fiatalságát, és bár igaz, hogy több kudarcot kellett átélnie, mint boldog pillanatot, egyszer csak betoppant az életébe az első szerelme. Az a férfi, aki mindenben az első volt a nagyanyám számára. Szinte onnan folytatták, ahol annak idején a katonaság miatt véget ért a kapcsolatuk.

Hiába ér mindannyiunkat számtalan, csalódás, bántás, és hiába kerülünk néha érzelmi zsákutcába, a tapasztalat azt mutatja, hogy egy bizonyos idő eltelte után, amikor a sebek már behegedtek, képesek vagyunk újra szeretni. Egy-egy pozitív tapasztalat, a boldogságban töltött percek pedig képesek felülírni a korábbi negatív és fájó emlékeket.

A nagymamám története pedig arra ad tanúbizonyságot, hogy még akkor is megéri kockáztatni, amikor a legnagyobb kincsünket veszítettük el, és azt hisszük, hogy soha többet nem lehetünk már boldogok.

Makra Lídia

Nyitókép: Shutterstock