Magányosnak lenni olyan, mintha halálos beteg lennél...

"Nem is tudom, hogy pontosan mi romlott el. Egyszerűen csak sikertelenség sikertelenségre halmozódott a magánéletemben, aztán egy napon azon kaptam magam, hogy már nem is nyitok senki felé. Képletesen szólva bezártam ajtót, ablakot, behúztam a függönyt, és ott gubbasztok bent, a sötétben. Éppen ezért már évek óta nem volt párkapcsolatom, ehelyett minden héten pszichológushoz járok, mert beleőrülök a magányba.

Az sem meglepő, hogy az az ember, aki hosszú ideje boldogságot színlel, előbb-utóbb magányosnak fogja érezni magát..." És nem Bogi az egyetlen, aki magánnyal küzd: világszerte sokkal több embert érint mostanában ez a probléma, mint bármikor korábban.

Miért egyre magányosabb az ember?

Több társadalomkutató is megfogalmazta már, hogy a probléma hátterében az individualizálódott életforma áll. Ez sok mindenben megnyilvánul: a családi kapcsolataink egyre lazábbak, felszínesebbek, egyre kevésbé jellemző az összetartás. A baráti és szerelmi viszonyaink is gyorsan cserélődő, kevésbé időtálló kapcsolatokká váltak - ezek helyett pedig egy új gondolat került a köztudatba: "Boldog és kiegyensúlyozott ember tudok lenni egyedül is!"

Ez a nézet hamar divatos lett, a hatása pedig igen látványos: egyre többen választják az egyedülálló életformát, és kitolódott a házasságkötés, illetve a családalapítás időpontja is. Ez persze nemcsak azért van így, mert az emberek így döntöttek, hanem, mert az életszínvonal növekedésével kevésbé vagyunk már egymásra utalva, mint a korábbi generációk

Az ember NEM egyedüllétre lett tervezve!

Nem véletlen, hogy nem szabad túl sok időre magára hagyni egy kisbabát, hiszen hamar jelentkezni kezdenek a szeparációs szorongás tünetei. Számtalan kutatás kimutatta azt is, hogy azok a kórházban lábadozó betegek, akiket társaság vesz körül, hamarabb gyógyulnak, mint az egyedül tengődő betegtársaik.

Illetve az sem ritka eset, hogy mikor egy idős házaspár egyik tagja meghal, az életben maradt fél is nem sokkal később "utánahal". Emögött is az az egyszerű tény áll, hogy nem viseljük el hosszú távon a magányt.

A magány orvosilag kimutathatóan rombolja a szervezetünket...

A napokban kelt szárnyra egy hír, mely szerint Amerikában pirulákat fejlesztenek a magányérzés kezelésére - pont úgy, mintha csak egy fejfájást akarnánk csillapítani. John Cacioppo idegtudós az életét szentelte a magány kutatásának, sőt, mindennap alkalmazható technikákat is kifejlesztett a magányérzés kezelésére.

Ám a férfi sajnos idejekorán elhunyt, így a kutatásokat a felesége folytatja. Stephanie csapata pedig tablettákat is fejlesztett a rossz érzés csökkentésére, sőt, már embereken kísérleteznek. A kontroll csoporttal 2017 májusában kezdtek együtt dolgozni, és idén júniusig tartanak majd a felmérések - írta meg a The Guardian.

Véleményem szerint talán nem a pirula a legjobb módszer, bár elképzelhető, hogy terápiával együtt alkalmazva sikeres is lehet. Ám annyi biztos: a magány sokkal nagyobb pusztítást tud eredményezni, mint sokan gondolják.

Éppen ezért, talán nagyobb figyelmet kellene fordítani a témára és törekedni arra, hogy sem mi, sem pedig a közvetlen környezetünk ne legyen soha tartósan magányos.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock