Korábban órákon át játszottunk egymással. Izzadt testünk egymásba fonódott és nem léteztek határok. Ahogy teltek az évek, a feszültség és a kettőnk között lévő távolság egyre nőtt. Csupán arra vágytam, hogy újra izzon köztünk a láng, de nem értem el a célomat: kíméletlenül megaláztál.
Két hét telt az évfordulónk óta. A születésnapját ünnepeltük. Nem tudhatta, mivel várom, éppen ebben rejlett a meglepetés. Fényben úszott az otthonunk, a tortán égett a gyertya, s amikor megérkezett, arcára mély, őszinte öröm ült ki egy szempillantás alatt. Ez volt a cél.
Elfújta a gyertyákat és kívánt egyet. Azóta is titkon őrzi a kívánságot – máskülönben nem is teljesülhetne. Ekkor én is kívántam valamit: mosolyt az arcunkra és zsigeri szenvedélyt az életünkbe.
A szobát csak a fényfüzérek világították meg: halványsárgák, s néhol vörösek játszottak a fények között.
Tudtam, hogy ő is vágyik rám, ennyi idő után bárki vágyna a másikra. Miután megvacsoráztunk, bevonultam a fürdőszobába, hogy lelkileg összeszedjem magam és a legmagabiztosabb, istennő mivoltomban térjek vissza a nappali kanapéjára. Levetettem a tréningruhámat, forró zuhanyt vettem és krémes szappannal tettem bőröm minden szegletét varázsossá. Elmémben végig futott a képsor egésze.
Kiszálltam a fürdőkádból, megtörölköztem, majd egy pillanat erejéig igaz elgondolkodtam, hogy felöltöm rózsaszínű, szatén hálóruhám, mégis egyből visszaakasztottam a fogasra. Úgy éreztem, semmi szükség erre. Megfésülködtem, lemostam az arcomon viselt maradék festéket, majd hallva a kívülről beáramló zenét, időzítettem. Egyik kedvenc latin zenénk indult el a lejátszóból, és kiléptem a fürdőből.
Lelkileg is készültem a pillanatra. Nem a hétköznapok Luluja akartam lenni, a copfos hajú, sürgő-forgó, háziasszony, hanem az egyetlen, az istennő. Az a nő, aki miatt a férfi mindent eldob, mert a látványától eszét veszti és mentem megőrül. Ő is felfogta, megértette a szituációt, mégis reakciójától minden életkedvem tovaszállt. Meglátott, tovább tartotta a kezében a telefont, majd megpróbáltam az ölébe ülni, telefonját kivenni kezei közül, mire rám förmedt:
- Te most mit szervezkedsz?
Felhúzott szemöldökkel néztem rá, felfogtam a helyzetet és azt gondoltam: ezt tényleg komolyan gondolta? Nyomás ült a mellkasomra és éreztem, ahogy a bennem felépített nő pillanatok alatt darabokra hullott: semmivé lett. A fikarcnyi magabiztosságom elbújt mélyen a föld alá.
Mellé ültem, kellettem magam. Simogatni kezdtem a feje búbjától, az erogén zónákat végig követve először a fülénél, a tarkóján, majd a hátán végig. Tényleg, őszintén azt hittem, annyira adja magát a pillanat és a kölcsönösnek hitt vágy, hogy rám veti magát. Ennél döbbenetesebb dolog történt. Hangját elvékonyította és engem, valamint a gondolataimat kifigurázva a következő ripacskodásba kezdett:
- Jaj, itt ülök mellette meztelenül és hiába dugom testem az arcába, még csak hozzám sem ér ez az idióta, pedig egész nap erre készültem!
Olyan szinten megalázónak és tapintatlannak éreztem ezt a show műsort, hogy megérdemelt volna egy istenes pofont. Mégsem volt semmi lelki erőm. Éreztem, ahogy nem csak a lelkem de a testem is elzárkózik teljes mértékben a folytatástól. Annyira szerettem volna egy minőségi együttlétet, de hogyan kívánhatnék valakit, aki viccesnek találja a megalázásomat?!
Lefürdött, nagyjából tizenöt percet töltött a fürdőszobában, majd megjelent. Próbálkozott. Utalt arra, hogy csak azért zárkózott el elsőre, mert rendbe akarta magát tenni. Bármit csinált, attól a két mondattól elment mindentől a kedvem. Mérhetetlen fájdalom ült szívemre.
- Késő. Már nem megy – így zártam le a beszélgetést és az estét.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
