Kegyetlenség egy anyától, ha a sérült gyerekét intézetbe adja?

Mit tennél, ha a szíved alatt hordott gyerek orvosi műhiba miatt sérülten születne? Van, aki azonnal lemond róla. Van, aki intézményt keres neki, és látogatja, míg él. Van, aki önmagát feláldozva erőn felül gondoskodik róla, akár egy életen át...

És persze akad, aki kompenzál egy másik gyerekkel. Meg olyan is, aki soha többé nem vállal gyereket. A környezetemben sok olyan család él, akiknek nem ép a gyermeke. Nem szeretem a fogyatékos szót, inkább a sérültet használnom helyette.

Egy Aspergeres, autista vagy egy ADHD-s, Tourette-szindrómás a maga nemében, a saját világában különleges - mégsem biztos, hogy a társadalomba integrálható. Már ez is óriási teher a családnak. Ha pedig olyan szervi baja van, ami miatt egész életében ágyhoz kötött vagy fejlődésképtelen, az többnyire tönkreteszi a hozzátartozókat.

Le a kalappal, ahol a szülők együtt maradnak, és minőségi életet tudnak élni! Mert egy speciális bánásmódot igénylő gyerekkel a mindennapok végeláthatatlan küzdelembe torkollnak.

Ha a lakás az ikszedik emeleten van, de nincs lift, és karban kell felvinni a magatehetetlen gyereket, a babakocsit, tolókocsit. Ha vásárolni indulnál, és nincs, akire rábízd. Ha folyamatos felügyeletet igényel, de a nagyszülők messze élnek, vagy már nem élnek, segítséget pedig nem tudsz fogadni, mert a fizetésedből alig jöttök ki...

Ha pedig a családban ép gyermek is van, még nehezebb. Mert legtöbbször az épek alkalmazkodnak a sérülthöz. Persze, ezek a gyerekek felnőttként nyitottabbak és toleránsabbak lesznek, de vajon a gyerekkorukat nem rabolják el túl hamar? Ki kárpótolja őket azért, ha a másik miatt nem mehetnek üdülni, vagy épp nincs pénz a vágyott játékra, mert a tesó fejlesztésére kell?

Forrás: Shutterstock

Nehéz eldönteni, elbír-e a család egy fogyatékos gyereket, aki lehet, hogy a fél életét a kórházban tölti. Akiről tudod, hogy nem éri meg a felnőttkort. Meddig adhat a szülő magából? Van-e joga bárkinek elítélni, ha lemond a gyermekről, vagy bizonyos idő után intézetbe adja?

Sokat gondolkodtam azon, mit tennék egy ilyen helyzetben. Őszinte leszek, nem tudom a választ. Talán, ha a társam partner benne, vállalnám a mindennapokat. Egyedül viszont lehet, hogy képtelen lennék rá és gyáva. Megfutamodnék a könnyebb utat választva. Olyan helyre vinném a gyerekemet, ahol minőségi életet élhet és megkapja a szükséges ellátásokat.

Az egyik barátnőm viszont a másik utat választotta. Igazi hős. A kisfia sérülten született egy orvosi műhiba miatt, ő pedig tizenöt évig ápolta, gondozta, és szerette, úgy, hogy az épen született testvéreivel is foglalkoznia kellett. Felnéztem rá, mert sosem állította be magát mártírnak. Természetes volt, hogy a sérült kisfiú is a család része. Ahogy az is, hogy viszik magukkal mindenhova, akkor is, ha nem fog fel belőle semmit. Emellett képezte magát, a gondok és kihívások ellenére továbbra is nő és társ tudott maradni. Csodáltam érte.

Idén el kellett engednie a fiát. Nem volt könnyű megtenni, de a fiú ideje lejárt. Minden elismerésem az övé, és azoké az anyukáké, akik naponta áldozatot hoznak a sérült gyerekeikért. Mégis óvva intek mindenkit attól, hogy sajnálja őket. Az életük nemcsak lemondás - sok-sok szeretet is.

Te mit tennél, ha sérült lenne a gyereked? Képes lennél megküzdeni a hétköznapokkal, vagy intézetbe adnád?

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?