PR cikk
A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő Budapest legrégebbi és legszebb ősfás parkkal körülölelt strandja, amely a több, mint hárommilliárdos beruházás eredményeként 2018 októberétől egész évben várja a fürdőzni vágyókat. A hegyoldalban épült, hétszintes létesítményben helyet kapott többek között egy 33x25 méteres úszómedence, tanmedence, valamint a szaunavilág, amely a fürdő legfelső szintjét elfoglalva, városra néző terasszal és egy látványos medencével csábít relaxálásra. Ha pedig mindez nem lenne elég, az 500 négyzetméteren kialakított, varázslatos gyerekparadicsom - a fővárosban egyedülállóan - egész évben biztosítja a kisgyermekek és családjaik számára a fürdőzés és önfeledt kikapcsolódás lehetőségét. A fürdő éke és büszkesége a régi újpesti fürdőből örökölt, Barcsay Jenő által készített mozaik.
Forrás:Budapest Gyógyfürdői Zrt

A Csillaghegyi fürdő méltán közkedvelt a lakossági és a sportoló közönsége körében egyaránt: színvonalas szolgáltatásain és tiszta, langyos vizén túl változatos domborzati viszonyainak köszönhetően is egyedülálló élményt nyújt vendégeinek. A fürdő több, mint 90 ezer nm parkosított területen helyezkedik el és jelenleg 15 medencével rendelkezik. Mai formáját 2000-ben nyerte el, amikor minden medencéjét vízszűrő-forgató berendezéssel látták el.

Vize mérsékelt ásványianyag-tartalmú, nátriumszegény, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos természetes ásványvíz, forrásai télen-nyáron 23 °C-os hőmérséklettel természetes törésen fakadnak fel. Nagy mennyiségben tartalmaz kovasavat. Dr. Hankó Vilmos és Schafarzik Ferenc műegyetemi tanár szerint vize ugyanaz, mint a budai (Császár, Lukács, Király, stb.) fürdők vize, ezekkel közös vízmedencéből származik.

Forrás: Budapest Gyógyfürdői Zrt

A fürdővendégek elégedettségét és teljes körű kikapcsolódását szolgálja az újonnan megnyitott panorámás étterem, az Aqua Stella bisztro is, amely a fürdővendéglátást „kicsit másképp”, azaz új alapokra helyezve álmodta meg: eredeti olasz recept alapján sütött pizzával, tészta ételekkel, minőségi alapanyagokból, frissen készült kézműves hamburgerrel, desszerttel várja a vendégeket minden nap 8:00-20:00 között.

További információ: http://www.csillaghegyifurdo.hu/

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.