Az Y generáció munkamorálja

Akkor miért is tartják olyan kiemelkedőnek, hogy én el is tudom végezni, amit rám bíztak? Mert sajnos vitathatatlan tény, hogy komoly gondok vannak a kortársaim munkamoráljával, és ez önmagában véve rengeteget dob a piaci értékemen.

Kezdjük tehát az elején! Azt gondolná az ember, hogy vannak bizonyos alapvetések, amelyek a világ összes iparágában minden alkalmazott és vállalkozó számára egyértelműek. Például:

1. Önálló vagyok...

Igen, van ez az unalomig ismételt sor az önéletrajzokban. De lefordítva ez ennél is egyszerűbb: egy az egyben azt, úgy és akkorra csinálom meg, amit kértek, és ügyelek arra, hogy másnak lehetőleg ne kelljen sz.rt takarítania utánam. Fogorvos nagynéném mondta mindig, hogy egy kontár elbaltázott munkáját kijavítani mindig melósabb, mint a komplett kezelést ától cettig végigvinni egyedül, és ebben a megállapításban bizony nagy igazság van.

2. ...mégis csapatjátékos igyekszem lenni.

Ha segítséget kapok, hálás vagyok, és háttérbe szorítom kicsit a saját egómat a közös eredmények érdekében. Az a nagy francos harci helyzet, hogy egy multinál nem a te óriási egyéniséged a lényeg, hanem a közös célok. Ez utóbbi egyébként lehet valami egészen magasztos (például világbéke), de akár az is, hogy a tulajdonos elégedett legyen, és a hó végén minden kolléga ki tudja fizetni a számláit.

3. Nem, az isten szerelmére, nem vállalok olyat, amihez nem értek.

Tudom, a hollywoodi filmekben mindig van egy tehetséges, de képzetlen dilettáns nulla tapasztalattal, aki behazudja az impozáns múltat, miközben életében először találkozik az adott feladattípussal, és aztán persze hatalmas sikereket ér el. Én maximálisan meghajlok az ilyen ember zsenialitása előtt, de be kell vallanom: én csak olyat vállalok, amihez konyítok, ellenkező esetben magamat épp úgy megszívatnám, mint a tisztelt megrendelőt.

• Fogni kell a kezét hónapokon át, mert egyszerűen nem figyel oda, nem tudja, mit csinál, nem azt teszi, amit kértek tőle. Plusz a "határidő" szó értelmezésekor pedig alighanem hiányzott az iskolából.
• A saját egóját tolja előtérbe mások kárára, miközben kollégái igen sokat tesznek érte már csupán azzal, hogy helyette dolgoznak. De minimum ama bizonyos barna masszát lapátolják, amikor épp hibázik.
• Elvállalnak bármit és mindent, amitől hasznot remélnek. A reális önismeret teljesen hiányzik belőlük: egyszerűen nem kapcsolnak, hogy semmi affinitásuk nincs ahhoz, amiről épp papírt írtak alá.

Hozzáteszem persze, hogy nincs gond azokkal sem, akik még keresik önmagukat, nem biztosak pályaválasztásuk legitimitásában, menekülnének abból, amiben épp vannak. Ahogyan az is érthető, hogy a kiégésveszély a legtöbb fehérgalléros melónál befigyel, és ilyenkor nincs mindenkinek lehetősége átnyergelni egy új álomszakmára.

Nem értem, komolyan nem értem. Hiszen mint mondtam, nem én vagyok valamiféle új, vad zseni: egyszerűen csak kevesen maradtunk, akik pontosan azt csináljuk, amit ránk bíztak, és nincs kifogás, ami miatt ne végeznénk el a munkát.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock