Én vagyok az első élő ember a földön, aki hitelből akar lakást venni?

Miért? Sokszor tettem fel magamnak ezt a kérdést, miközben a lakásvásárlás útvesztőjében bolyongtam. Mivel teljesen laikusan vágtam bele a folyamatba, nem tudtam, hogy mi vár rám, és talán ez volt a szerencsém, máskülönben lehet, hogy el sem kezdtem volna. Ugyan még nem értem a végére, néha felsejlik a fény az alagút végén, és csak remélni tudom, hogy nem délibáb.

Laikusan, de lelkesen vágtam bele a lakásvásárlásba, hiszen ez hatalmas mérföldkő. Hálás voltam, hogy megtehetem, és még most is az vagyok, annak ellenére, hogy ez a folyamat egyáltalán nem zökkenőmentes. A magam részéről úgy voltam vele, ha én nem is tudom pontosan mi a dolgok menete, olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik ebben profik: ingatlanos, ügyvéd, hitelügyintéző. Mindannyian számtalan ilyen ügyletet bonyolítottak már, szóval nem lehet baj. Ó, én naiv gyermek!
Mert, ami elromolhat egy ilyen folyamatban, az nálam el is romlott, és valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül, habár a lakásvásárláson átesett barátaim is elcsodálkozták magukat olykor a történeteim hallatán.

Harc a hivatalokkal
Nem kételkedem abban - vagy mégis? -, hogy minden hivatalban dolgozó kiválóan érti a dolgát, kivéve akkor, amikor az én ügyem kerül az asztalra. Tudom, hogy minden ember hibázik, csak egy idő után igazán fárasztó türelmesnek lenni. Sokszor éreztem azt az ügyintézés közben, hogy én vagyok az első ember a földön, aki hitelből akar lakást venni. Mintha előttem soha, senki nem kért volna még igazolást a lakás biztosítójától, vagy soha senkinek nem lett volna még szüksége az adásvételi szerződés érkeztetett példányára, amit még mindig, tárt karokkal és várva várok.

Bizonyára, aki már keresztülment ezen, megértően bólogat, hiszen ugyanezeken az útvesztőkön botladozik mindenki, akinek nincsen különösen nagy szerencséje. De tekintve, hogy az amúgy is nehézkes ügyintézés elé a vírus miatt újabb akadályok kerültek, most lakást venni bonyolultabb, mint valaha.

Nő elfoglalt, telefonálás, ügyintézésForrás: Shutterstock

Azoknak, akik még nem vágtak ebbe bele, vázlatosan leírom, hogyan zajlik egy ilyen folyamat ideális esetben. Kiválasztod a lakást, vételi ajánlatot teszel, keresel egy ügyvédet - jobb mielőbb -, megegyeztek a tulajdonossal, kifizeted a foglalót, kiválasztod a bankot - a legjobb ajánlathoz független hitelügyintéző javasolt -, aláírjátok az adásvételi szerződést, kifizeted a teljes önerőt. A papírokkal elmész a földhivatalhoz, majd az ott kapott dokumentumokkal a bankhoz, ahol minden információ birtokában döntést hoznak. Szerencsés esetben elfogadják, megkötitek a szerződést, elmész a közjegyzőhöz, biztosítást kötsz a lakásra, ha van, akkor kérsz róla igazolást. Amennyiben minden megvan, megtörténik a hitel folyósítása, a birtokbaadás, a tulajdonjog bejegyzése és a jelzálog bejegyzése elindul, beköltözöl, és fizeted a törlesztőrészleteket.

Ez egyébként még akkor is igen fárasztó és hosszú folyamat, ha közben nem csúszik semmilyen hiba a gépezetbe. Számomra a legbosszantóbb, hogy hiába akarok én mindent megoldani, hiába gondolkodtam előre, vannak dolgok, amik egyszerűen nem rajtam múlnak. Egyetlen ügyintéző fejéhez sem szoríthatok pisztolyt, hogy márpedig most azonnal készítse el a dokumentumot, amiért két hónapja könyörgök, és amit végül megkaptam, csak nem a sajátomat, hanem valaki másét. Csak a saját fejemet verhettem az asztalba - és nem egyszer közel kerültem ahhoz, hogy ne csak gondolatban tegyem meg -, mikor egy bosszantó elírás miatt újra kellett kezdeni a folyamatot. Nem tehettem semmit, mikor a kiválasztott bank előbb elfogadta, majd visszautasította a kérelmet, mert hiába követnek el mások hibát, szívni úgyis én fogok. Csak egy nagy levegőt vehetek, vagy egy nagy pohár bort magamhoz, és folytatni a végtelennek tűnő telefonhívásokat. Már az elején úgy álltam hozzá, hogy ami megoldható, az nem probléma, hanem feladat, és igyekeztem az összes bonyodalmat édes teherként felfogni, aminek a végeredménye az, hogy lesz egy lakásom, amiben élhetek. Miközben pingpongoztak velem a hivatalok, és szaladgáltam a papírokért, mert az egyikhez kell az, de ahhoz meg a másik, nem felejtettem el értékelni, hogy legalább nekem van miért rohangálnom. Persze azért jogosan háborodunk fel az anomáliákon, amikből van bőven, de azon kívül, hogy halálra untatja a barátait a történések részletes beszámolóival, sokat nem tehet az ember. El kell fogadni, és tovább kapálózni, mint disznó a jégen, és remélni, hogy vagy jön az olvadás, vagy megtanulunk járni az ingatag talajon.

    Ezek is érdekelhetnek