Nagyon nincs kedvem sportolni, de így tudom rávenni magam!

Na ilyen a kapcsolatom a sporttal....

Évek óta küzdök azzal, hogy a rendszeres mozgás a mindennapjaim része legyen, de ez nagyon hullámzó nálam. Sose tudtam úgy rákattanni egyetlen sportágra sem, hogy azt teljes gőzzel és szívvel nyomjam, és szeressem. Irigylem azokat az embereket, akik szinte imádnak sportolni. Képesek heti 4-5 alkalommal is elmenni, hajtani, növelni a teljesítményt. Pár nap után már hiányzik nekik, és konkrétan nem tudnának nélküle élni.

Én miért nem tudok ilyen lenni?

Sajnos erre még nem jöttem rá, lehet, hogy erre születni kell? Viszont így is időről időre azért ráveszem magam a mozgásra. Mert néhány dolog azért még engem is motivál, és lehetséges, hogy majd egyszer én is közéjük tartozhatok...

Ez az egészségem záloga.

Jól tudom, hogy a sport elengedhetetlen része az életnek, mármint az egészséges életnek! Sőt, szent meggyőződésem, hogy konkrétan ez lehet a hosszú élet titka - egészséges táplálkozással kiegészítve, de arról inkább most ne is beszéljünk. Szerintem az abszolút sport nélküli élet, nem sok jóval kecsegtet majd, főleg idős korunkban. Tehát tudom, hogy erre igenis szükség van, és amikor csinálom rendszeresen, érzem is a pozitív hatásait: sokkal több az energiám egész héten, könnyebben megy a munka, jobb a kedvem, pihentetőbb az alvásom. Amikor pedig hetekre vagy akár hónapokra elhagyom, máris jönnek mellékhatások: nyomott vagyok, enervált, fáradékony, nem fog az agyam. Tehát sokkal jobban érzem magam a bőrömben, amikor a sport az életem része.

Jól kell tudni választani!

Mindenkinek meg kell találnia, hogy mi az a sportág, amit a legszívesebben űz. Ha tiszta szívből gyűlölsz futni, akkor semmi nem fog kellő motivációt adni hozzá. De nem is kell erőltetni egy olyan dolgot, amit utálsz! Hála Istennek annyi féle mozgásformát kipróbálhatunk ma már, előbb utóbb lesz egy kedvenc, azon a vonalon kell elindulni.

„Utána jó lesz..."

Sokan mondják – akik ugyebár rengeteget sportolnak – hogy „utána olyan jó érzés". De ilyenkor mindig arra gondolok, hogy milyen program az, amit csak akkor élvezel, ha már vége van? Sőt, közben kifejezetten szenvedés tud lenni? Nem túl kecsegtető... De ebben mégis van valami! Mert hogy utána tényleg annyira „jó", a testednek is és a lelkednek is, az érzés, hogy ma megcsináltad, tettél az egészségedért, az alakodért, és szó szerint akkor valahogy sokkal egészségesebbnek is érzed magad, még ha mellette meg is akarsz halni, annyira kimerültél. Ez pedig tényleg nagyon motiváló tud lenni, és vágyni fogsz erre a pár perces (órás?) lelki békére, nekem elhiheted.

Mások milyen jól néznek ki tőle...

Ma már elég könnyen találkozhatunk szuper alakú nőkkel, elég csak megnyitni valamelyik közösségi médiafelületet, és az ember jobbnál jobb testekkel találja szemben magát, sőt rengetegen arról posztolnak, hogyan edzenek. De engem az tud igazán motiválni, amikor azt látom, hogy mondjuk egy negyvenes vagy ötvenes nőnek olyan teste van, mint egy húszévesnek. Ilyenkor elszégyellem magam, mert én fele ennyire se vagyok feszes és izmos, és elképzelem azt is, hogy fogok kinézni ebben a koran, ha ezt így folytatom. Hát nem úgy ahogy ők!

Ha belegondolunk a sport nem csak a hosszú élet titka, hanem az „örök" fiatalságé is valahol, amire valljuk be, azért mindannyian vágyunk. Biztos, hogy nincs az a plasztikai műtét, amivel úgy fogunk kinézni, mint a sportos életmódtól. Így bizony a hiúságunk is néha kellő löketet adhat ahhoz, hogy felemeljük a popsinkat a kanapéról, és kicsit formáljunk rajta.

Nyitókép: Shutterstock