Csernobili atomerőmű: Nem volt protokoll a vészhelyzetre!

Mint minden alföldinek a rendszerváltás előtt, az én szüleimnek is volt háztájija. Tavasszal pedig mindannyian - felnőttek és gyerekek - a földeken voltunk és dolgoztunk. És közben fogalmunk sem volt, hogy amit könnyű, tavaszi esőnek véltünk, az valójában sugárfertőzött felhőkből hulló méreg volt. Mi, akkori gyerekek, a betegségeinket nem kötjük szorosan ehhez - de a szüleink ma már igen. Én nem hiszem, hogy ennyire szoros összefüggés lenne a mostanában - harminc évvel később - jelentkező rákok és az akkori radioaktív esők között, de ki tudja...?

Megdöbbentett a tény, hogy Csernobilban nem volt protokoll veszélyhelyzetre vagy balesetre. Mert mindennek az oka a hidegháború volt. Versenyezni kellett, fegyverkezni kellett, modern - az akkori korhoz képest modern - erőművek kellettek. Mutatni kellett az ország (Szovjetunió) nagyságát, erejét. Ehhez atomerőműveket építettek. És az volt a rendszer alapja, hogy a szovjet tudós nem hibázik. De ha mégis hibázott, akkor meghalt - másik lehetőség meg nem volt. Ezért inkább azt hirdették, hogy a szovjet tudósok tévedhetetlenek. Ebben a légkörben épült meg a csernobili atomerőmű is.

Az országból mindenhonnan érkeztek emberek az új, modern városba, amit azért alapítottak, hogy ott közösen építsék fel a szocializmust. Pripjatot 1972-ben hozták létre a semmiből, egy üres, lakatlan területre. A tragédia idején már 150.000 ember lakott a városban - ahol uszoda, szálloda, kultúrház, iskolák, óvodák és kórházak is voltak. Nem beszélve az elmúlás jelképéről: az elkészült, de soha át nem adott vidámparkról...

A város és a környékbeli falvak lakói mind az erőműben dolgoztak. Tudták, hogy mivel dolgoznak, de az egész olyan misztikus volt. Meg hát ugye, az atom láthatatlan, és mivel a munkásoknak soha senki nem beszélt a veszélyekről - és nem gyakoroltak soha esetleges veszélyhelyzetre -, így mindenki úgy vélte, hogy itt ilyen úgysem történik. A szovjetek a radioaktivitást IS legyőzik, megállítják, betörik, hasznukra fordítják. Pedig még az elhasznált fűtőszálakkal sem tudtak mit kezdeni. A nagy sietségben, hogy Nyugatot legyőzzék, ilyen "apróságokkal" nem foglalkoztak. Ez sem számított. Kidobták, mint ahogyan a szemetet.

Ezért amikor a robbanás bekövetkezett, senki nem tudta, mit kell csinálni. Az egyik első áldozatnak, egy mérnöknek - aki először ment be a vezérlőből a robbanáshoz -, még a teste sem lett meg. A többi huszonkilencnek emlékműve is van. Ők voltak azok, akik saját elgondolásuk szerint próbálták menteni a menthetőt, és egymást. De nem tudták, hogy mit vagy hogyan kellene csinálni.

Hősként emlékeznek rájuk. Az első huszonnyolc tűzoltó fotója, akik a riasztásra mentek, ma is kint van a lezárt területen lévő város kultúrközpontjánál. A látogatók teszik ki ezeket a képeket. Fénymásolt színes képek férfiakról, akik meghaltak azért, hogy Európa megmeneküljön.

Szörnyű látni a házakat, lakásokat, ahonnan úgy jöttek el az emberek, hogy csak a legszükségesebbeket hozták el - és később, amikor visszamentek, akkor sem hozhattak el mindent. Így rengeteg könyv, bútor, ruha és játék maradt ott és lett az enyészeté. A leghíresebb a május 1-jére elkészült, de már át nem adott vidámpark, ahol soha nem lehetett gyerekzsivajt hallani.

Az emberek nem értették, miért kell onnan elmenniük. Hiszen eleinte semmi nem látszott. A Nap a tragédia idején ugyanúgy lement, másnap felkelt, a fákon fennmaradtak a levelek, a kutyák ugattak, a gyerekek iskolában voltak, az emberek dolgoztak. Minden maradt békés és hétköznapi, miközben az erőműben azon küzdöttek, hogy a kettes blokk fel ne robbanjon, és nehogy még nagyobb tragédia legyen.

A terület biztonságosan látogatható. Katonák őrzik, szigorú azonosítást követően lehet csak bemenni. A szarkofág egészen közelről megtekinthető. A csoportot vezető elmondja: tanácsos még aznap este, a látogatás után megmosni a hajunkat, a ruhákat kimosni és alaposan megtakarítani a cipőnk talpát. Nem, nem katasztrófaturizmus a csernobili látogatás, a pusztulás csak a katasztrófa következménye. Azért kell elmenni és megnézni, hogy tanuljunk belőle. Ki-ki amennyit csak tud. Szerintem ránk fér!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock