Nem tudom, milyen lehet, ha szeretnek a szüleim...

Nem is azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy miért nem szerettetek, sokkal inkább azt, hogy miért kellett eljátszani, hogy igen...

Kíváncsi lennék rá, hogy mikor hat hónapos terhes voltál - már túl egy abortuszon -, és megkaptad a diagnózist, hogy rekeszizom sérvem van, mit éreztél? Gondolom, hogy nem örültél, hiszen annyira fiatal anyuka akartál lenni. Ó, hányszor hallottalak az idősebb barátnőidet szidni a hátuk mögött, hogy: "Na, ennek se lesz már gyereke soha, mert elmúlt harminc!"

Hát anyám, tudod, lehet, hogy sokkal jobban tették, mint te. De te nagyon túl akartál lenni rajta. Gyereket akartál, mert akkoriban egy huszonéves nőnek illő volt szülni volt - aki terhes, annak meg ugye házasodni. Meg is volt a hetedhét országra szóló lakodalom. A házasság pedig fél évig tartott - többet nem bírtatok ki együtt...

Tragédia és csalódás. Ez voltam már neked, mielőtt megszülettem. "Halálos beteg" voltam, mindig így adtátok elő. Nem tudom, ebből mi igaz, csak a vágás a hasamon emlékeztet rá, hogy valami nem volt rendben. Néha apám viccesen mondta, hogy lógok neki százezerrel, mert annyit adott a dokinak, hogy megmentsen. Csak tudnám, minek...

Valószínűleg a saját lelkiismerete kedvéért. Másért nemigen hiszem, mert az apai örömöket, mint olyat nagyon nem élt át. Lelépett, amint tudott. Havi háromezer-ötszáz forint, ennyi voltam én az apámnak tíz éven keresztül. Ennyire voltam érdemes.

Forrás: Shutterstock

Neked pedig nem volt más választásod, rab lettél. Az életem rabja. Én sem szerettelek soha igazán, biztos érezted, és ezért is nem tudtál viszontszeretni. Útban voltam, mindig az utadban. Pasizni akartál, élni, bulizni, szeretni, de mindig ott volt a kolonc a nyakadon. Sokszor gondoltam rá, milyen boldog lennél nélkülem. Mondjuk, ha épp nem gondoltam volna rá, akkor eszembe juttattad.

Ma pedig csak ízlelgetni próbálom a szeretetet. Egy ideig úgy éltem, mint te. Hiába próbáltam tudatosan kerülni a rossz mintát, mindig azon vettem észre magam, hogy ugyanazt csinálom, amit tőled láttam. Veszekedés, bántás, semmibe nézés, szidalmazás, néha még fizikai bántalmazás is - ezek voltak ismerősek, otthonosak.

Bárkit, aki szeretni próbált, eltaszítottam, csak azért, hogy érezzem: igazán kellek. Mert számomra ismeretlen volt a nyugalom, a béke és a szeretetteljes együttélés. Soha nem tapasztaltam ilyet. Minden nap küzdöttem magammal, hogy tudjam, igenis érek valamit, hogy elhiggyem, nem minden férfi lép le, ver meg, köp le - nem ez jelenti a törődést.

És bár nem látjátok, de veletek is küzdök nap mint nap. Rendeződött a viszonyunk, mára talán még azt is mondanám, hogy szerettek. Nem tudom, miért vagy mióta. Apa talán, mióta a kistestvérem megszületett, anya talán, mióta nem vagyok a terhedre. Nem tudom, de sokat gondolkozom, és próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Nem kérdezek, mert nem akarlak titeket bántani. Ma már csak azt látom, hogy szegény emberek vagytok, akiknek ha egyszer végig kell nézniük életetek filmjét, akkor nagyon fog hiányozni belőle a gyermeketek őszinte szeretete.

Angelika

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?