Job hopper vagyok, és büszkén vállalom!

Ám mint Y generációs job hopper, megosztom veletek a saját tapasztalataimat. Job hopper - igen, ez ma már a HR szakmában egy ismert kifejezés. Így nevezik azokat a munkavállalókat, akik 1-1,5 évnél tovább nem maradnak egy helyben. Nagyszüleink idejében még az volt a normális, hogy az iskola után elhelyezkedtek valahol, és jószerivel onnan is mentek nyugdíjba. Ez ma már nagyon ritka.

Amerikában és Nyugat-Európában munkaerőpiaci tendencia, hogy az egy pozícióban eltöltött idő 2 év. Egy amerikai barátnőm mondta egyszer, hogy nagyon szereti a munkáját, de lassan váltania kell, mert már 19 hónapja ott van. Abból a szemszögből nézve, hogy a munkáltató betanít, foglalkozik veled, időt és energiát fektet a tehetséggondozásba, nem túl pozitív tulajdonság a job hopperkedés.

A sok munkahely annál is több állásinterjút jelent. Ezek során azt tapasztaltam, hogy azoknál a cégeknél, amelyek felvilágosultabbak, a rendszereik jól működőek, a szakmájukban pedig kimagaslóak, sosem néztek rám ferde szemmel a sok váltás miatt. Egyik kedvenc CEO-m (ügyvezető igazgató) írta egyszer egy posztjában, hogy akkor törölte el a no return policy-t - azaz a szabályt, hogy ha valaki felmond, akkor nem jöhet vissza -, amikor sikerült olyan rendszert kialakítani, ami a funkcióktól, és nem a személyektől függ.

Azaz, ha a folyamatok és a működés jól van kialakítva, akkor nem sínyli meg a vállalat a dolgozók cserélődését - semmilyen pozícióban. A munka ugyanolyan hatékonysággal megy tovább, legfeljebb máshogy, de nem rosszabbul. A magabiztos munkáltatók nem félnek a változástól, sőt, a potenciált látják a vérfrissülésben, hiszen tudják: abból, hogy valaki máshogy lát dolgokat, még akár előnyük is származhat. Az ilyen helyeken öröm dolgozni, mert örülnek a visszajelzésnek, a kritikát pedig nem sértésként élik meg.

Szerencsére azt tapasztalom, hogy egyre több az ilyen cég - de sokszor sajnos a látszat csal. Nem egyszer fordult elő álláskereséskor, hogy világosan tudtam, milyen paramétereket szeretnék, és ezt nem rejtettem véka alá az interjún sem. Pontosan elmondtam, mik a gyengeségeim, mik azok a dolgok, amik fontosak nekem, és a megállapodásig úgy tűnt: mindez az ő elképzelésükkel is egyezik, és egymást keressük. Miután azonban elkezdtünk együtt dolgozni, kiderült, hogy ez egyáltalán nem így van. Éppúgy, ahogy sokféle egyéniség létezik - és mind összetett -, a vállalatoknak is lelke van, a legkisebbektől a mamutokig.

Ahhoz pedig, hogy az odaillő embert tudják kiválasztani a jelöltek közül, ismerniük kell a saját adottságaikat és azt, kit is keresnek pontosan. A "ki" mögött pedig nem csak a szakmai referenciákat és a hozzáértést kell látni. Gyakran elfelejtik kellő alapossággal felmérni az interjún a soft skilleket (szakmai tudáson felüli készségek), mert mondjuk, beleszeretnek az illető szakmai tapasztalatába. Aztán később kiderül, hogy hiába a hozzáértés, az illető nem jól funkcionál.

Mik azok a legfontosabb dolgok, amik rávesznek minket a maradásra? Sokat beszélgettem erről a barátaimmal és a kollégáimmal, de minden felhozott érv - a home office, a rugalmas munkaidő, a felelősségteljes feladatok stb. - egyetlen dologhoz volt visszavezethető: a kölcsönös bizalomhoz.

Angyal Ani

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock