Nem akarok olyan ember lenni, aki mindig másokhoz hasonlítgatja magát

Pár hete történt, hogy összejöttünk pár volt kolléganővel és az egyik lány nagy lelkesen elújságolta, hogy igaz nemrég szakítottak a pasijával, felment a Tinderre és már meg is ismerkedett egy jóképű férfival, akivel azóta éjjel-nappal együtt vannak. Az első gondolatom az volt, ez mennyire nem igazságos, hogy neki ilyen gyorsan összejött, én meg hónapok óta fenn vagyok a Tinderen, de hiába. Elöntött a sárga irigység, fojtogatott és minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy jó pofát vágjak az egészhez.

Amikor aztán hazafelé tartottam, már azért szapultam magam, hogy lehetek ilyen szar ember, aki ennyire nem tud örülni mások boldogságának. Hisz nekem azáltal nem lesz rosszabb, ha ő boldog, sőt, még inspirálhatna is, hogy igenis van esély egy netes társkeresőn megtalálni az igazit. Ennyire elkeseredett nő lett belőlem? Igaz, megviseltek az elmúlt évek kudarcai, de mindig büszke voltam arra, hogy ennek ellenére tudok örülni mások sikereinek.

Bár, ha belegondolok, mindig is hasonlítgattam magamat másokhoz. Rögtön megtaláltam azokat az embereket, akik szebbek, okosabbak, akiknek velem ellentétben van párkapcsolata és több pénzt is keresnek. Nem egyszer éreztem azt az utcán, milyen igazságtalan, hogy hány nőnek fogják a kezét, én meg még mindig egyedül baktatok hazafelé. Sokszor feltettem magamnak a kérdést, mi az, amit mások jól csinálnak, én pedig nem. Mi kell ahhoz, hogy engem is szeressen valaki és végre nekem is összejöjjenek a dolgok?

Nyilván velem is előfordult, hogy görgettem az Instagramot és arra gondoltam, bezzeg ennek az ismerősömnek milyen jó dolga van, mert éppen Balin nyaral, míg a másik pillanatban attól facsarodott el a szívem, hogy minden második ismerősöm romantikus, szerelmes fotókat osztott meg. Persze, tudom, hogy sokszor parasztvakítás az egész és semmi köze a valósághoz, de hazudnék, ha azt állítanám, nem ütött szíven, amit a neten láttam.

Pedig az irigység az egyik legártalmasabb, legalacsonyabb frekvenciájú érzés, így azt tanultam, ha valaki iránt irigységet érzünk, akkor azonnal dupla annyi boldogságot és sikert kell neki kívánni. Így én gondolatban sok együtt töltött boldog hónapot és évet kívántam a volt kolléganőmnek, sok luxusutazást az összes influenszernek és még több pénzt a gazdag embereknek. Ettől aztán egy picit mindig jobban érzem magam.

Az évek során azt azért megtanultam, hogy a látszat ellenére senkinek sem könnyű az élete, mindenki más kihívásokkal küzd. Vicces módon én is többször megkaptam másoktól, hogy a képeim alapján nincs okom panaszkodni, mennyire jó életem van, pedig én gyakran nem így érzem. Sokat dolgozok azon, hogy elfogadjam magam úgy, ahogy vagyok, hisz mindig lesz szebb, sikeresebb, okosabb nő nálam. Tudom, hogy semmi értelme magamat másokhoz hasonlítgatni, hisz ez az én életem, egyedül annak van értelme, ha azt figyelem, magamhoz képest mennyit fejlődtem.

Nyitókép: Shutterstock