Felnőtté válva pedig versengünk a munkahelyünkön és a magánéletünk számos területén is - például szülőként a többi szülővel. Van, aki jobban és van, aki kevésbé: de vajon valóban belénk van kódolva a versenyre való késztetés, vagy pont a szüleink kódolják belénk?
Az anyukák közötti versengés már a gyermek születését követően megkezdődik - ott helyben, a kórházban. Először a száraz adatokkal: hány kilóval, hány centivel született a gyerek, hány per hányas Apgarral? Milyen hamar indul be az anyatej, mennyit alszik az újszülött éjszaka? Mennyi haja van, milyen a bőre, mennyire szép a fejformája? Mindeközben a látogatók nagy része semmiféle különbséget nem lát. Ha egyik nap kitolnánk mutatóba a saját gyermekünket, másnap pedig a szobatársunkét, nagy eséllyel észre sem vennék a cserét.
A második közösségi állomás a gyerekorvosi rendelő. Várakozás közben megtudhatjuk, hogy mennyi mindent kellene már tudnia a csemeténknek. Arról is felvilágosítanak minket, hogy mikor milyen kiegészítő táplálék következzen, milyen mese és játékok fejlesztik leginkább azt a drága gyermeket.
Hiszen a verseny szoros, a fejlesztés lényeges, be kell jutni a legjobb oviba, majd suliba, nem lehet tétlenkedni. A cukormázas rózsaszín felhő - amelybe addig burkolóztunk, örülve a kicsi minden mozzanatának - hamar szertefoszlik. Beindul a gondolatfolyam: te jó ég, nehogy lemaradjunk!
Ezután a játszótéren megtudhatjuk, hogy a totyogónak már régen járnia, biliznie kellene és kerek mondatokban beszélni - sőt, a cumi is tök égő, ideje lenne elhagyni. A homokozóban is kemény verseny folyik, melyik gyerek mennyire jól szocializált, hogyan viszonyul a társaihoz, mennyire készséges a homokozólapát megosztását illetően, illetve megeszi-e még az elkészült homokpogácsákat.
A bölcsire is alaposan fel kell készíteni, az nem úgy van, hogy csak beadjuk, ha eljött az idő. Még csak kétszer aludt a nagyinál? - csóválják a fejüket a versengő anyukák. Nem lesz ez így jó, szorong majd a bölcsiben, kell az edzés, menjen csak minden hétvégén hol az egyik, hol a másik nagyszülőhöz.
Nem járatod különórákra? Hogyan készüljön így fel a legjobb sulira, hát nem fogják felvenni, te eszetlen! Logopédiára akkor is járjon, ha nincs beszédhibája, kell a beszédfejlődés! Az angol nyelvoktatás már szinte alapkövetelmény az oviban - plusz még egy különóra, lehetőleg valami testmozgás. Hittanra is menjen, legyen már fogalma a Bibliáról! Ha van úszás, azt ki ne hagyd! Minél több tudást szed össze kicsi korában, annál jobbak az esélyei!
Jön a suli. Itt már nem kakival gurigázik az anyuka, a döntéseinek komoly tétje van! Nemcsak a suli nem mindegy, de a tanárok sem! Meg az osztálylétszám. Na, és a különórák? Drámajátékra szeretne menni a lurkó? Hát megőrültél? Azzal sosem fog érmet szerezni! Szertorna, kosárladba, foci, gimnasztika! Tanulószoba délután háromig, és ha azt mondja a tanár, hogy csak hétvégén kell hazavinni a könyveket, ne hidd el neki! Bullshit!
Otthon is gyakorolni kell! Hogy lesz így kitűnő? Korrepetítort neki! Te pedig szépen indulj eszemkásnak, vegyél részt az iskola közösségi életében, legyél ott mindenhol! Rá sem bagóznak arra a gyerekre, akinek nem aktívak a szülei!
Általában az, hogy a gyermek kamasszá érik, öntudatra ébred, és maga dönti el, hogy kitör-e a szülői nyomás alól, a versenyistállóból. Bár jól jöhetnek a jótanácsok, de érdemes azok között szelektálni és a saját gyerekünk igényeit szem előtt tartva döntéseket hozni. Hiszen a gyereknevelés nem verseny, nem jár érte díj, és talán ha lenne is ilyen versenyszám, az biztosan nem a gyerekek érdekeit szolgálná.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.