„Nem vagy elég nyitott a barátaimnak" - az egyik legfurcsább lekoptatós szöveg, amit valaha kaptam

A randizás egyáltalán nem egyszerű, nagyon sok íratlan szabálya és bevett gyakorlata van, amire csak akkor jön rá az ember, ha kipróbálja. Ha pedig randizik valaki, akkor elkerülhetetlen tapasztalat a visszautasítás, amit nem lehet igazán jól csinálni, de igazán rosszul igen. Az aktívan randizók a legkülönfélébb indokokkal találkoznak, ahogy én is, de számomra a legnehezebben feldolgozható a nagy semmi, vagyis a teljes és váratlan eltűnés. Persze ezen kívül is akadt néhány, a helyzet egészét tekintve értelmezhetetlen lekoptatás.

Mindenkinek volt már része rossz randiban, amit aztán a döbbenet elmúlása után kacagva mesélt a barátainak. Ha másra nem, arra minden találkozás jó, hogy egy vicces történet kerekedjen belőle, amit bármikor elő lehet venni, ha laposodna a hangulat. Nekem is volt már részem jó pár furcsa randiban, és biztosan olyan is volt, hogy éppen én nem voltam a helyzet magaslatán. Az aktívan randizók nem tudják elkerülni a visszautasítást sem, ezzel számolni kell, hiszen az, hogy elsőre megtalálod az igazit, ritkább, mint a fehér holló.
A leggyakoribb indok a „nem érzem azt a pluszt". Nincs ebben semmi különös vagy sértő, hiszen ez olyasmi, amit nem lehet kierőszakolni, különösebb magyarázatra sem szorul, éppen elég konkrét és éppen elég megfoghatatlan ahhoz, hogy elfogadd, de ne gondolkozz rajta túlságosan sokáig. Mindkét nem előszeretettel alkalmazza, bevallom, én is mondtam és kaptam is már. Vannak azért ennél sokkal rejtélyesebb indokok, amik nagyon tudják bosszantani az embert, főleg egy olyan randi után, ami érezhetően mindkét félnek élmény volt, és nem csak átszenvedte az estét udvariasan.

A nagy büdös semmiA sok sablon és közhely helyett a gyávábbak inkább a nagy semmit választják, vagyis egyszerűen eltűnnek, mint szürke szamár a ködben. Az első randi után egy ilyen „lelépés" különösebben nem fáj, habár kicsit értetlenkedik az ember, főleg, ha többször is hallotta a másik szájából, mennyire jól érzi magát. De mit van mit tenni, el kell fogadni, hogy valószínűleg azóta jobbra húzott magának egy jobbat. Az első randi után velem nem nagyon fordult ilyesmi elő, számomra legalábbis jóval érthetetlenebb körülmények között tűnt el a randipartnerem. Több hetes találkozgatások, és mindennapos telefonhívások után egyik napról a másikra felszívódott. Hívtam, nem vette fel. Írtam neki, nem válaszolt. Persze értettem én a célzást, vagyis hagytam a fenébe, de a személyes véleményem az, hogy felnőtt embereknek be kellene tudniuk vállalni a kellemetlenebb helyzeteket is, és legalább annyit közölni, hogy ennyi volt.

Forrás: Shutterstock

„Szétestem fejben"A spontán, hajnalig tartó randi, a sok-sok nevetés, a fájdalmas búcsú, és a hajnali üzenetváltás után az ember joggal számít arra, hogy lesz folytatás. Sosem tudhatjuk azonban, hogy a külön töltött órákban mi, vagy ki játszódik le a másik fejében, és mikor történik meg az a bizonyos pálfordulás, mikor értékeli át az általa remeknek titulált randit, és mikor lesz a remekből nem megismétlendő. Ha ez a folyamat lejátszódik a másikban, az nem marad észrevétlen, hiszen a forgatókönyv ilyenkor a következő: nagyon hosszú ideig nem válaszol az üzenetedre, amikor pedig végre igen, akkor is csak egyetlen szóban, esetleg tőmondatban, lehetőleg visszakérdezés nélkül. Ekkor már sejtheted, hogy a lelkesedése eltűnt, és ebből offolás lesz. Bátran rákérdeztem, hiszen szeretem a tiszta helyzeteket, és a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság. „Szétestem fejben" – jött rá a válasz, szigorúan egy nappal a kérdés feltevése után. Mit lehet erre írni? Sok szerencsét kívántam és elköszöntem, de őszintén úgy éreztem, hogy ez a semmitmondás netovábbja.

„Nem vagy elég nyitott a barátaimnak"Ha egy teljesen idegennel találkozol, szerintem bőven elég megnyílni neki, és adni egy szeletet magadból úgy, hogy azért, ha nem is tudatosan, de szeretne az ember tetszeni. Ilyenkor belehallgatsz a másik kedvenc zenéibe, amiktől lehet, hogy a hideg ráz, de azért próbálsz valami semlegeset nyilatkozni róluk, mert megbántani nem akarod, és annyira nem is számít, ha nem azonos a zenei ízlés. Hiszen felnőttként már nem ott tart az ember (jobb esetben), hogy ha nem ugyanaz a kedvenc színünk, akkor nem illünk össze. Szóval mindenki próbálkozik, de mint kiderült, én nem próbálkoztam eléggé, vagyis nem a megfelelő embert próbáltam lenyűgözni. A haverjait kellett volna megnyernem. „Nem vagy elég nyitott a barátaimnak"– ez volt a „szakítás" indoka, én pedig csak annyit tudtam mondani, ne haragudjon, én azt hittem, ő keres párt...

    Ezek is érdekelhetnek