Egy borderline-os naplója - Avagy hogy másztam ki önmagam poklából?

Azt nem állíthatom, hogy meggyógyultam vagy legyőztem a betegséget, de határozottan érzem, hogy jobban vagyok. Ugyanis tavaly ilyenkor egy sehova sem tartó párkapcsolatban kínlódtam, gyógyszereket szedtem, és napi 10-15 hangulatingadozásom volt. Ma viszont egyedül élek egy másik országban, letettem a bogyókat, és kiegyensúlyozott, békés mindennapjaim vannak.

Hogyan kezdődött?

Nálam 29 évesen diagnosztizálták ezt a személyiségzavart, de már tinédzser koromban is voltak velem problémák. Akkoriban azt hittük, csak egy lázadó kamasz vagyok - de mivel ez felnőtt koromra sem változott, ezért már nemcsak a környezetem, hanem én is éreztem, hogy valami nem stimmel.

Milyen tüneteim voltak?

Az, hogy naponta többször váltakozott a hangulatom, számomra egész életemben "normális" volt. Szimplán csak szeszélyesnek tartottam magam. A barátaim is csak annyival magyarázták a furcsaságaimat, hogy nehéz a természetem, mert kevés az önbizalmam. Felnagyítva éltem meg minden érzelmet, könnyen estem szerelembe, és világfájdalom tört rám, ha az viszonzatlan maradt.

Mi volt benne a legnehezebb?

A depresszió és a kilátástalanság. Már rég túl voltam a szerelmi bánatomon, de a jobb idők még mindig nem jöttek el. Minden nap úgy keltem fel, hogy nincs miért élnem, és ezen a család és a barátok támogatása sem tudott segíteni. Ürességet éreztem, és közel másfél évig masszívan szenvedtem. Voltak néha könnyebb pillanataim, de ezek szinte azonnal elillantak. Semmiben nem láttam már a megoldást, nem voltak céljaim, és nem leltem örömömet az életemben.

Hogy jöttem ki belőle?

Bár tudnék erre egy bombabiztos receptet adni, de nincs konkrét válaszom. Egy dologban azonban biztos vagyok: döntöttem. Valamikor, két részegen átdorbézolt éjszaka között hoztam egy döntést, hogy ebből elég. Ugyan ezt már meghoztam többször is korábban, de most végre tettem is érte.

Van kiút!

Szépen lassan - nem magamra erőltetve - lenyugodtam. Megtaláltam az életemben a szépet, és szinte minden nap jó a közérzetem. Ez óriási dolog az elmúlt évek szenvedéseihez képest. Ma már mérhetetlenül boldog vagyok, hogy végül nem adtam fel, és abbahagytam a kínok mocskos gödrében való dagonyázást.

Soha nem hittem volna, hogy egyszer egy ilyen lépésre szánom el magam - és hatalmas lutri is volt kijönni egyedül egy idegen országba. Mert mi van, ha egyik nap bekattanok és levetem magam a hegyről? Mégis valahogy volt egy intuícióm ezzel kapcsolatban: éreztem, hogy ez a lépés fogja megmenteni az életemet.

Szegedi Rebeka

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock