BDSM kapcsolatban élek, és feminista vagyok!
Óriási publicitást kapott nemrég egy olasz párról szóló dokumentumfilm, amiben a férfi 0-24-ben szexrabszolgaként bánik a barátnőjével, aki ezt imádja. A felháborodás nem ismert határokat...
A filmből kiderül, hogy a szép arcú, teltkarcsú lány a nyelvével tisztítja domináns párja bakancsát, majd hajával szárítja azt. Gyakran fenekelik el, és pofonokat is kap. A pasas bevallja: csak úgy tud simogatni és csókolni, ha előtte pálcázott és ütött is. Ezért egy ideje már tudatosan csak olyan kapcsolat jöhetett szóba nála, ahol a hét 168 órájában kiélheti az ilyen vágyait.
Paradox módon a férfi nem tartja zsarnokinak, ahogyan a párjával bánik. Szerinte inkább az zsarnoki, hogy a macsó olasz kultúrában a férj bármikor rászólhat a nejére: ne egyen többet, mert undorítóan kövér. A főszereplő "szolgalány" hevesen bólogat. Elmondja, hogy korábban ő is súlyos étkezési zavarral küzdött emiatt. Ma ugyan teltebb az alkata, de lényegesen boldogabb is.
A videót és a köré épülő cikkeket több nőjogi csoportban is láttam megosztva. Mérhetetlenül felháborított, hogy kevesen tudták a helyén kezelni ezt a - még csak nem is ritkaságnak számító - történetet.
Voltak, akik pszichologizáltak, hogy biztos testképzavar áll az elnyomottság vágya mögött. Mások meg akarták menteni a szegény áldozatot. Néhányan pedig egyszerűen kiakadtak, hogy micsoda ocsmány perverzióról van szó - elvégre egészséges lelkületű ember biztosan nem izgul fel attól, hogy másnak a cipőjét nyaldossa.
Na, akkor én itt most - mint érintett - tisztáznék valamit: a BDSM, vagyis a szado-mazo kötözős szex nem bántalmazás, hanem közös megegyezésen alapuló játék. Szigorú, előre egyeztetett szabályai vannak.
A férjemmel 16 éve élünk így a legnagyobb boldogságban, egymást segítve és támogatva. Annak idején egy budapesti fétis partyn ismerkedtünk meg. Hamar kiderült: a domináns-szubmisszív kapcsolatokhoz való vonzódáson kívül a világnézetünk és a színházi, irodalmi ízlésünk is roppant mód hasonló.
Igen - ha nem is 0-24-ben, vagy az utcán -, szubként én is alázattal nyaldosom az ő lábbelijét, és nem ritkán a mogyorófa pálca érintésére várva, négykézláb szolgálom fel számára a reggelit. Van, hogy felfeszít az andráskeresztre, vagy épp ketrecbe zár, amit mérhetetlenül élvezek, és ha egymástól távol vagyunk, mindketten erről fantáziálunk.
A kedvencem, mikor nővérke jelmezben takarítok, számomra ez egyáltalán nem furcsaság. Ismertem egy fickót, aki kész vagyont fizetett azért, hogy egy - valóban egészségügyi végzettségű - nővérke egy osztrák pincében szakszerűen amputálja a kislábujját. Na, az már szerintem is több mint fura fétis...
A kapcsolatunk egyébként abszolút mellérendelő, a költségeken és a házimunkán többnyire megosztozunk, és mindent őszintén megbeszélünk egymással. Egy multinál dolgozom felsővezetőként, a saját dominanciámat ott teljes mértékben kiélem, itthon jólesik, hogy én kapom a parancsokat.
Feministának vallom magam abban az értelemben, hogy a két nem teljesen egyenlő - de a férjemmel közös játékunk független ettől. A feminizmussal járó elfogadáshoz szerintem az is hozzátartozik, hogy nem mondjuk meg a másiknak, mit szeressen. Belátjuk, hogy mindenkinek más a szexualitása, ízlése, vágya, fétise.
Amíg ebben minden résztvevő jól érzi magát, és senkinek sem ártanak vele, addig a külvilágnak semmi köze nincs hozzá...
Vanda történetét Király Dóra jegyezte le.
Nyitókép: Shutterstock