Eldöntöttem: ha gyerekem lesz, akkor kétnyelvű lesz. Nem azért, mert manapság ez olyan divatos dolog. Hanem azért, mert az apukája lengyel - ahogy a rokonaink fele -, így nem lesz előnytelen, ha tud velük beszélgetni.
Másrészt úgy érzem, meg kell tisztelni a férjemet azzal, hogy nemcsak a magyart tanulja meg a gyerek.
Ám nagyon sokan felhívták a figyelmemet a dolog buktatóira. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, rengeteg odafigyelést és következetességet kíván majd, ha nem akarom, hogy a gyerek hungolishul beszéljen. A tervek szerint én magyarul beszélek majd hozzá, a férjem lengyelül. Ez egyúttal remek lehetőség lesz nekem is, hogy jobban megismerjem a férjem anyanyelvét.
Ő és a testvérei egyébként szintén így nőttek fel. A szüleik lengyelek, de itt ismerkedtek meg, így a gyerekek most folyékonyan beszélik mindkét nyelvet. Szerintem rengeteget nyertek vele, és ez vélhetően az én gyerkőcömmel is így lesz. Minden rokonával meg tudja majd értetni magát, és a nyelvtudása felnőttként sem lesz hátrány: könnyebben mehet majd neki egy harmadik nyelv elsajátítása is.
Ugyanakkor tisztában vagyok a hátrányokkal. Ezért kell majd roppant tudatosnak lennünk. Vannak olyan lengyel-magyar ismerőseink, akik nem figyeltek eléggé arra, hogy a gyerkőc szépen és helyesen beszéljen.
Az még a kisebb probléma, hogy a nyolc éves kislány az egyik nyelven kezdi a mondatot és a másik nyelven fejezi be. Erre még lehet azt mondani, hogy bizonytalan abban, melyik nyelvet használja, vagy épp nem jut eszébe egy szó, ezért a másik nyelvet hívja segítségül. Csakhogy megjelentek nála az olyan kifejezések is, mint a kotci (kotek-cica). Évek óta használ hasonlókat, és a szülei nem javították ki...
Ezzel kapcsolatban igaza van az egyik ismerősömnek: "Nagyon sok vegyes házasságból született, két nyelven tanított gyereket láttam már, akik bizonytalanul kommunikáltak, és ez a bizonytalanság utána visszahúzódásban vagy túlpörgésben jelentkezett. Idővel szépen lassan belerázódtak a kommunikációba, de a bizonytalanság beleivódott a személyiségükbe, és azt sokkal nehezebb kinőni.
Ugyanakkor van még egy buktató: a pontosság. Sokszor még az anyanyelvünkön sem tudjuk mindig pontosan kifejezni, hogy mit érzünk, nemhogy egy tanult nyelven."
Jól tudom, hogy amúgy sem könnyű gyereknek lenni, ezért fontos a szülővel való kommunikáció, aminek nyíltnak, őszintének, érzelmileg felszabadultnak kell lennie. Tiszta sor, hogy a legkönnyebben ez az anyanyelvünkön valósítható meg, hiszen így sokkal ösztönösebbé, szorosabbá válik a kapcsolat. Ezért is nem nevelném kétnyelvűnek a gyereket, ha mindketten magyarok lennénk - abban az esetben ráérne az iskolában elkezdeni a nyelvtanulást. Ám nálunk mindkét szülőjének más az anyanyelve. Persze dönthetnénk úgy, hogy elég neki a magyar. Csakhogy szeretném, ha a gyermek az apjával is szoros kapcsolatban lenne, ezt pedig elősegítené a lengyel nyelv használata.
Szóval, vállaljuk a döntésünkkel járó felelősséget, és bízunk benne, hogy jól fogjuk csinálni. Tudom, hogy türelmesnek és megértőnek kell majd lennünk a kicsivel, ha mondjuk, a lengyel rokonok jelenlétében egy-egy szó csak magyarul jut az eszébe. Nem leszünk nyelvtannácik, és nem fogjuk vacsora nélkül bedugni a szobájába, mert nem ugrik be neki valamelyik kifejezés. Figyelünk, hogy helyesen beszélje mindkét nyelvet - de arra is, hogy magabiztosan és örömmel tegye. Részemről ez megér egy kis plusz energiát. Szerintem ennyit a kicsi és apukája is megérdemel.
Véresszájú versenymamik és a terheléstől szorongó gyerekeik...
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
