Tényleg csak a töltött káposzta jó újramelegítve?

Úgy érezzük, hogy talán mégis elhamarkodott volt a különválás, és újra meg kellene próbálni együtt.

Vannak, akiknél több külön töltött év után jön el a felismerés, hogy egymásnak vannak teremtve. Sőt, vannak, akik egy válás után másodjára is ki akarják mondani a boldogító igent.

Ha ilyen, vagy hasonló cipőben járunk, akkor gyakran kapunk kéretlen jó tanácsokat a legjobb barátnőnktől, vagy természetesen az anyánktól. Egyikük szájából biztosan elhangzik majd az a mondat, hogy; „Jajj te is tudod, hogy csak a töltött káposzta jó újramelegítve."

Egy nagy francokat! Ám ha mégis igaz lenne, ez a városi legenda, akkor pedig kérem szépen azt kell mondanom, hogy úgy, ahogy mindenben bizony itt is akadnak kivételek.

Ahogy azt már sok-sok évvel ezelőtt az én drága nagymamám –és még sokak- szerelme, Szécsi Pál is megénekelte a távolság olykor csak közelebb hozza egymáshoz az embereket. "Ne félj az elválástól. A távollét olyan mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja. A nagyokat fellobbantja..." – szól a híres nóta.

Léteznek olyan párkapcsolatok és házasságok, amik nem azért mennek tönkre mert elmúlik a szeretet két ember között, hanem egyszer csak nem tudnak egymás mellett tovább haladni. Egyéni életük útján elmennek egymás mellett, egyikük sikeresebb lesz, míg a másik kudarcokat él át. Egyikük fejlődik, másikuk stagnál. Ezekben a helyzetekben az aktuális énjük nem tudja egymást olyan tökéletesen kiegészíteni, mint azelőtt. Hiába marad meg a szeretet és a tisztelet, mivel eltérő tempóban haladnak, egymás mellett egyénileg és párként is kudarcra vannak ítélve.

Ebben az esetben jellemzően hangos szavak nélkül, egymásra szeretettel gondolva történik az elválás. Titkon talán mindketten reménykednek benne, hogy egyszer még folytathatják a közös útjukat.

Pontosan így történt ez anyukám legjobb barátnőjével és a férjével is. Tizenöt év házasság és két csodaszép gyermek felnevelése után, olyannyira nem találták a közös hangot, és irányt, hogy a válás mellett döntöttek.

Négy évet töltöttek külön egymástól, ez idő alatt a nő megtanult egy új szakmát, amiben egyre nagyobb sikereket ért el, és a több kudarcba fulladt ismerkedés után csak magára kezdett koncentrálni. A férfi a kezdeti magány és depresszió után minden szabadidejét a vállalkozásának és a sportnak szentelte. A közös gyerekek miatt elkerülhetetlen volt, hogy ne találkozzanak egymással, így a külön töltött évek alatt is figyelemmel kísérték a másik életét.

Egyikük sem zárkózott el a külvilágtól, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva új kapcsolatba sem kezdtek. Elsőszülött lányuk esküvője pedig nem csak a gyermekük, hanem az ő életükben is új időszámítást hozott.

Talán csak a romantikus esemény, vagy a közös lányuk iránt érzett szeretet volt az oka, de az örömapa és az örömanya újra egymásra talált. A távol töltött évek alatt az egymás iránt érzett szeretetük nem aludt ki, ellenkezőleg csak még nagyobb lánggal égett. Kb. pont úgy, mint a Szécsi dalban.

Udvarlás és randik sorozata követték egymást, ami végül egy második lánykérésben teljesedett ki. A gyerekeik és a legjobb barátaik előtt mondták ki a második igent, ami sokkal boldogítóbb volt az elsőnél. Azóta ismét közel tíz év telt el, és boldogságban, szeretetben, egymásért mindennap hálát adva élik az életüket.

Úgy tűnik néha nemcsak a káposztát érdemes megmelegíteni.

Makra Lídia

Nyitókép: Shutterstock