A világ, amiben élünk, csodásabb, mint valaha!

Én is úgy emlékszem, hogy a gyerekkorom vagy a tinédzserkorom egy védett burokban telt. A technikai fejlődés akkori szintje miatt csak nagy ritkán jutottak el hozzám hírek a világ borzalmairól. Persze emiatt sokkal jobban megrázott, amikor gyilkosságról vagy afrikai éhező gyerekekről esett szó.

Most meg csak állunk az információk kereszttüzében. Megölte, feldarabolta, megerőszakolta, felrobbantotta - halljuk naponta öt, tíz vagy száz alkalommal. Attól függ, hogy hányszor jutunk hírek közelébe. És ilyenkor úgy érzi az ember, hogy összeomlik a biztonságosnak hitt világ, amiben felnőtt.

Az biztos, hogy az emberközpontú világ folyamatosan fejlődik. Akármennyi is a szörnyűség, ebben a percben vagyunk a legfejlettebb, legjobb állapotban mindenféle tekintetben. A XXI. században egy fejlett országban nem igazán kell félnünk attól, hogy eladnak rabszolgának, nyilvánosan kivégeznek vagy hogy a tizenkét gyerekünkből csak kettő éli meg a felnőttkort.

Nem vagyunk folyamatos félelemben és készenlétben, hogy valaki vagy valami az életünkre tör. Az életkörülményeink is javultak, nem kell tizenhat órát dolgoznunk naponta egy ablaktalan helyiségben, vagy négy órát gyalogolni a szavannán az iskolába attól félve, hogy ránk lőnek. Mások számára, akik nem olyan szerencsések, mint te vagy én, sajnos ez még mindig a kegyetlen valóság.

Minél kényelmesebben és biztonságosabban él egy ember, annál jobban "elpuhul" - pontosabban nem lesz olyan kérges, kemény a lelke, hogy vállrándítással elforduljon, ha szenvedést lát. Sokkal érzékenyebbek vagyunk lelkileg, mint valaha: egy kisebb volumenű ember- vagy állatvédelmi esemény is hatalmas felháborodást szül világszerte.

Forrás: Shutterstock

És ez az érzékenyebb látásmód az út ahhoz, hogy jobbá tegyük a világot. Van időnk és kapacitásunk foglalkozni olyan dolgokkal, amik régebben egész egyszerűen nem léteztek: környezetvédelem, gyermekvédelem, állatvédelem, az emberi jogok védelme. Még mindig minden gyerekcipőben jár, de mégis egyértelműen halad valamerre.

Régebben a szegény nélkülöző családok vagy a drága gyógykezelésre szoruló gyerekek ugyanúgy léteztek. Csak éppen nem tudták kiposztolni, hogy segítséget kérjenek. Nem láttuk a családi erőszak elszenvedőit, mert nem tudtak az internet népéhez fordulni, hogy igazságot szolgáltassanak nekik.

Nem láttuk a háborúk áldozatait, a gyerekrabszolgákat, a borzalmas módon tartott állatokat, mert elvétve kerültek csak nyilvánosságra egy-egy titkos felvétel által. És sajnos ahhoz, hogy tehessünk valamit, tudnunk kell róla. Kell a nyilvánosság, hogy ne lehessen eltussolni a zaklatásokat, kínzásokat, erőszakos cselekményeket.

Az igazi hősök persze azok, akik borzalmas körülmények között is megpróbálják jobbá tenni a világot. Azok a marcona indiai férfiak, akik kényszerházasság és halálos ítélet elől bújtatnak szerelmes párokat. Az a szíriai férfi, aki a szétbombázott romok között kutatja fel az elárvult kutyákat és macskákat. Az a német nő, aki iskolát működtet egy háborús övezet közepén, de senki nem ismeri, én is csak egyszer hallottam róla egy dokumentumfilmben.

A hozzájuk hasonlókról tudunk mi példát venni a kényelmes fotelben ülve, és cselekedni. Kezdetnek már az is valami, ha nem fordítod félre a fejed, ha a szomszédék rendszeresen verik a gyereket, vagy ha kóbor kiscicát vagy erdőbe kiszórt zsák szemetet látsz. Ha nem is mersz közbeavatkozni, akkor kérj segítséget, de ne menj el a dolgok mellett lehunyt szemmel, mintha attól nem léteznének! Mert tényleg rajtunk is múlik, hogy a "régen minden jobb" volt illúziója helyett most legyen minden jobb, mint régen volt.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek