Hogyan lehet kulturáltan rendezni a konfliktusokat?

Mióta mindezt átéltem, folyamatosan agyalok. Bizonyára pöpec szakirodalma van a konfliktuskezelési stratégiáknak és azok hiányának, én viszont abszolút laikusként, pusztán a saját tapasztalataimról fogok most írni.

A sérelmek dédelgetésének sok évtizedes útja

Tehát hogyan kezelj egy konfliktus, ha nem akarod azt megoldani, hanem inkább a vélt vagy valós sérelmeidet dédelgetnéd? Nem hittem volna, de elég komoly repertoár létezik erre:

• Tagadás - "Én soha nem mondtam ilyet" - Miközben nyilvánvalóan több tanú is van rá, hogy az ominózus állítás elhangzott, sőt, esetleg mi magunk is a saját fülünkkel hallottuk azt.
• Terelés - "Igaz, hogy én nem kereslek, de te sem keresed a dédanyádat" - Ez ugye vagy igaz, vagy nem, de a mondat második fele se nem magyarázza, se nem oldja meg a mondat első felét. És hát ugye amiatt ültünk le beszélgetni, nem igaz? A többi teljesen irreleváns, a dédi majd eljár a saját ügyében, ha fontosnak érzi.
• Hibáztatás - "Te tehetsz az egészről, te kezdted" - Egy óvoda udvarán még elfogadható, ha a "te kezdted" mondat elhangzik, de felnőtt emberként azért van benne némi röhejfaktor. Az emberek reagálnak egymásra, ez tény, de a normális az volna, ha megértenénk és kezelnénk ezeket a reakciókat - méghozzá egymás hibáztatása nélkül. Ugyanis semmi sem fekete-fehér.
• Projekció - "Azért mondasz ilyet, mert lenézel engem, mert te diplomás vagy, én meg nem" - Milyen különös, hogy a "kinek milyen papírja van" kérdés mindig azokat foglalkoztatja a legjobban, akiknek semmilyen nincs. Nekem például soha eszembe nem jutna, hogy ez bárkinek az emberi minőségét, de akár intellektuális kvalitásait meghatározza.
• Hárítás - "Ez igaz, de én nem tehetek róla, nekem ehhez nincs közöm" - Ha így volna, most nem ülnénk itt, hogy tisztázzuk a dolgokat.
• Kinyilatkoztatás - "De hiszen az a szokás, hogy a fiatalabb segíti az idősebbet, nem fordítva" - Ezek azok az axiómák, amelyekkel nehéz mit kezdeni. Vitatkozzunk egy elvvel, amit ráadásul valaki csak addig vall a magáénak, amíg számára az kényelmes?

Jó, de akkor hogyan oldjuk meg a problémát?

Szakemberként még mindig nem tudok nyilatkozni, de saját tapasztalatom bőven van e téren is.

A legfontosabb, hogy legyen benned vágy a tisztázásra, a továbblépésre. Akkor is, ha ez - például szakítás esetén - a korrekt, tiszta lezárást jelenti. Meggyőződésem, hogy szerelemben, barátságban és családi kapcsolatokban nincs helye büszkeségnek, egyszerűen le kell ülni és rendezni a nézeteltérést, még ha az fájdalmas felismerésekkel és beismerésekkel is jár.

Miután mindenki meghallgatta a másikat (de nem ám úgy, hogy közben azon járt az esze, maga mivel vághatna vissza), érdemes megbeszélni, hogy hol csúsztak félre a dolgok. A legtöbbször ez valamilyen kommunikációs malőr, de van, hogy indulatok, türelmetlenség, düh, frusztráció, eltérő érdekek sora kerül elő. Ilyenkor derítsük ki, konnan jön, miből táplálkozik mindez!

Ha sikerült megtalálni a konfliktus magját, nézzük meg, mit kellett volna, vagy lehetne még másképp csinálni, ki hol hibázhatott, és ami a legfontosabb: találjuk ki, hogyan lehet pozitív irányba fordítani a dolgot! Hiszen most már mindenki ismeri, érti a másik szempontját, a megoldás pedig valamennyi résztvevő közös érdeke.

Konfliktust kezelni akkor és csak akkor érdemes, ha a büszkeséget minden résztvevő alárendeli annak a szeretetnek és tiszteletnek, ami a másik iránt benne él. És így rá figyelve, vele együtt képes kilépni a gödörből a fényre... merthogy valójában soha nem késő.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock