Baj van velem, ha én anyaként sok mindenen nem problémázok?

Mármint persze, ha valakinek valami fontos, akkor azt tiszteletben kell tartani. Csak hadd ne érezzük mi, többiek, kellemetlenül magunkat, mert mi meg ezeket lazán kezeljük. Tekintve, hogy sok szülő a saját elvrendszerét tartja egyfajta univerzálisan abszolút mérvadónak, sokszor inkább behúzzuk fülünk-farkunk, nehogy véletlenül még jól leszaranyázzanak.

Szóval, én most megírom, hogy mennyi minden NEM zavar engem. Csak hogy aki hasonlóan van ezzel, az ne érezze olyan egyedül magát...

1. Nem gondolom, hogy csak az ért a gyerekek neveléshez, aki már szült.

"Te csak addig ne dumálj a gyereknevelésről, amíg nincs sajátod!" Hát ezzel én így nem tudok egyetérteni. Egyrészt nekem is voltak elképzeléseim a gyereknevelésről mielőtt anya lettem volna, és most hogy anya vagyok, jelentem: 80%-ban stimmeltek is. Oké, hozzátartozik az igazsághoz, hogy én elmélyültem a témában, és sokat olvastam, kérdeztem ezzel kapcsolatban. Szóval, el tudom fogadni, hogy valaki anélkül is rendelkezzen rálátással a gyerek témára, hogy maga szülő lenne.

Persze én is kapok bicskanyitogató jómegaszondásokat. Sokgyerekes anyukák is tudnak olyan vak magabiztossággal kioktatni a saját gyerekemről, hogy csak pislogok. Szóval, nem attól leszel jogosult véleményt formálni a gyereknevelésről, hogy van gyereked, hanem attól, hogy intelligens módon teszed.

2. Nekem bárki nyugodtan fogdoshatta a pocakom.

Értékeltem, ha valaki előtte engedélyt kért, de azt is aranyosnak találtam, ha valakit annyira elkapott a lelkesedés, hogy csak spontán hason simogatott. Tök megértem, ha valakinek ez nem fér bele, ezért javaslom, hogy kérdezzünk, mielőtt simizünk. De maga a dolog önmagában nem ördögtől való és felháborító. Mert pl. vannak olyanok, mint én, akik ezt egy szívmelengető gesztusnak tartják. De a biztonság kedvéért, ne ebből induljunk ki!

3. Nem zavart, ha kérdezték, hogy mikor jön a baba vagy a kistesó.

Ezzel is óvatosan kell bánni, mert lehet érzékeny pontot találni - pl. ha a pár évek óta hiába próbálkozik. Illetve sajnos, ha a válasz az, hogy még - vagy egyáltalán - nem akarnak gyereket, akkor jön az ítélkezés. Na, de visszatérve magamra: amikor még nem akartunk gyereket, simán megmondtam. És amikor próbálkoztunk, akkor is megmondtam, hogy még nincs eredmény - pedig egy nőgyógyászati betegség miatt ott lebegett felettem a meddőség lehetősége.

4. Nem tiltottam ki senkit a szülés utáni első hetekben.

Tudom, hogy tele a net olyan írással, hogy "nyugodtan tiltsd ki a látogatókat a baba születése után". És ha neked ez igényed, akkor persze hajrá! De én most szeretném azt is leírni, hogy "nyugodtan tárd ki az ajtót a rokonok és barátok előtt" - persze csak aki tényleg fontos szereplője lesz a baba életének. Én örültem, hogy a gyerek egy közösségbe születik bele, akik magukénak érzik és kapcsolódni szeretnének hozzá.

5. Nem zavar, ha máshogy látja el a gyereket az, aki vigyáz rá.

Oké, van pár testi épséget érintő alapszabály, de szerintem nincs azzal baj, hogy a gyerek megtanulja, hogy nem csak egy világnézet, szemléletmód van. Babakorban úgysem tölt olyan hosszú időt távol a szülőktől, hogy komoly kihatással tudjon lenni a testi vagy lelki fejlődésére. Nagyobb korában meg majd elmondja, ha nem szeret valakivel lenni, és akkor vele nem kell hosszú időt töltenie.

+1 Nem zavar, ha idegenek is nevelik a gyerekem.

Még nem vagyunk ebben a korszakban, de szerintem az rendben van, hogy a kasszás néni vagy a buszon utazó bácsi is jelzi a gyereknek, hogy zavaró az, hogy indián üvöltéssel rohangál fel-le. Néha az anyuka intő szavai üres frázisnak hatnak: "Kicsim, nem szabad így viselkedni, mert zavarsz másokat." Közben a gyerek meg azt látja, hogy mindenki közömbösen néz - így én sem hinném el, hogy tényleg zavaró, amit csinálok. De ha kap egy visszajelzést, akkor talán megérti, hogy anyu nem viccből mondja, amit mond.

Nyitókép: Shutterstock