Egy kiégett villanykörte ébresztett rá arra, mennyire nem értékeltelek...

Túl sokáig voltunk együtt a párommal, teljesen elkényelmesedtem a párkapcsolatomban és amíg együtt voltunk, addig mindketten felosztottuk egymás között a munkát. Mindenki kivette a részét a háztartás körüli munkákból és úgy érzem egyikünk sem házsártoskodott emiatt.

A hagyományosnak mondott férfimunka Matyira maradt, én vittem a háztartást, a porszivózást, portörlést, felmosást pedig felosztottuk egymás közt, kinek mihez támadt éppen kedve. Nagyon is jól működött ez a felosztás, és mindketten zökkenőmentessé tettük az életünket. Ha a lakásban bármi meghibásodás történt - kiégett a lápma, elromlott a hűtő - az még azelőtt készen lett, mielőtt észbe kaptam volna. Sosem kellett Matyit noszogatni, és engem sem a saját területemen.

Mióta viszont egyedül maradtam, rájöttem arra, hogy a mosógép nem magától kezdett el jól működni, a lámpa sem magától kapcsolt fényszóró üzemmódba. Talán jobban észre kellett volna vennem Matyinak a dolgait, de amikor ő még nálam lakott, valóban minden "észrevétlenül", jól működött, legalábbis mire észbe kaptam, addigra már valóban minden a helyén volt, és jobban funkcionált, mint új korában.

Egy hete már, hogy sötét van a fürdőszobában, mivel még székről sem érem el a lámpát. Most érzem csak, mennyire béna vagyok ezekben a dolgokban és milyen hülyeség miatt szakítottunk Matyival. Valóban nem értékeltem őt, sem azt, amit értem tett. Számomra világossá vált, hogy nem csak ebben, de minden másban is támaszom volt, én pedig képes voltam őt egy banális összeveszés miatt örökre elengedni. Mert bizony én szakítottam vele, és elég rút módon.

Most pedig itt ülök a sötétben a fürdőszoba csempéjére kuporodva, és csak sírok, milyen eszelős voltam és egyik napról a másikra teljesen kikelve magamból elküldtem Matyit, mert ahelyett, hogy megbeszéltük volna a problémáinkat, mindketten egy puttonyba gyűjtöttük azokat, és csak cipeltük magunkkal.

Később pedig egyikünk sem beszélte meg a másikkal, így aztán az lett a vége, hogy egy alkalommal mérgemben összeszedtem a cuccait, és kiraktam a folyosóra. Szegénynek esélye sem volt arra, hogy ezúttal tényleg megbeszéljük a dolgainkat, hiszen szinte azonnal kiraktam őt az utcára.

Annyira abszurd ez a helyzet, hogy röviddel azt követően, hogy Matyi eltűnt az életemből, most hirtelen minden elromlott a lakásban, kezdve a világítástól a fürdőszobában, a konyhában a sütővel, és a nappaliban található festményről, ami hirtelen leesett a falról.

Mivel a "férfimunka" most összeesküdött ellenem, így kénytelen voltam ráeszmélni a valódi problémára: egy kapcsolatot nem lehet így lezárni és úgy viselkedni, mint egy eszelős. De egyszerűen nem bírtam már, hogy sosem tudtunk leülni és megbeszélni a problémáinkat.

Felállok a hideg csempéről, és miután megtöröltem a kicsit könnyes szememet, megkeresem a telefonomat, hogy írjak egy üzenetet Matyinak. Elkezdek pötyögni a telefonomba, végül törlöm az üzenetet, majd újrakezdem, és ezúttal el is küldöm neki. Körülbelül egy óra múlva érkezik egy rövid válasz: "Rendben, találkozzunk, és beszéljünk".

Nyitókép: Shutterstock