Emberhúst kell ennünk a jövőben egy kutató szerint!

Olvasom, hogy egy svéd kutató egy szeptemberi konferencián „ El tudod képzelni, hogy emberi húst eszel?" címmel tartott előadást. Megítélése szerint a világ élelmiszerellátási krízisének megoldásához igenis túl kellene látnunk bizonyos fétiseken, és vissza kellene térnünk a kannibalizmushoz.

Egy hír a sok közül. Elmehetnénk mellette szó nélkül, vagy felháborodhatnánk, és mindenféle jelzőkkel illethetnénk azt az embert, aki tudományosan bizonyítja: eljön az idő, amikor csak akkor lesz elegendő ennivaló a Földön, ha mi emberek felfaljuk egymást. Épp a cikk olvasása után találkoztam az öcséim gyerekeivel.

Öttől másfél évesig négy kicsi gyerek bizalommal teli, fényes kis tekintetébe néztem bele, és mivel még mindig a kutató által felvázolt jövőkép hatása alatt voltam, végtelenül elszomorodtam.Azt vettem észre, fohászkodom magamban, hogy mire felnőnek, legyen lehetőségük egy jó életre.

Hogy ne azt hagyjuk nekik örökül, miként lehet eltávolodni az emberi léttől, hanem hogy mit jelent valóban embernek lenni. Mert ez egy kivételes ajándék - és az élet szép... Kicsordult egy könnycsepp a szememből. A remény és reménytelenség erős egyvelege járt át, és nagyon elveszettnek éreztem magam.

Elképzeltem, amint valaki azt mondja: "Figyeljetek emberek, teliszemeteltétek a földet. Műanyagot esztek, műanyagban jártok, elveszitek az életet a földtől. És teliszemeteltétek emberekkel is a földet. Szóval a műanyag után egyétek meg egymást!" Miért ne? Az emberhús finom (ez az előadásban elhangzott), így a kannibalizmus igenis megoldás lehet. Hosszútávon csak így lehet elegendő ennivalónk.

Forrás: Shutterstock

Úgy szeretném tudni, vajon volt-e valaki azon a konferencián, aki felemelte a kezét és megkérdezte az előadót, hogy úgy egyébként mit gondol az emberről. A táplálkozáson túl. Vagy nem kérdeztek semmit, esetleg tapsoltak, és hátra dőltek, mondván: remélhetőleg ez a mi életünkben még nem következik be, így aztán akár igaz is lehet. Ha nekem nem kell emberhúst ennem, ugyan miért is zaklatna fel, hogy egy hivatalos konferencián egy kutató tudományos munkaként prezentálja ezt?

Azt hiszem, a segélykiáltások ellenére, amit a világ küld felénk, a kollektív lelkiismeretünk még mindig alszik. Az egyéni lelkiismeretek fel-felébrednek, és még akár arra is képesek, hogy egy-egy helyzet tarthatatlanságára rávilágítsanak, vagy épp konkrét lépéseket tegyenek a megoldás felé, de ez nyilvánvalóan kevés. Talán még az első valódi lépést sem tettük meg.

Miközben nap mint nap egyre többet tudunk az emberi lét határtalan lehetőségeiről, úgy szabjuk mégis folyamatosan egyre szűkebbre azt, amit valóban képesek vagyunk emberként tenni. Sokszor elhisszük, hogy kívülállóak maradhatunk. Nyilván azért is, mert lehet, hogy valóban felfoghatatlan a kor, amiben élünk. Hiszen a lehetőségei legalább olyan hatalmasak, mint a tragédiája. Ember legyen a talpán az, aki az egyéni életében ezzel tud mit kezdeni.

A négy kicsi gyerek, akik önfeledt létezésben ott voltak körülöttem - miközben bennem az egész emberi létezés további lehetősége megkérdőjeleződött – persze kikövetelte a maradéktalan figyelmem. Átadtam magam a játéknak, felülemelkedett a szomorúságomon a hit, és annak a tudata, hogy az ember igenis képes a csodákra. Eszembe jutott, hogy amikor kicsi voltam, mit gondoltam a csodáról. Arról, hogy vannak olyan szépséges lények, akik hipp-hopp varázsolnak valami különlegeset, addig soha nem látottat.

Azóta felnőtt lettem. Láttam csodákat, pillanatok alatt megváltozott életeket, megismertem a hála erejét, és rájöttem, hogy bennünk lakhatnak azok a szépséges lények, akiktől annak idején olyan sokat vártam. Nem, nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az eddigi emberi utunk arra volt elég, hogy azt gondoljuk magunkról, vissza kell majd fordulnunk a kannibalizmushoz, mert nem fogunk más kiutat látni.

Megnyugodtam. Megnyugodtam?

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?